Vallás és szerelem
Minden világvallás rítusában fontos szerepe van a polaritás elvének és annak speciálisan emberi aspektusának, a szerelemnek. Indiában a legnépszerűbb a Shiva kultusz, ennek van legtöbb szentélye, amelyeket állandóan nagy tömegek látogatják. Shiva szimbóluma a lingam.
Az antik világ népei ugyanis a férfi nemi szervet mint a kozmikus teremtőerő jelképét tisztelték. A mitológia tele van ilyen történetekkel és sok színes legenda maradt reánk, melyek ezzel a problémával foglalkoznak. Az isten és az ember tevékenysége, mely feszültséggel és feszültségoldással jár, az Olümposz lakóit antropomorf színben tünteti fel, az embert viszont kreatív aspektusában mutatja. A halandók felemelkednek az Örökkévalósághoz, viszont a magasabb világok hierarchiái az emberi asztrál- és mentál testet használják fel arra, hogy a magasabb világok lényei számára olyan légkört teremtsenek, melyet csak az emberi létforma különleges adottságai képesek megfelelő módon transzformálni és a felső régiók felé továbbítani.
Indiai legenda szerint Shiva az Aranyhegy tetején lakik, ahol különleges, teraszszerű emelkedésen értékes színes drágakövekkel kirakott asztal áll, centrumából lótuszvirág fakad, melynek kelyhéből felfelé mutató háromszög emelkedik, az erekcióban levő lingam ősi szimbóluma. A teremtés aktusának ez a biológiai jelképe az ősvallások kultuszának központi szimbóluma volt. A modern Indiában is kedvelt kultusztárgy a triangulum, lingam és yoni, a férfi és női szexualitás beszédes dinamikájú jelképe. Ez az oka annak, hogy minden hindu rituálénak erotikus színezete van. Köztereken, magánpalotákon, templomok homlokzatán, szentélyek oltárán, mindenütt találkozunk a lingam-obeliszkkel, mely a legkülönfélébb nemes anyagokból, művészi kivitelben, bámulatosan realisztikus meglátással mintázva hirdeti a háromsíkú kreatív princípium iránt érzett mélységes hódolatot. A lingam-kultusz rítusainak van mindig a legtöbb résztvevője: asszonyok bársonyos virágokkal koszorúzzák az emblémát és aranysárga, illatos vajjal kenegetik, férfiak amulettszerű ex votokkal aggatják tele Shiva oltárát, hálából visszatért vagy felerősödött férfipotenciájukért, betegségek elmúlásáért, vagy egyéb erőgátló körülmény megszűnéséért, mely számukra magát az életet jelenti.
Ennek a vallásos rituálénak, mint minden magasabb rendű kultusznak, orgiaszerű kinövései is vannak. Ilyenkor az isteni teremtőerő gondolata elhalványodik és a lingam ceremónia általános erotikus őrjöngéssé fajul. Gyönyörű, tökéletes idomú nőket meztelenül, vagy annál is izgalmasabban, félig elfátyolozott pózban oltárszerű emelvényre fektetnek és a celebráló pap koituszban egyesül a kitáruló yonival, nagyon is terrestriális aktusban mutatva be a polaritások egyesülését, aminek az a következménye, hogy a résztvevő tömeg ennek az izgalmas jelenetnek a láttára, mely mágikus örvényt képez, tomboló erotikus őrjöngésbe tör ki.
Eredetileg a Shiva-kultusznak más volt a célja. A leghatásosabb vérforraló látványt is aszkétikus egykedvűséggel kellett végignézni, érzéki kielégülést nem volt szabad keresni, a felduzzadt energiákat úgy kellett transzformálni, hogy a szexuális extázis kozmikus teremtőerőknek egzaltált kultuszává változzék. Kétségtelen, hogy kivételes fegyelmezettséget kívánt a Shiva-rituálé résztvevőitől és az is bizonyos, hogy az emberi természet alapos ismeretéről tanúskodott, mert azokat az erőket afficiálta, amelyek leghatalmasabban dolgoznak az egészséges, életerős embereknek és ezeket állította a vallásos élménykomplexum centrumába.
Az asszíroknál és a föníciaiaknál a lingam kultusz még jobban elfajzott. Baal papjai, szakáll nélküli, rózsaszín arcbőrű, lányos külsejű, rendkívül szép testalkatú férfiak, az ún. „effeminati”-k női ruhába öltöztek és pederaszta orgiákká lettek az eredetileg kozmikus misztériumot jelentő rítusok. A nőies alkatú papok szereplése az emberiség androgün eredetére célzott, azt akarta jelképezni, semmi esetre sem volt pervertáltan erotikus melléktendenciája.
