Termékek Menü

A vallási tanítások során használt szimbólumok

A vallási tanítások során használt szimbólumok Azokat a szimbólumokat, amiket a korai ember használt a vallási tanítások során, általában szent szimbólumoknak nevezték.

A szimbólumokat először azért alkalmazták, hogy az ember elméjét a végtelenre összpontosítsák úgy, hogy az illető tekintetét a szimbólumra szegezve kizárhasson minden külső, a figyelmét imádata tárgyáról eltérítő látványt vagy hangot. Ügyeltek arra, hogy megtanítsák, magát a szimbólumot nem szabad imádni, az csupán egy kép, amire elméjével összpontosíthat. Azt is megtanították az embereknek, hogy csak egy Isten létezik, aki azonban számos tulajdonsággal bír. Az egészségért és az erőnlétért, az esőért és a napsütésért, a terményért, gyakorlatilag az emberiség jólétéért felelős.

Kezdetben csak három szimbólumot használtak. Amikor ezeket megértették, vegyítették őket és újakat csatoltak hozzájuk, így idővel egyre több és bonyolultabb jelkép jött létre addig-addig, hogy a 3000-4000 évvel ezelőtti Egyiptomban azt találjuk, hogy alig volt olyan templomi közösség, amely egy másik szimbólumainak akár csak a felét is megértette volna.

Az említett három eredeti szimbólum a kör, az egyenlő oldalú háromszög és a négyzet.

A KÖR — A kör a Nap képmása, a végtelen szimbóluma volt. Mivel Isten minden tulajdonságát felölelte, ez volt a monoteista szimbólum, ezért mind közül a legszentebb szimbólumnak tartották. A legenda szerint azért választották a Napot e szimbólum mellé, mert az volt az akkori ember által látható és megérthető dolgok közül a leghatalmasabb.

Mivel nincs eleje és vége, a kör jelképezi az örökkévalóságot és a végtelenséget is.

Végül kör már olyan sok dolgot jelképezett, hogy szükséges volt szakosítani, amikor az istenség monoteista szimbólumának kívánták használni. A naga-k egy pontot rajzoltak a kör középpontjába. Az ujgurok egy belső körrel egészítették ki kettős kört alkotva.

Az Anana-papirusz: Ez az általam ismert egyik leggyönyörűbb egyiptomi írás. Anana a szelíd II. Seti fő írnoka és társa volt körülbelül i.e. 1320-ban.

„Lássátok! Nincs-e megírva e tekercsben? Olvassátok, ti, akik felfedeztek a meg nem született napokban, ha isteneitek felruháztak benneteket a képességgel! Olvassátok, gyermekei a jövőnek, és ismerjétek meg titkait a múltnak, mely számotokra oly távoli, igazságban mégis oly közeli!

Az emberek nem csupán egyszer élnek, hogy azután örökké eltávozzanak; sok korban, sok helyen élnek, bár nem mindig e világon. Minden egyes életek közé a sötétség fátyla borul.

Végül a kapuk kinyílnak majd, és feltárják előttünk a termeket, amit lábunk a kezdetekben taposott.

Vallásunk azt tanítja, hogy örökké élünk. Mivel az örökkévalóságnak nincs vége, nem lehet kezdete sem – egy kör-, ezért, ha az egyik igaz, (vagyis, hogy örökké élünk), akkor a másiknak is igaznak kell lennie, nevezetesen, hogy mindig is éltünk.

Az emberek számára Istennek számos arca van, és mindenki esküszik rá, hogy akit lát, azaz egyetlen igaz Isten. Azonban tévednek, mert mindegyik az.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok