Az ókori népek minden tanítást misztériumok mögé rejtettek. Voltak úgynevezett kis- és nagy misztériumok. Az egyik a hívő tömeg számára volt előírva, mint vallási gyakorlat, mint exoterikus zanítás (az exoteros külső körhöz tartozót jelent), a másik a jelöltek, a neofiták, a kiválasztottak számára, mint iniciációs, azaz beavatási eljárása, beavatási tanításként volt ismert (az esoteros kifejezés belső körhöz tartozót jelent). A belső körhöz való tartozás a titkos tanítás lényegét jelentette.
A misztériumokba való beavatás ünnepélyes dramatizálása egy bizonyos mítosznak. Elmondható, hogy minden fejlett kultúrának volt egy központja, ahol a beavatási szertartások zajlottak. Ezek valódi jellegét és tartalmát azonban túlnyomórészt nem ismerjük. Szigorúan titkos tartalommal bíró képzések voltak, ahol az élet legrejtettebb - természeti és univerzális - titkai kerültek leleplezésre. Vagy legalábbis az, amit ilyen titoknak tartottak.
Az antik világ egyik ilyen beavatási központja - amiről mégiscsak tudunk valamit - a görög Eleuszisz volt. A helyi misztériumok Démétér istennő és annak leánya, Perszephoné mítoszán alapszik. Démétér a mag és a termés istennője, úgy is ismert, mint Ceresz, nagyon szerette leányát. Perszephoné, akit Koréként és Proszerpínaként is ismernek, olyan szép volt, hogy beleszeretett Hádész (Plútó) az alvilág istene. Elrabolta Perszephonét és a halottak földjének királynőjévé tette. Perszephoné elsősorban az emberi lelket jelképezi és elrablása az alvilágba, a lélek anyagba záródását, tehát az emberi élet születését jelzi. A beavatott Perszephoné leereszkedett a halottak világába, majd újra felemelkedett egy gazdagabb, jobb életbe. "A mítosz nem egyszeri történet, hanem örök történés." - hangzik Hamvas Béla írásában.
Ezt az alvilág-túlvilági utazást ismeri az egyiptomi Pert-Em-Heru, a tibeti Bardo Tödol, a perzsa Ardai Viraf Nameh, és bővelkedik hasonlókban a mítoszok és a mesék gazdag tárháza.
Az ezoterikus misztériumok megoldásának titka a meditációban rejlik. Ezt a meditációs megismerést az Élet Fája nyújtja. Az ilyen rendszer szimbólumai, mint például a kabbaláé, a korszakok folyamán úgy megnőttek és kiterjedtek, hogy a képzett tanuló kimeríthetetlen forráshoz jut, és még a kezdő is gyorsan jut meglepő eredményekhez. Mint minden más tanulmány esetében, a tudás a tapasztalat által növekszik.
Az ezotéria lényege: a kettősségből vissza az Egységbe, így maga nem más, mint önmegváltó művelet, önfelszabadító folyamat, spirituális alkímia, ami mindig csak belülről indulhat el és soha nem kívülről, így tehát nem az exotériához tartozó, kívülről jövő segítség.
A tradícionális beavatások az ember belső erőit mozgósítják, hogy a célt, magát a tökéletességet elérjék. A tökéletesség nem adomány, hanem szívós, kitartó, szorgalmas munka eredménye. Az iniciáció az "ősmag" elérése, az őstudásé, ami mindenkiben ott rejlik.
"Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak termékennyé ébresztése... Az ősi tudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható... Aki a lényegében rejlő őstudást meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető, az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes." - írja a beavatási tudást elért emberről Weöres Sándor.
Az ezotériának van egy csodálatos elve, ami azt mondja, hogy mindennek a kiegészítése saját magában található. Így a közép ismeri a felsőt és az alsót, a balt és a jobbot. Az élet ismeri a múltat és a jövőt, a lélek az életet és a halált, a kezdetet és a véget.
Ezt az ismeretet tárja fel a Tabula Smaragdína:
"Az, ami fent van, az azonos azzal, ami lent van.
És az, ami lent van, az bazonos azzal, ami fent van."
A Zohar ezt saját szavaival így tanítja:
"Az alsó ébredés előidézi a felső ébredést."
