Termékek Menü

Albert Pike Moral és Dogma

Albert Pike Moral és Dogma A Páholy díszítményeiről azt mondják, hogy „mozaik burkolat, csipkézett mozaik és  tündöklő csillag.” A mozaik burkolatról, amely négyszögekbe vagy rombuszokba van felkockázva, azt állítják, hogy Salamon Király Templomának földszintjét jelképezi;

és a csipkézett mozaik „az a szép kis kockákkal kirakott szegély, ami körülveszi azt.”A középpontban tündöklő csillagról azt mondják, hogy „az Isteni Gondviselés szimbóluma, és arra a csillagra emlékeztet, amely azért tűnt fel, hogy elvezesse a Napkeleti Bölcseket Megváltónk születési helyéhez.”Viszont „semmiféle kő nem volt látható” a Templomon belül. A falakat cédrusdeszka borította, és a padló fenyőfadeszkával volt borítva. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy volt ilyen burkolat vagy padló a Templomban, vagy ilyen szegélyezés. Angliában valaha a Rajztáblát egy csipkézett szegély vette körül; és csupán Amerikában van az, hogy egy ilyen szegély van felrakva a mozaik burkolat köré. A mozaikkövek valójában a burkolat négyszögei vagy rombuszai. Angliában „a csipkézett vagy fogazott szegélyt” is” mozaikozott”-nak vagy „mozaikkal kirakott”-nak nevezik, mivel négy rojtja volt, amikről azt mondják, hogy a Mértékletességet, az Állhatatosságot, a Megfontoltságot és az Igazságosságot szimbolizálják. Ezt nevezik csipkézett bojtnak; de ez a szavak helytelen alkalmazása. Ez egy mozaikkal ellátott burkolat, körülötte csipkézett szegéllyel.

A burkolat, amely felváltva fekete és fehér, az egyiptomi és perzsa vallás Jó és Gonosz elvét szimbolizálja, akár ez volt a szándék, akár nem. Ez Mihály és Sátán háborúja, az Isteneké és a Titánoké, Balderé és Lokié; a fény és az árnyék között, ami a sötétség; a Nappal és az Éjszaka között; a Szabadság és a Zsarnokság között; a Vallásszabadság és az Egyház Önkényes Dogmái között, amely gondol híveire, és amelynek Főpapja kijelenti, hogy csalhatatlan, és hogy annak Tanácskozó Testületeinek dekretáliái az evangéliumot jelentik.

Ennek a burkolatnak az élei, ha rombuszokban vannak, szükségszerűen csipkézettek vagy fogazottak lesznek, fogazottak, akár egy fűrész; és ahhoz, hogy kiegészítsük és befejezzük, egy szegélyezésre van szükség. Bojtok egészítik ki, mint a sarkokon lévő díszítések. Ha ezek és a szegélyezés bárminemű szimbolikus jelentéssel bírnak, ez képzelet szülte és önkényes.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok