Transzformációs folyamatok a sámánizmusban, az alkímiában és a jógában

A sámáni praktikák nemcsak tulajdon pszichikánk ismeretlen aspektusait, hanem a körülöttünk lévő világ ismeretlen – akár külső, akár belső – aspektusait is vizsgálja.
 Azon a véleményen vagyok, hogy a tudat transzformációjának három hagyományos rendszere, elgondolása és gyakorlata van, amelyek során e veszélyes területek vizsgálata fegyelmezetten és tudatosan zajlik: ezek pedig a sámánizmus, az alkímia és a jóga. Ezek közül természetesen a sámánizmus a legrégebbi és legelterjedtebb. Az alkímia – amely egyidejűleg fejlődött ki Európában, a Közel-Keleten, Indiában és Kínában – célja közös a sámánizmussal, a tudat transzformációjával, a gyógyulás keresésével, a tudással és az erővel, valamint a természet iránt érzett mély tisztelettel. Az alkímiára valójában úgy tekinthetünk, mint egy bizonyos sámánizmus típus kifejlődésére, valami olyasmire, ahogy a bányászok, kovácsok, kohászok, szerszámkészítők és azok utódai a munkájukat végezték. Mircea Eliade The Forget and the Crucible (Kovácsüllő és tégely) című, az alkímia történelmi eredetéről szóló munkájában ezeket a kapcsolatokat részletesen dokumentálta. Az alkimisták pszichospirituális célja és technikája egy idő után feledésbe merült és annak alkalmazását az experimentális fizika elhomályosította.
A jóga, hasonlóképpen mint a sámánizmus és az alkímia, magába foglalja a tudat változásainak bizonyos világnézetét és szisztematikus technikáját. Itt kisebb hangsúly helyeződik a természetre, állatokra, növényekre, ásványokra, élő környezetre, és nagyobb hangsúlyt kapnak a tudat belső, magasabb állapotai. Néhány indiai jógatechnikában a természettől való valamiféle elhúzódás és a természet, anyag, Föld és fizikai test szféráinak transzcendenciája figyelhető meg.
 Ezen hétköznapi tendencia fontos kivételei közé tartozik a tantra jóga Indiában és Tibetben, valamint a taoista jógapraxis Kínában, amelyek ezen kultúrákban szoros kapcsolatban állnak az alkímiával. Indiában és Kínában az alkímia, hasonlóképpen mint a tantra és a taoizmus, a fizikai test, valamint a regeneráció és a hosszú élet gyakorlatát hangsúlyozza, mégpedig egyidejűleg a tudat magasabb, transzcendentális állapotainak keresésével.

A modern pszichoterápiás iskolák, különösképpen azok, amelyek a pszichodi-namikus mélységi pszichológián és az újabb, ún. „kísérleti terápián" nyugszanak, sokféle módszert és technikát alkalmaznak a tudat megváltoztatására, amelyek a sámánizmus, az alkímia és a jóga régi rendszereiből váltak ismertté. Néhány esetben, úgymint például Freud és Jung alkimista gondolatainak kölcsönvétele során, ez a kapcsolat elég tudatos és kigondolt; más esetekben, mint például a belső utak vagy a képzelőerő használatakor a pszichológusok újra felfedezték vagy újra meglelték azokat a módszereket, amelyeket ezen régi hagyományok évszázadokon keresztül ismertek és alkalmaztak.
 E tanulmányban örömmel mutatnék rá: 1) néhány hagyományos rendszerben alkalmazott transzformációs technikára, és azok modern származékára, és 2) összehasonlítanék néhány kulcsfontosságú metafora transzformációt, amelyet ezekben a rendszerekben egyrészt az ábrázoláshoz, másrészt pedig a tudat transzformációja folyamatainak aktivációjához használnak. Előtte azonban szót ejtenék a célokban és értékekben rejlő két fontos különbségről, amelyek révén a hagyományos rendszerek eltérnek a modern pszichoterápiától.
 Az első különbség abban rejlik, hogy a sámánizmus, az alkímia és a jóga nem csupán a pszichológiai problémák megoldására irányul, mint a legtöbb a pszichoterápiás rendszer. Ezek a hagyományos rendszerek egy integrált világnézetből erednek, amelyben a test gyógyítása, a pszichológiai problémák megoldását és a szellemi vagy szent szférák tudatos vizsgálatát összességében az út, a munka vagy a praxis aspektusainak tartják. Az olyan sámáni rituálé, mint például a bennszülött amerikaiak e célt szolgáló viskója, egyben gyógyítás, pszichológiai terápia és imádságot magába foglaló istentisztelet forma is. Az alkímia gyógyítás iránti érdeklődése a panacea, „univerzális gyógyszer" keresésében és az igazi alkimisták mélyreható szellemiségében nyilvánul meg, amely a lapis, a bölcsek kövének előállítását szorgalmazza, ami szintén nyilvánvaló dolog. A jógához hasonlóan a legfontosabb szellemi érdek a tudat magasabb állapotainak az elérése; erre a testi vagy pszichológiai problémák megoldásakor kerülhet sor, de szinte csak mellékhatásként.
 Ezzel szemben a pszichoterápia célja általában véve nem a test meggyógyítása, normális esetben még a szellemi értékekkel vagy vallási problémákkal sem foglalkozik. Általános célként a pszichológiai adaptáció, az intrapszichikus konfliktusok megoldása vagy az interperszonális kommunikációs problémák definiálhatók. A nyugati „civilizált" tudat testre, elmére és szellemre történő szétbomlása az orvos, terapeuta és pap szerepének merev különválásában nyilvánul meg. Vannak azonban buzdító jelei e szituáció megváltozásának: a pszichológiai tényezők keletkezésének a része és a betegségterápia növekvő figyelmet ébreszt.
 C. G Jung archetípusokkal, Abraham Maslownak az önaktualizálás fogalmával és Roberto Assagioli pszichoszintézissel foglalkozó munkája megmutatták a nagyobb elismerést kiváltó szellemi tényezőkhöz vezető utat; a transzperszonális pszichológia irányzata kimondottan a szellemi nagyság beintegrálását próbálja megtenni az emberi psziché felfogóképességébe.

