Nectanebus a mágus

Nectanebus a mágus

            Nectanebus a mágus

 

Az egyik leghíresebb mágus Nectanebus király volt, az utolsó benszülött uralkodó, melynek szellemidézése és mestersége az asztrológiában, mindenfajta jóslásban, a prófétaságban, a szerelmi- és gyűlöletitalok főzésének, továbbá a sorsvetésben az ősi világban nem volt jobb nála. Kr. e. 358 körül uralkodott. A hagyomány szerint, mikor Egyiptomot invázió fenyegette, nem küldött ki katonákat, hogy az ellenséget visszaverhesse, hanem egy bizonyos titkos szobába vagy egy kápolnába vonult vissza, és feltöltött egy tálat, ami ott állt, Nílusvízzel. Majd viaszból és fából elkészítette az ellenség hajóinak és katonáinak a modelljét, és a saját flottájának és tengerészeinek is. Ezeket vízbe helyezte; flottája az egyik oldalon, az ellenségé a másikon. Majd rátette varázsköpenyét, és fogta ébenfa botját. Kimondta a hatalom szavát, és elemi erőket kényszerített sok jellel és pecsétekkel a segítségére.

A viaszbabák hirtelen életre keltek; a gályák ide-oda mozogtak és a vízen megvívták utánzott harcukat. Saját embereinek figurái legyőzték az ellenséget, kiknek kis flottája legénységével együtt a tál aljára süllyedt. Ugyanabban a pillanatban a behatoló ellenség armadáját szétszórta és megsemmisítette és az óceán fenekére süllyesztette. Egy napon Nectanebus hírt kapott, hogy a kelet minden népe szövetkezett ellene, és egy hadsereget állított fel, ami oly számos volt, mint a homok birodalma határán. Megvető gúnnyal és gúnyos kacajjal, nagy sietség nélkül vonult vissza magánkápolnájába, vizet öntött a tálba, és a varázslattal kezdte, melyben rituális szellemidézést mondott. Mégis rémülettel kellett néznie, ahogy a saját hajói és emberei elpusztulnak, és a tengerbe vesznek. Ott fogta fel, hogy eljött Egyiptom királyságának a vége. Gyorsan elhagyta szobáját, és levágta haját. Nagy mennyiségű aranyat és ékszert vitt magával, egyszerűen öltözködött, és a vízen át a macedón Pellába szökött, ahol vett egy házat, és más név alatt egyiptomi orvos és jósként rendkívüli képességekkel vált ismerté. Azt jelentette, hogy mágikus mutatványával és Olympia királynő egyik álmának felidézésével meggyőzte arról, hogy Amen (vagy Ammon) istent elvarázsolta a szépsége, és az éjjel meg fogja látogatni. Ennek az istennek öltözve Nectanebus felszarvazta Fülöp királyt, és így Nagy Sándor apja lett.

Ebből a történetből nagyon jó elképzelésünk lehet az ősi egyiptomi mágia rettenetes hatalmáról és fennmaradt erejéről is a modern manifesztációin keresztül. A fáraó átka, amely tönkretette kiásóit, akik Tut-Ench-Amun sírját a luxori Királyok Völgyében nyitották fel, és melynek rettenetes kihatásai általánosan ismertek, és minden gúnyolódó és szkeptikus dacára tagadhatatlan. Az újságok állandóan ennek a rettenetes átoknak az áldozatáról számolnak be.

A British Múzeum első egyiptomi termében találjuk (vagy leljük) a nagyon finoman megmunkált, világos színekkel festett szarkofág belső fedelét. A katalógus szerint Nr. 22542-es, és a múmia állítólag a királyi ház egyik hercegnőjéé, aki ugyanakkor az Amen-Ra akadémia papnője is volt. Körülbelül ezeregyszáz évvel Krisztus előtt élt Thébában. Egy szerző állítja, veszteségek és balszerencse hosszú története üldözte őt, mely mindazt elérte, akiknek ehhez a múmiaszarkofághoz közük volt. Semmi ok sincs szavainak kétségbevonására: »Birtokomban van a bizonyíték mindazon azonosságára, aki Amen-Ra papnőjének haragja alatt szenvedtek.« Oxfordi diákévei alatt a legutóbb elhunyt Mr. Douglas Murray egy arabtól múmiatartót vett Egyiptomban, és rögtön elvesztette a jobb karját a fegyverével történt balesetnél. Majdnem Théba homokjába lehelte ki lelkét, mielőtt még a karját amputálhatták volna. Megjegyezte, hogy fegyvere érthetetlen okból szabadult el. A csoport más tagjainak szintén nagy pechűk volt. Az urak egyikét meggyilkolták, és Kairóba való visszatértük után az expedíciós tagokat egy felettébb ijesztő hír fogadta. Két szolga, akik a szarkofágot vitték – talán a megfelelő tisztelet nélkül –, tizenkét hónapon belül meghaltak, mialatt egy harmadik, aki viccelődött a szarkofággal, azt a végzet még hamarabb elérte. Ezek a szerencsétlenségek még nem keltettek gyanút. Mr. Douglas Murray a szarkofágot egy Wheeler nevű barátjának adta, aki nemrég tragikus sorscsapásokat szenvedett, és nem sokkal azután megtört szívvel halt meg. A szarkofágot ismételten a házas nővérének adta, aki London közelében élt, és attól a naptól kezdve, mikor az a házába került, gondok és nehézségek zavarták, amit itt nem lehetne egyesével felsorolni. Egy híres látnok, aki ennek a hölgynek a házában étkezett, szolgálónőjének hirtelen azt mondta, egy nagyon gonosz jelenlét zavarja, és majdnem azonnal a múmiakoporsót jelölte meg a rettenetes veszély forrásaként. A ház úrnője meglepődött, de semmiképp se lett meggyőzve. Elszállították a szarkofágot egy fényképészhez a Baker Streeten, és mikor a lemezt előhívták, egy élő egyiptomi arca bámult kifelé, kinek pillantása dühödt és egyedülállóan gonosz volt. Senki se ért a negatívhoz. Néhány hét múlva a fényképész hirtelen, és felettébb furcsa körülmények között halt meg.

A hölgy mostmár felettébb nyugtalan volt. Véletlenül találkozott Mr. Murrayvel, és természetesen elmesélte neki rossz történetét. Rábírta arra, hogy a szarkofágtól azonnal szabadítsa meg, miáltal ezt a British Múzeumnak ajánlotta fel, és ott elfogadták. Egy szállítási vállalkozó vitte A Múzeumba. Egy hét múlva meghalt. A férfi, aki segített neki a kocsiról a szarkofágot A Múzeumépületbe vinni, néhány nappal később komoly balesetet szenvedett, és eltörte a lábát. »Mindezen tények bizonyíthatóak.« Nyílt cáfolatokat és ködös kibúvókat adtak, de aminek a legkisebb jelentősége sem volt. Néhány úr valójában addig ment az igazság elleplezésében, hogy Mr. Douglas Murray fivére, Sir Wyndham Murray ezredes, K. C. B., egy levél küldésére kényszerült a sajtónak, melyben hangsúlyozta, hogy amit az újságokban tett megállapítások »teljesen helytelen és félrevezető«. Hozzátette: »kétségtelen, hogy sok tragikus esemény nyilvánvaló összefüggésben van ezzel a múmiakoporsóval, mert mindenki, akihez a British Múzeumnak való feladás előtt tartozott, és sokak, akik csak rövid kapcsolatba kerültek vele, azok nagy bajba kerültek.« teljesen helyesen ítélte el az ellentmondásos frivolitás ezzel való megállapodását, ami, enyhén szólva, nincs összhangban a tényekkel.

Egy tudós, aki az egyiptológia iránt érdeklődött, akart egy fotót erről a szarkofágról, és megbízta a Messrs. W. A. Mansell céget az Oxford Streeten a lefényképezésével. A cég egy ifjú tagja azért látogatta meg a Múzeumot, hogy mindenben eleget tehessen a megbízásnak. Hazafelé a vonaton olyan súlyosan megsérült a hüvelykujja, hogy a jobbkezét sokáig nem tudta használni. Mikor végre hazaért, konstatálnia kellett, hogy gyermekei egyike átesett egy üvegtáblán, és súlyos vágásai és zúzódásai voltak, továbbá komoly sokkot kapott. Jelenlegi munkájával nem hozta összefüggésbe ezt a szerencsétlenséget, hanem a következő nap visszatért a Múzeumba, és lefényképezte az alakot a fedélen. Hirtelen mozdulattal felemelkedett a fej, az üvegvitrin felé csapódott, és az orrát a csontig vágta, mialatt ugyanakkor egy drága filmlemez leesett, ami ezer darabra tört.

Ezzel összefüggésben még sok más szerencsétlenséget és rossz eseményt idézhetnénk, mégis ezzel a múmiakoporsó igaz és autentikus története befejeződött.

Egy múmia kivétele a szarkofágjából, a rettenetes szentségtelenítés cselekedete. Ha még emlékszünk a tiszteletet parancsoló és ünnepélyes szertartásra, mellyel az ősi egyiptomiak a halottaikkal szemben tanúsítottak, és gondolva a szent, és misztikus liturgiára, melynek védelme alatt a halottat örök nyugalomra helyezik – a bebalzsamozás, a temetési ének, a szellemidézés, a hatalom rituáléja –, nem lepődhetünk meg azon, hogy azok, akik eléggé merészek az elhunyt álmának a megzavarására, azok gyorsan és könyörtelenül megfizetnek érte. Az csak természetes, hogy a szellemek egy ilyen istenkáromláson feldühödtek, és Isten végtelen bölcsességében megengedi nekik (ahogy arra a tapasztalat állandóan megtanít minket), hogy a tetteseket megbüntessék. Tragikus és rossz, hogy a múmiák és a szarkofágok kiállítása megengedett. Az archeológia vagy a tudomány nem nyújthat mentséget erre, vagy igazolhat ilyen siralmas szentségtörést. Csak remélhetjük, és szerencsés módon el is fogadhatjuk, hogy mindazok közülünk, akik az ilyen kegyeletsértéstől megijednek, és ezt fájlalják, ettől a nagy elmúlástól távol maradnak.

A különös figyelmet nem kerülhette el, hogy a szarkofág, mellyel a fent leírt rettenetes események kapcsolatban álltak, egy papnőé volt. Tehát a szerencsétlenségeket szent tudással és szent hatalommal okozta. Figyelemre méltó, hogy a leghíresebb szerzők a boszorkánylények területén maguk a papok voltak, vagy papi képzésben részesültek. Példának megemlíthető Johannes Nider, a domonkos Kramer und Sprenger, Binsfeld püspök, a jezsuita Martin Delrio, Guazzo, Père Michaelis, a kapucinus Jacques d'Autun, Sinistrari, Simonet abbé, és napjainkból az időközben elhunyt Lépicier bíboros, Blackmore atya és Joseph J. Williams atya, akik nagy tekintélyek a vudu és az obeah területén. Lambert Daneau, Glanvil, a két Mathers, Richard Baxter, Dr. Frederíck George Lee nagy tekintélyű tudósok és komoly papok voltak. Bodin, Boguet, Remy, Pierre le Loyer és de Lancre jogászok voltak, akik a boszorkánypereknél elnököltek, és nagy bírósági tapasztalattal rendelkeztek. Természetesen nem azt jelenti, hogy nem léteztek volna más nagy és fontos nevek; hatalmas tanulékonyságú férfiak voltak például Johann Weyer, Jean-Jacques Boissard, Dr. Richard Boulton az oxfordi Brasenose Collegeből, Ebenezer Sibly asztrológus, Eliphas Lévi (Alphonse Louis Constant), Stanislas de Guaita, aki 1897-ben halt meg, és sokan mások, akik szerencsére még köztünk vannak. (Itt talán újra meg kell ismételni, hogy csak az olyan szerzőket említem, akik főleg a fekete mágiával és a démonológiával foglalkoznak, de nem azokat, akik átfogóan foglalkoznak a természetfelettivel; mert ezen a tágasabb területen az olyan tanulmányt, mint Sacheverell Sitwell Poltergeists felettébb fontos lenne megemlíteni. Ezen a helyen legyen megjegyezve, hogy a kopogószellem jelensége gyakran az ősi varázslással köthető össze. A Sátánnak ezeknél a szaturnáliáknál nagy jelentősége van.)

 

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat