Termékek Menü

Szkarabeusz amulett

Szkarabeusz amulett A szkarabeuszhoz kapcsolt élet gondolata időtlen idők óta létezett Egyiptomban és Kelet-Szudánban, ahol a mai napig is megszárítják, összetörik, vízzel keverik a bogarat, aztán a nők megisszák, akik azt hiszik, hogy ez a csalhatatlan szer a nagy család létrehozására.
Az ősi időkben, amikor az ember el akarta űzni mindenfajta boszorkányság és varázslat hatását, megtehette azáltal, hogy levágta a fejét és a szárnyait egy nagy bogárnak, amit megfőzött és olajba tett. A fejet és a szárnyakat aztán felmelegítette és az Apnent kígyó olajába áztatta, amely keveréket aztán még egyszer megfőzve meg kellett, hogy igyon.
Ezrekben kifejezhető az Egyiptomban talált szkarabeusz amulettek száma és a változatai rendkívül színesek: zöld bazaltból, zöld gránitból, mészkőből, zöld márványból, kék drágakő utánzatból, kék üvegből, lila, kék és zöld zománcozott porcelánból készültek ezek, stb. és általában belevésték a hatalom szavait.
Ritka példa az, hogy a szkarabeusznak emberi arca vagy feje van, és néha a háta Ra hajójával, vagy „Ra lelkének”, a Bennu madárnak a figurájával van díszítve, illetve Horus szemével. A zöld kő szkarabeuszokat gyakran arannyal díszítik; egy aranycsík húzódik keresztbe és hosszába a hátán, ahol a szárnyak csatlakoznak. Néha a teljes hátrész be van aranyozva, néha az alját fedik arany lappal, amire a hatalom szavait nyomták vagy gravírozták. Esetenként a szkarabeusz alja szív formában készült és ez a tény bizonyítja azt a közeli kapcsolatot, ami a szív amulettek és a szkarabeuszok közt létezett. A későbbi időkben, azaz Kr.e. 1200 körül a nagy temetkezési szkarabeuszokat pilon alakú papi melldíszekbe foglalták, amit különböző színű porcelánból készítettek, és amire a Nap hajóját is felrajzolták vagy domborműként dolgozták ki, és a szkarabeusz úgy van elhelyezve, hogy úgy tűnjön, a hajóban utazik; a baloldalon Ízisz áll, a jobboldalon pedig Nephthys.
Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok