A szepesi szászok ruházata

Mint egyebekben, a ruházatban is évszázadokon át folyton az ősi szokáshoz ragaszkodtak új honukban a bevándorlók, úgy hogy még 1690-ben is Stübel András az Írhatta: «Die Weiber gehen auff alt sahsisch gekleidet.) E ruházatot, mint a népélet s néplélek fontos nyilvánulását, évszázadokon át a mai napig figyelemmel akarjuk kísérni.

Kezdjük a fejrevalóval. A férfiak szőrkalapot viseltek, melynek karimái eleintén háromszögre voltak összeszorítva. Ámbár későbben a háromszög eltűnt, azt Sydow még 1830-ban Késmárkon észlelte.) A kalap karimájának előrésze rendesen bőrrel volt beszegezve, hogy tartóssága szempontjából annál biztosabban átmehessen az apáról a fiúra. A nő főkötőt viselt, mely selyem, ezüst, gazdagoknál arany csipkékből állott, és szintén olyan családi kincs volt, mely nemzedékeken át tartott és az anyáról a leányra szállt, p. egy 1587-ben Szepes-Szombaton kiállított polgári végrendeletben a többiek között a gyermekekre szállott: «Hauben mit feinen Borten und güldenen Spitzen und eine güldene Haube», főkötők finom paszományokkal és arany csipkékkel és egy arany főkötő.) Hasonlót találunk Lublón, ott az 1600-ból származó végrendelet szerint más ruhanemű között a gyermekekre hagytak a szülők, «6 Hauben von berteln», 6 főkötőt paszományból.) A leányok pártát, főkoszorút viseltek, mely virágokból s gyöngyökből volt előállítva és hosszú szalagokban végződött, melyek a hordozó hátán lefelé csüngtek. Ünnepélyes alkalmakkor faluhelyeken még most is látható a párta.
A fejrevalóról átmehetünk a férfikabátra. Ez eleinte igen egyszerű volt. Az otthon termesztett gyapjúból a szász lakosok magok magoknak készítették a durva fehér, vagy szürke posztót, melyből a rövid mindennapra és munkába való kabát készült. Vasárnapra azonban a posztó kékre festetett és hosszú lábikráig érő «Gehrokra» szolgált, melyet a vagyonosabbak nagy ezüst gombokkal láttak el. Kezében a férfi hosszú egyenes botot viselt, ezüstös vagy aranyos fővel, míg a vele lakó tót baltához volt hozzászokva. Hasonlót tapasztalunk a nőnél. A len oly bőven termesztetett, és a vászon oly gyakori házi ipari czikk volt, hogy Schwandtner Márton statisztikája szerint még 1802-ben egyedül a Poprádvölgyben 171,919 frt ára vásznat adtak el. Ily körülmények között könnyen érthető, hogy mint a férfi, úgy a nő sem költött pénzt mindennapi ruhájára, hanem virágos kékre festett vásznából maga állította elő, mely szolid kelméből készítve évekig tartott és mosás közben mindég fényesebbé és szebbé lett. Faluhelyeken még ma is úgy áll nagyobbára a dolog. A nő ezen mindennapi ruhájától meg kell különböztetni a vasárnapi és ünnepi viseletét. Ékszerül nyakukon fehér gyöngy- vagy vörös gránát-sorokat viseltek, melyek néha nagy értéket képviseltek és szintén a családban mint állandó jószág az elődöktől az utódokra ment át. A gyűrűk az ujjakon szintén szokásosak voltak, és mint Fröhlich Dávid Cynosurájában 1644-ben említi, még a halottak is e dísszel szálltak sírba. Igen fontos szerepet játszott a nő ruházatában a váll — «Wisst.» Ez rendesen drága kelméből, bársonyból vagy selyemből készült, arany vagy ezüst csipkékkel és ezüst csattal vagy kapoccsal volt ellátva. Nincsen végrendelet a szepesi városokban, mely említést nem tenne e ruhanemről: 1647-ben Szepes-Szombaton egy anya leányára hágy sok másfélék között, «ein Sammet-Wisst, ein paar vergülte gesperr und 8 silberne Hefftel : egy bársony-vállat, egy pár aranyos csatot és 8 ezüst kapcsot.) Hogy az újabb időből is példát hozzunk fel, Szepes-Bélán még 1807-ben előszámláltatnak a zöld, veres, barna színű vállak arany és ezüst csipkékkel és hímezéssel, arany és ezüst csatokkal.)
A díszes és ünnepi ruházatához tartozik az öv, melyet férfi s nő egyaránt viselhetett. Ezen öv szintén drága kelméből, bársony vagy selyemből volt készítve, néha egészen arany vagy ezüst szövetből állott. A csat vagy kapocs díszesen aranyból vagy ezüstből volt elkészítve. A szegényebbeknél kisebb értékű anyagokból is készült az öv. Néha nem csatra vagy kapocsra, hanem begombolásra alkalmaztatott. A mindenféle színben előfordult öv alig volt szélesebb egy tenyérnél. A már gyakrabban felemlített szepes-szombati «Marktbuch»-ban 1587, más ruhanemű között örökségbe átszármazott «ein neuer goldgürtel mit silbernem Beschlag», egy új aranyöv ezüst kapoccsal. Leibitzon 1676-ban május 1-én a hatóság egy tolvajt megbüntetett, mert a többiek között lopott «einen blauen Knöpfgürtel», egy kék begombolandó övöt. A bélai jegyzőkönyvekben pedig még e század elején is gyakran felemlíttetnek a szokásos övek, melyek faluhelyeken lakodalmak alkalmával a legényeken még manapság is láthatók.