Angyal
Angyal: az Isten követe (latinul angelus a görög angeloszból, a héber malach vagy maleach, azaz követ, hírnök tükörfordítása); az Angyalokat "Isten fiai"-nak hívták az Ótestamentumban, ők azok, akik "sose alvók, elevenek, tüzes kövek, hajnalcsillagok, Isten szemei, tűzfáklyák, nagy erejű hősök" és hasonlók.
Ámbár mindig úgy fogták fel őket, mint az istenséghez közelálló természetfölötti lényeket, mégis csak a kései ókorban az újplatonizmus korszaka óta alakult ki az a törekvés, hogy a » "fehér mágia" (teurgia) által befolyásolják, és a hozzáértő ördögűző szolgálatába állítsák őket. Szent Ágoston a Confessiones-ben (Vallomásaiban) (IX,42) nyomatékosan rámutat a veszélyre, hogy az újplatonikus teurgosz által megidézett Angyalok örvén csaló » démonok jelennek meg: lecsalogatta magához "kevélysége cinkostársaiul a "levegő hatalmasságait", de ezek tőrbecsalták bűbájos fogásokkal. Közvetítőt keresett, hogy az megtisztítsa, ámde itt nem talált. A sátánra bukkant ugyanis és ő "a világosság angyalának tetteti magát". Szörnyen becsapta a gőgös embert az a körülmény, hogy az ördögnek hús és vér teste nincs (t.i. az angyalidézőt).
Az Angyaloknak az Újtestamentumban csak jelzett, a patrisztikában viszont következetesen kidolgozott felosztása 9 testületbe vagy hierarchiába szeráfok, kerubok, trónok, uralkodók, legfőbbek, hatalmasok, állhatatosok, arkangyalok, angyalok), közben persze gyakran eltérően szabva meg a rangsort, már a legkoraibb középkorban, még inkább az újabb időkben mágikus-telógiai spekulációk tárgya volt, és a teozófusok (Fludd) a kozmosz és a szférarendszer szerkezetével hozták kapcsolatba. Ezt leginkább Dionysius Areopagitára, az 5. Századi szír szerzőre lehet visszavezetni. Agrippa von Nettesheim a De Occulta Philosophiá-ban (III, 25) elmondta, hogyan tudhatja meg a » mágus (kabbalista) az Angyalok titkos nevét: Ha Mózes 2. Könyve 14. Fejezetének 19-21 terjedő versét tizenöt soron keresztül egy vonalba írjuk, akkor három-három egymás alatt álló betűből 72 angyalnév képezhető a hozzáillesztett "el" vagy "jah" végszótaggal (Vehujah, Jeliel, Sitael, Elemjah stb.). E "semhamphorax" gyanánt jelölt neveknek főszerepük volt a ráolvasás mágiájában és gyakran helyet kaptak a varázskönyvekben (Clavicula - Salamonis) is. Jóllehet ezekben leszögezték, hogy az efféle neveket csak "félve és remegve" szabad kiejteni, a teurgiai művelet lebonyolítása mégis megengedi, hogy ne csak kérjük az Angyalok segítségét, hanem hogy mágikusan kényszerítsük is őket a segítésre, ami különbséget jelent a vallásos és mágikus beállítottság között.
Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona
Kép: Szépművészeti Múzeum