Piromantika a tűzzel való jóslás

A Hidromantika a vízzel vagy szellemekkel való jóslás, akik a vízben vagy annak a közelében jelentek meg. Thales mondta, hogy ez az elem minden dolgok kezdete. A varázslás e fajtája, mely az ókorban mindenütt elterjedt volt, még manapság is megszokott. A látnok vagy a tudásra szomjazó maga behatóan bámul egy tóba vagy egy tálba nyugodt, hullám nélküli vízzel, és abban, mint egy tükörben meglátja a pontos képét annak, amit meg akar tudni. Strabo földrajzában a perzsákról beszél, kik között a mágia nagy tekintélynek örvendett. Náluk valójában nekromantákról volt szó, akik mindenfajta jóslást gyakoroltak és a jövőt különösen jól tudták kiolvasni a vízből, amit szertartásos módon fazekakból és serpenyőkből furcsa alakokat öntöttek ki. Ezt lekanomantiának nevezzük. A görög lekane szó kulcsot jelent. Egy másfajta látványt láthatunk egy állóvizű tengerben és tóban, amit szintén hidromantikának neveztek, mert a görög hudor szó is vizet jelent. A római történetíró, Livius mondta nekünk, hogy a korai királyi kor alatt Rómában etruszk jósdák tevékenykedtek mindenhol az újonnan alapított városban. Továbbá beszámolt arról, ahogy Numa, aki Róma második királya volt, szívében egy berek mélyébe szokott visszahúzódni, ahol egy kristálytiszta patak partján pihent meg, és így beszélt Egeria nimfával, aki sok dolgot tanított neki. Egy nagyon régi hagyomány következtében Numa istenekkel jósolt, akiket ebben a szellemektől megszállt patakban látott. Varro, egy későbbi szerző világosan kimondja, hogy Numa hű volt a hidromantiához, egy perzsa eredetű varázsláshoz, mert Egeria egy vízisellő volt, és ebben a vízben élt. Megegyezik Paracelsus tanával, és teljesen alá volt írva Sinistraritól is, aki egy furcsa történetet mesélt egy fiatal nőről, akit már régóta molesztált egy Inkubus. Mivel gyanították, a szellemi szerető egy vízdémon lehet, forró füstöléssel és kádnyi pézsma, ámbra és cibet parfümmel akarták megfutamítani. Guazzo is vízidémonról beszélt, aki folyókban és tengerekben élt. »Mikor egy ilyen démon megjelenik, gyakran megtehetik nőként vagy férfiként, mert nedves helyen élnek, és csendes életet élnek.« Szent Augustinus Varro megjegyzését a De Civitate Deiben így kommentálta: »Numa maga nem egy igaz prófétától vagy Isten angyalától kapott útmutatást és a hidromantia romlott volt, melyben az istene (vagy az ördöge) a vízben megjelenhetett. Megtanította őt, hogy melyik vezérvonal mentén kell kultuszát és vallási beállítottságát képeznie. Varro a jóslásnak e különleges fajtáját eredendően Perzsiából jövőnek mondta, és Numa, a későbbiekben Pythagoras gyakorolta. Szellemidézése hatásosabb lehetett, ha mellé vért ontott. Ezen a módon ébresztett démonokat és háziszellemeket, kiktől ő tanult. A görögök ezt nekromantikának nevezték, mégis akár nekromantikának, akár hidromantiának nevezik, kedvük szerint, mégis úgy látszik, hogy itt a halottak beszélnek, és jóslatot adtak.« Tehát a szentről feltételezhető, Numa királynak olyan lehetett, mint egy varázsló.

A jóslás egy egészen hasonló formája a kristálynézés, ami napjainkban nagyon elterjedt, vagy jóslás ékszerekkel, szentelt berillel, kristálygömbbel és hasonlókkal. A tükör és a polírozott acél használható a múlt eseményeinek vagy a jövő árnyékának meglátására. »Az okkult tanulóknak a ›Memphis‹ mágnestükör, 4 Shilling, 6 penni. A tisztánlátás kis gyakorlati eszköze. Mellékelve egy könyvecske teljes és érthető bevezetővel. ›Memphis‹-kristály, 10 Shilling, 6 penni. Nagy választék új színekből, tökéletesen csiszolt és polírozott. Gyors tisztánlátáshoz. Bevezetővel.« Egy 1919-es májusi hirdetésből idéztem. A leghíresebb kristalomanta Dr. John Dee volt, akitől maradt néhány kristálygömb. Az eredmény, melyet Edward Kelleyvel történt gyűléseiken médiumjaként el akart érni, annak nagyrészt utána lehet olvasni az A True and Faithul Relation Of What passed for many Years Between Dr. John Dee (A Mathematican of Great Fame in Q Eliz. and King James theirs Reigns) and Some Spirits: Tending (had it Succeeded) To a General Alteration of most States, and Kingdoms in the World ... With a Preface Confirming the Reality (as to the Point of Spirits) of The By Meric Cataubon, D. D. kötetében, London, Foliloban, 1659. Ezen viszonyok némelyikének kifejezése, ami a politikára vonatkozik, kiadatlanul megmaradt. A keleti szokás, a fekete tinta varázstükörként bevetése, nagyon elterjedt, és Wilkie Collins irodalmi mesterművében, a The Moonstone (Holdgyémánt, 1868) csodálatos módon alkalmazta, mint a három indiai, akik az ékszer felkutatásával foglalkoztak, a fiúk egy tintaszerű anyagot öntöttek a kezükre. »A kis fickó önkéntelenül nyújtotta ki a kezét«, transzba esett és a tintára bámult keze magasságában. Majd minden kérdésre válaszolt, melyet neki feltettek. Amit Peter Quivil, egy tizenharmadik századi püspök Exeterből, az efféle jóslásról tartott, az kiviláglik egy helyi zsinatra utalásával: »A vezeklő bevallhatja, ha az első parancsot megszegi, melyben a démon vagy más kreatúra felé imádatot mutat, amit egyedül csak Istenre tartozik, ... midőn a jósláshoz karddal vagy vizesmedencével menedéket vett.« Ezt a szertartást szokásosan szentségtelen ima kísérte, melynek a víziót kellett erősítenie, és a Canterbury Talesben a lelkész nagyon helyesen összefoglalta: »Most ezt a szellemidézés rettenetes, szentségtelen gyakorlatának tekintjük, mint általános kilengést. A gyalázatos szellemidézők és nekromanták egy vízzel teli edénybe vagy egy csillogó kardra, egy körbe vagy egy tűzre, vagy egy birka vállcsontjára. Csak azt mondhatom, hogy ennél felettébb romlottról és elítélendőről van szó, és Krisztust és a szent Egyházat gúnyolja.«