A célok és értékek másik jelentős eltérése az a tény, hogy a pszichoterápia a változásra vagy mások – páciensek, kliensek, áldozatok, szenvedők – megsegítésére irányul, miközben a sámánizmus, az alkímia és a jóga hagyományos rendszereiben a hangsúly a transzformációra, gyógyulásra, önmaga megértésére esik.

 És jóllehet igaz, hogy a pszichoterápia jobban átgondolt rendszerei megfelelőképpen tudatában vannak a terapeuta saját érzékelésének és a terápia iránti érzéseinek, hajlamosak azokat „átmenetellenes" reakcióknak minősíteni, és a terápia akadályoztatásának vélik, amelyeket amennyiben lehetséges meg kell szüntetni. Másrészt ugyanakkor igaz, hogy a gyógyítás és a másoknak nyújtott segítség a sámáni tevékenység jelentőséggel bíró alkalmazása (különösképpen a gyógyító sámánizmusban, ellentétben az erőt kifejező sámánizmussal vagy varázslással), ám ez a tevékenység mindig a sámán tulajdon belső folyamatán nyugszik. A gyógyító sámán számára tipikus, hogy összetalálkozhat saját állati erejével vagy szövetségesével, minek folytán a páciens vagy a betegségben szenvedő számára lehetővé teheti hasonló kontaktus kialakítását saját belső támogató és gyógyító erőivel.

 A „megsebesült gyógyítóról" elterjedt elképzelés a gyógyítónak közvetlenül a páciens betegségéről vagy traumájáról alkotott egyéni érdeklődéséről szól. A sámán elutazhat a belső világba, hogy harcolhasson vagy elpusztíthassa a „szellemeket" vagy azokat az „erőket", amelyek mint testi vagy pszichikai patológia nyilvánulnak meg.

 A sámánizmust, az alkímiát vagy a jógát praktizáló személyek a szokatlan világ belső égboltját vizsgálják, hogy hozzájuthassanak az elvesztett tudáshoz vagy betekintést nyerhessenek a természet vagy a világegyetem azon tevékenységeibe, amelyek a gyógyító képességeket irányítják és hagyományosan a megértés és önmaguk meggyógyításának képességéből vezethetők le. Azok az alkimisták, akik hozzájutottak a bölcsek kövéhez, amelyben egyben tinktúra és panácea is, képesek voltak kigyógyulni minden betegségből, és ennek okán az energia közvetlen átvitelével másokat is meggyógyítottak (ahogy Jézus Krisztus gyógyítása történt az Újszövetség olvasatában). Hasonló látszólag csodálatos gyógyító képességekkel vagyis siddhivel rendelkeztek a haladó szellemű jógik, míg Buddhát nagyszerű orvosnak ismerték el, aki utat mutatott a szenvedések megszüntetéséhez.

A sámánizmusnak, az alkímiának és a jógának mint tudatátalakító hagyományos rendszereknek összehasonlítása a modern pszichoterápiával, mint problémamegoldó módszerrel, amelyek hasonló módszereket és hasonló metaforákat használnak, mértékletesen tudatában kell lennie annak, hogy a hagyományos rendszerek úgy tekintenek az emberi lényre mint a test-elme-szellem integrált folyamatosságára. Rácsatlakozásuk nyilvánvalóan igyekszik megújítani annak ismeretét, amely nemcsak gyógyítani és a pszichikai problémák megoldására képes, hanem az emberi sors és az élet értelme végleges megismeréséhez is elvezet.