Az ébredés, amiről a Zohar ír, a megfordulás, éberré válás vagy a keresztény misztika szavával élve metanoia azaz megfordulás (megtérés). Nem a képrézatok világában való hit, hanem a mély belső megismerés tapasztalata. A mai ember elől már nem szabad elrejteni a beavatás titkát, még akkor sem, ha a mélyebb tanítás megrázkódtatásokhoz is vezet.
Nincs igazi fejlődés megrázkódtatások, megrendülések, alászállások nélkül. C. G. Jung véleménye szerint: "Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy elképzeli a fény alakjait, hanem azáltal, hogyí tudatosítja a sötétséget." A beavatás előkészületeinek tapasztalati átélése olyan megrázkódtatást jelent, amelyre nincs több hasonló példa a természetben. Olyan megrendülése ez az embernek, amely romba dönti a tapasztalati megismerések valamennyi épületét, porrá zúzza a szilárdnak hitt falaknak még a legkisebb tégláis is (magasabb értelemben a Tarot XVI. arkánuma, a Torony is ugyanezt a megrendülést jelenti). Semmi sem marad, amire az ember személyes énje még támaszkodni tudna, hogy megállja helyét e belső világrengés közepette.
"A beavatás a transzcendentális világgal való kommunikációs csatornák megnyitásáról szól, ahogy az az ősi hagyományokból ránk maradt. Szertartások, mágikus technikák, varázslások állnak a beavatottak rendelkezésére. A beavatás fokozatainak száma természetesen hét, hiszen a számmisztika minden okkult bölcsesség integráns része. A kabbala például a hétágú gyertyatartó szimbolikájában magyarázza meg a hetes jelentőségét: a gyertyatartó minden karja az ember egy-egy énjét jelképezi. Ezek az anyagi test, az idegtest, a tudattalan, az asztráltest, a lélek és a szellem, a középső az Isteni Én, az isteni szikra, a halhatatlan Láng... A beavatás azt ember énjeit lefejti és a mélyen nyugvó szikrát lángra lobbantja... Amikor az ember a hét törvénye szerint megszületik, a hetedik gyertya kigyúl." - írja szintén Hamvas Béla.
A hetes szám, mint a beavatás hét lépcsőfoka asztrológiai szempontból is megvilágítja a jelölt útját: "Miután az alacsonyabb természet visszatér az állatiassághoz (az elemekhez), a magasabbrendű természet újra kűzd, hogy elérje saját spirituális birodalmát. Felemelkedik hét körön át, amelyekben a hét kormányzó ül és valamennyinek visszaszolgáltatja alsóbb erőit a következő módon: az első körben ül a Hold és neki visszaadandó a növekedés és a fogyás képessége. A második körben Merkúr ül, neki a fondorlatosságot, a csalást és a ravaszságot kell visszaszolgáltatni. A hermadik körben a Vénusz ül, neki pedig a vágyat és a szenvedélyt. A nagyedik körben a Nap, és ennek az Úrnak az ambíciókat kell visszaadni. Az ötödik körben ül a Mars, neki a meggondolatlanságot és a profán arcátlanságot kell visszaszolgáltatni. A hatodik körben a Jupiter, akinek a gyűjtést és a gazdagság értékelését kell visszaadni. A hetedik körben Szaturnusz ül, a káosz kapujában, neki a hamisságot és gonosz terveket kell visszaszolgáltatni.
Ekkor a lélek, miután a hét kör minden tartozásától magát lemeztelenítette, a nyolcadik szférához ér, nevezetesen az állócsillagok szférájához. Itt minden káprázattól megszabadulva a Fényben lakozik és az Atya dicsőségét zengi olyan hangon, amelyet csupán a lélektisztasága érthet meg." - írja a Saint-Germain gróf beavatását feltáró szöveg.
Az ősi világ beavatott embere féltve őrizte a rejtett tudást, amely évezredekig világított az ösvényen, akárcsak a Tarot Remetéjének lámpása. Ez az a belső fény, belső tapasztalat, amit az embernek önmagának kell megszereznie saját zarándokútján. Ez az út, ez az ismeret mégsem való mindenkinek. Trithemiusz apát figyelmezteti is tanítványát, Conéliusz Agrippa von Nettesheimet: "Csak még egy figyelmeztetést mondok neked. Sohase felejtsd el: a közönségeseknek csak közönséges dolgokról beszélj, barátaidnak tartsd meg a magasabb rend minden titkát, adj szénát az ökörnek és cukrot a papagájnak! Értsd meg, amit mondok, különben az ökrök lába alá kerülsz, ahogy ez gyakorta megtörténik." |
