A mágia

A varázsló, aki elhatározza, hogy nyomatékot ad akaratának, ezt olyan speciális segédeszközzel, ősrégi szertartásokkal, megszentelt tárgyak és szimbólumok kellékeivel teszi, amiket hivatalosan előírt sorrendben használtak, amit úgy hívtak: SZERTARTÁSOS MÁGIA. Ez a szertartásos mágikus forma kísérlet arra, hogy összpontosítsa az akaratot, a szellemi lényeket hívva ennek szolgálatába. Ha a szellemi lényeket az olyan szertartások révén idézik meg, amelyek angyaliak, akkor a mágiát fehérnek nevezik, és a JOBBKÉZ ÖSVÉNY-mágiájaként határozzák meg. Ha a megidézett szellemi lények démoniak, akkor ezt FEKETE MÁGIÁ-nak vagy a BALKÉZ ÖSVÉNY-mágiájának nevezik.

A fekete mágia szélsőséges formája az, amelyben a varázsló az akarat felhasználása révén megöl egy másik embert. A hawaii KAHUNÁK, a polinéziai varázslók HALÁLIMÁJA példa egy ilyenfajta balkéz ösvény-mágiára, amelyben szó szerint „halálba imádkozzák az áldozatukat. A nyugati szövegmagyarázók utalnak arra, hogy a halálima szuggesztió révén működik – hogy az áldozat szó szerint halálra rémül attól a hatalomtól, amit a varázslóról feltételez. Az áldozatnak azonban nincs szüksége arra, hogy megtudja, hogy halálba imádkozták, és nagyon gyorsan le fog gyengülni, mielőtt meghalna. A kahunák azt állítják, hogy ők csupán utasítják az alacsonyabb rendű démonokat, hogy szívják ki a gyanútlan áldozatból az éltető szellemet. Azok, akik szemtanúi voltak az ilyen támadásoknak, elmondják, hogy az úgy kezdődik, mintha gombostűk vagy varrótűk szúrásai volnának, amiket legyőz a lábban kezdődő szúró zsibbadtság, mielőtt az egész test le nem bénul.

A kahunák ANA-ANÁ-nak hívják a halálimát, a polinéz szótő megkettőzésével, amelyben a „csömörig jóllakatott” vagy „étellel megtömött” kifejezések gondolata rejtőzik. Az ana-ana mágia arra utal, hogy a gonosz szellem szembeszáll az életerővel megtelt áldozattal, és ezt az életerőt a kahuna utasításait követve kiszívja a mit sem sejtő személyből.

Ellensúlyozni is lehet az ilyen halálimát azokban a mágikus szertartásokban, amiket a kahuna-varázslók találtak ki, hogy átvigyék a manát – szellemi energiát – a tárgyakba úgy, hogy az gyógyítani tudjon, és ehhez az energiához azok juthatnak hozzá, akik tudják, hogyan érintsék meg ezeket a tárgyakat a megfelelő módon. Az igazi kahunák egy kihalófélben lévő fajta, viszont mind a mai napig látható Hawaii-on, Maui szigetén egy óriási, természet által kialakított fallikus szikla, amit éppen egy ilyen manával ruháztak fel, és amit a mai időkben mágikus energiaforrásként használnak.

A mágikus energiák gyakoribb használata azonban a rombolási vágyban rejlik. Európa és az Egyesült Államok számos múzeuma állít ki olyan BÁLVÁNY-képeket, amiket az ölési szertartások során használtak a halálimához hasonlóan. Ezek nem nélkülözhetik a késeket vagy a szögeket, minden egyes éles darab beverését úgy képzelték el, mint egyfajta támadást az ellen a személy ellen, akit a fából készült figura ábrázolt. A kahuna másik, öléshez használt eszköze KUNI-ként, égetésként ismert. Ez a fekete mágia magában foglalja a kiszemelt áldozat egy részének elégetését (szintén szertartások keretében), mint például egy hajtincset, és a holtak hamvainak megsemmisítését.

A varázsló, valahányszor arra törekszik, hogy fokozza az akaratát, bármilyen szándékkal is – akár azért, hogy kielégítse egójának merő szeszélyét, akár azért, hogy tökéletesítse az emberi fajt – három világ közepén helyezkedik el. Jobbra van az angyali, balra a démoni és középen, ahol a varázsló áll, az emberi.

Az okkultisták mindig kitartottak amellett, hogy HÁROM VILÁG létezik. Van a természet világa, amelynek része az ember. Van a magasabb szintű szellemi világ, tulajdonképpen az angyalok birodalma és van az alacsonyabb szintű démoni sík, amely felett a démonkirály, LUCIFER uralkodik. Az okkultizmusban, akár a legtöbb hittudományban, az embert úgy jelenítették meg, mint aki az angyalok és a démonok között egyensúlyozik, aki fogékony mindkettő hitvallása iránt, de azért szabadon irányt szab (bizonyos határokon belül) saját életpályájának.

Mivel ő volt az ütközőpont a két szellemi entitás között, az ember szükségét érezte, hogy összebékítse őket, sőt, hogy saját előnyére használja fel titkos erőiket. Rendszerint egyszerű imát és imádatot tartogattak az angyalok számára, és a fehér mágia ezen aktusainak formulái túlnyomórészt az egyház kezében voltak. Valóban, a fehér mágia legfőbb gyakorlói a papok, ezért van az, hogy a fekete tudomány oly számos követője utánozza vagy kifigurázza a papi szertartásokat. Elkerülhetetlen volt, hogy azok az emberek, akik arra törekedtek, hogy kapcsolatot teremtsenek a démonok alacsonyabb szintű birodalmaival, amellett döntsenek, hogy utánozzák a fehér varázslók, a papok szertartásait. A középkori boszorkányságról és a fekete mágiáról szóló korai szövegek azon fáradoztak, hogy bemutassák, hogy az ördögök szolgálatában végzett sabbatok és szentségtelen misék mennyire voltak az egyház által pártfogolt vallási szertartások fordítottjai. A boszorkányság gyökeres kiirtására kísérletet tevő, ezen egyház kiszolgálására külön nyomtatott fametszetek kereszteket taposó boszorkányokat ábrázolnak, például az utánzott szertartásos keresztelőkön. Később a Sátáni Mise fogalma mint a keresztény Mise paródiája az elferdítés magas szintjéig fejlődött, a hozzá illő buja és démoni ábrázolással együtt (illusztráció balra).

Egy XV. századi, fekete mágiáról szóló beszámolóban, Petrus Marmoris BOSZORKÁNYOK OSTORA című művében olvasható, hogy bizonyos tolvajok hogyan vitték magukkal egy holttest kezét azokhoz a szentségekhez, amiket arra használtak fel, hogy erőt adjanak nekik. Ezzel a halotti ereklyével keresztet vetettek fordított módon valamelyik háztulajdonos felett, ezáltal előidézve, hogy huszonnégy órán keresztül eszméletlen állapotban legyenek, mialatt ők ráérő idejükben kifoszthatták a házát. Ez a HOLTKÉZ-mágia a híres ÜDVÖSSÉG KEZÉ-nek változata (a felakasztott gonosztevő testéről vágták le, és az égő gyertya alátéteként használták), amely fontos szerepet játszik a késő középkori boszorkányságban. Az effajta babonák új élt kapnak, amikor ugyanez a Petrus Marmoris leírja, hogy a barátja látta, amint egy nőt máglyán megégettek úgy, hogy a nyaka köré tekerték egy halott kezét. Állítólag ezt a halott kezet használta fel arra, hogy álomban tartsa a férfiakat, mialatt elkövette gonosztettét. Megjegyezzük, hogy ennek az ereklyének a hatalma vagy titkos hatóereje sem annyira a kézben rejlett, hanem a szentségek és a kereszt visszájára fordított fehér mágiájában.

A hagyományos mágikus szövegekben különféle neveket adtak a természet, az angyalok és a démonok három régiójának, és ezeket úgy könyvelték el, mint az összes élő dologban meglévő hármasságot. Például az emberben három világ volt: az ÉRTELMI (angyali, amely az elméhez kapcsolódott), az ÉRZELMI (természeti, amely az emlékezethez és az érzéshez kapcsolódott) és az AKARATI (démoni, amely az elemi világhoz kapcsolódott), az ezeknek megfelelő működő központ a fejben, a szívben és a nemi szervekben működött. E három központ szellemi tevékenységét gyakran alkimista szavakkal fejezik ki, ez a HÁROM ELV a Só, a Merkúr és a Kén.