Egyiptomban az Ízisz-misztériumok évente sok százezer zarándokot vonzottak az istennő templomába. Ilyenkor a TAU szimbólumát hordták körül, mely sok egyéb jelentősége mellett a férfierőt is szimbolizálta. Fiatal papnők pedig, a szárnyas Nap analógiájára, két ágaskodó halmocskájuk között aranyurnába helyezett fallosz talizmánt viseltek mellükön, mint az életöröm mágikus forrását. Egyiptomból ered a „körülmetélés” szokása is, mely nem csupán egészségügyi intézkedés volt, amellyel a termékenység fokozását is el akarták érni, hanem áldozat jellegű, vallásos rítus, mert a férfierő orgánumának bevágása által jelképesen az egész embert avatták be. A vér mindig az áldozatot jelzi. A régi Egyiptomban ezt a szertartást csak papokon hajtották végre, később terjedt át ez a rituális szokás a köznépre is, ezáltal mintegy nemzeti usus lett. A zsidóság Egyiptomból vette át a körülmetélés rituális operációját, mely az ortodox szektáknál napjainkig is fennmaradt.
A körülmetélés az ősi lingam kultusznak egy speciális megjelenési formája. Jeruzsálemben Salamon temploma előtt két oszlop állt, melynek szimbólumát a modern szabadkőművesek is átvették, ez a misztifikált jelkép nem egyéb, mint lingam szimbólum. Erre utal az oszlopok neve is: Jákim annyit tesz, mint „felemelkedő”, és Boáz: „benne van az erő”. A két név teljes mértékben kifejezi a szimbólum dinamikai töltését.
Görögországban, ahol igen népszerű volt Hermész kultusza, ennek az istennek a szobrai sűrűn díszítették az ország minden nevezetes épületét. Ezek a Hermész-fejek oszlop vagy féloszlopszerű talapzaton álltak, mely ismét nem volt más, mint erekcióban levő lingam jelkép. Ezek az ún. „Hermák” gyakran már nem is Hermész szobroknak szolgáltak alapul, hanem általában mindenféle, kisebb alakú kultikus szobormű alatt szerepeltek, mint tartó emelvény. Átvitt értelemben a teremtő elvből indul ki és arra épül mindenféle, isteni erőt jelképező alkotás. A fallosz kultusz eredeti tisztaságában szintén nem volt más, mint a természet kreatív erőinek tisztelete, amelyre minden egyéb, speciális eszmekört képviselő vallásos cselekmény felépült. Ennek a rítusnak állandó gyakorlása életben kívánta tartani a kreáció kozmikus aktusának emlékét. Ez a nagy koncepciójú, univerzális jellegű szertartás, éppúgy, mint a lingam kultusz és a többi hasonló rituálé az idők folyamán elfajult.
Mivel a lingam nemcsak az élet, de a halál szimbóluma is, gyakran láthatjuk ezt a jelképet síremlékeken is. Az obeliszk a Nap sugarait is jelképezi, úgy, hogy ebben az értelemben is a megtermékenyítés, létbelépés és elmúlás kozmikus jelképe. Ismeretes annak az arab sejknek síremlékét díszítő, óriási pénisz körül kialakult őrjöngés, mely olyan méreteket öltött, hogy az erotikus extázisban tomboló nők csókjai elkoptatták a számukra varázslatosan izgalmas jelképet. Mindennek igen kevés köze van már az eredeti rituálé kozmikus természetéhez.
Plutarkhosz leírása szerint Bacchus isten tiszteletére rendezett Dionüszosz-ünnepek, az ún. Bacchanáliák inkább hasonlítottak erotikus orgiákhoz, mint vallásos szertartáshoz. Erre utal a bacchanália szónak modern értelmezése, mely kicsapongó szexuális őrjöngést jelent, díszes ünnepi formába öltöztetve. A görög ünnepségeken a Thyrgsus pálcát lingam díszítette, a szűzi papnők pedig arany kosarakban – mely a yonit jelképezte – fallosz formájú virágokat, gyümölcsöket és saját kezűleg készített lingam-kalácsot hordtak körül az ünnepi körmenetben. Őket követték a fallofonok, akik óriási Bacchus szobrot vittek, amelynek hármas lingamja volt. Itt tisztán megmaradt a háromsíkú kreáció szimbólumának a maradványa. A bacchanáliák és Adonisz-ünnepek a nép szellemi nívójának hanyatlásával, az idők folyamán prostitúciós tobzódássá fajultak.
