Kozmikus közvetítők: bolygók, számok és színek

Kozmikus közvetítők: bolygók, számok és színek

          Kozmikus közvetítők: bolygók,

                         számok és színek

 

Bolygók. Az égitestek, csillagok bolygók annál fontosabb szimbolikus szerepet játszottak, minél inkább szent jelleggel rendelkeztek, mint mindaz, ami az éghez kapcsolódik, és saját mozgásaik rendszeressége mindig felkeltette azon csillagászok figyelmét, akik egyben az első matematikusok is voltak.

A csillagok tulajdonképpen állandóan bizonyos tiszteletet élveznek, ha fontolóra vesszük azt a rokonszenvet, amellyel az emberek a jelenlegi stars-okat illetik. És az eredeti judaizmusban nemcsak egyetlen egy angyal virraszt az összes többi felett.

A sarkcsillag, amelyre az elsődleges mozgatóerő feladata hárul és körülötte forog az ég, csakhamar egy privilegizált pozíció szimbólumává vált. Kínában hozzá hasonlították a bölcseket, míg más hagyományokban az ég szege, a világ köldöke, szoláris pillér volt.

Az ötágú csillagot vagyis pentagrammát hosszú ideig az emberi mikrokozmosz képének tartották és ez a jelentést örökölte meg a szabadkőművesség lángoló csillaga. A föld mérésére szolgáló szögmérő vonalzó és az ég mérésére szolgáló körző között elhelyezkedve a pentagram egy újjászületett ember, egy felszentelt mester, egy kész mesterlegény a mesterlegények rendjében.

Pompei mozaikjain, főleg a műépítész mozaikjain egy pentagonális koponyát figyelhetünk meg a háztető alakú szögmérő vonalzó alatt, amelyet egy szárnyas kör támogat meg – ami a túlvilági újjászületés ígéretét hordozza magában. A pentagramma, a Püthagorasz-hívek titkos ismertetőjele, matematikailag megfelel az irracionális számnak, az ún. átlagos arányt (1,618) kifejező Aranyszámnak, amelyet Pacioli, Leonardo da Vinci barátja, Isteni Aránynak nevezett el. Ez meghatározza az ember ideális kánonját, amelynek köldöke az aranymetszés mentén osztja fel a testet. Úgyszintén logaritmikusan spirális növekedést szabályoz, amely szerint az eleven lények kifejlődnek anélkül, hogy megváltoztatnák saját formáikat.

Amennyiben az ún. ötágú csillagot jelképező „Dávid csillagról” van szó, az a judaizmus emblémája, a béke és egyensúly jele. Megtalálható Izrael állami lobogóján.

Már szóltunk két égitest, a Nap és Hold szimbolikájáról. Egészen az antik korba  nyúlnak vissza, hasonlóképpen mint öt másik, Kaledóniában és Egyiptomban ismert bolygó szimbolikája.

Mivel manapság az asztrológia meglepő módon közkedveltté vált, nem szükséges annak sok időt szentelni, inkább csak e bolygók bibliai angelológiájával való megegyezésre hívjuk fel a figyelmet.

A Nappal Michael arkangyal, a Jupiterrel Zachariel, a Merkúrral Rafael, a Holddal Gabriel, a Vénusszal Amael, míg a Szaturnusszal Orifiel áll kapcsolatban. És jóllehet amikor a kereszténység elfogadta az angyalokat, elutasította azok egyesülését a csillagokkal, és ezek hermetikus tudományágak, amelyek újra és újra köteléket képeznek a hét bolygó, a hét emberi tulajdonság, a hét erény és a hét gyarlóság között. A Napnak tulajdonították az akaratot, jótettet és a gőgöt, a Holdnak a képzelőerőt, hitet és lustaságot, a Merkúrnak az értelmet, mérsékletet és gyűlöletet, a Vénusznak az érzelmességet, reményt és bujaságot, a Marsnak a tevőlegességet, erőt és haragot, a Jupiternek a meghitt barátságot, igazságosságot és ínyencséget, a Szaturnusznak az ítélőképességet, óvatosságot és fösvénységet.

A Nap a saját látszólagos pályáján – rézsút a csillagképeken – minden évben végigvonul azon az úton, amit ekliptikának neveznek, ami egy tizenhét fokú széles sáv metszésvonala és amit állatövi jegynek hívnak. Ezt a sávot az ókor tudósai először nyolc szekcióra osztották fel és azokat csillagképek neveivel ruházták fel. A görög asztrológusok mindegyik ilyen konstellációhoz hozzáadták saját panteonjuk tizenkét nagy istenének egyikét, minek folytán ez a kozmográfia tipológiává változott. A Kos jegynek az intelligenciát megvalósító Pallas felel meg; a Bikának Afrodité, a szüntelen termékenység; az Ikreknek Hermész, a racionális intelligencia; a Ráknak Zeusz, az ős alkotóképesség; az Oroszlánnak Apollón, az oltalmazó hatalom; a Szűznek Démétér, az analitikus intelligencia; a Skorpiónak Arész, az átalakuló zendülés; a Nyilasnak Artemisz, az elvhűség; a Baknak Héra, a politikai rendezés; a Vízöntőnek Hestia, az intuitív intelligencia; a Halaknak Poszeidón, a társadalom szolgálata felel meg.

Számok. A szám fogalmának az azonos tárgyak vagy közös vonásokkal bíró tárgyak csoportosulásának megfigyeléséből kellett megszületnie, ami a zseniális ősembert arra vezethette rá, hogy egyazon objektumot kumulatív ismétlődésnek vélt. Ez volt a csoportok első alkalmazásának elmélete. Számoláskor sokáig apró kavicsokat (calculus) használtak, amelyek a golyós számolóeszközök hétköznapi elemeivé váltak, amelyeket Kínában még manapság is igénybe vesznek. Azok maradványai gyermekeink golyócskái.

Ha a számok szimbolikájával foglalkozunk, akkor a csoport fogalma, amely elemzésünk vezető motívuma, hozzájárulhat e szimbolika megértéséhez, sőt ez a szimbolika segíthet annak megértésében. Először is hangsúlyt kell fektetnünk a számok kettős jellegére, amelynek révén megnyilvánul azok ambivalenciája és komplementaritása. Éppúgy különbséget kell tenni a számnevek mint tőszámnevek feladatát tekintve – a mennyiség mutatóira és a sorszámnevekre vonatkozólag – a tulajdonságok mutatóit illetően. Ez az első pillantásra elementáris megkülönböztetés, mindazonáltal nagy horderejű a végső végeredményt tekintve. Úgyszintén szükséges megjegyezni, hogy a nulla nem szám, hanem mindenfajta számlálás kiindulópontja az egyes előtt és az univerzális lehetőségek szimbóluma.

Az egyest (1) mindig is a Lény szimbólumának, az egyén Istenének tartották, ami nem egyedüli, hanem első az autoritás hierarchiájában. A vallási alapokon nyugvó matematika ezt a mindenhatóságot az 1 = e egyenlettel fejezhette ki, azaz a Lény egyenlő a végtelennel, ami kvalitatív igazság, amely akár kvantitatív abszurditás is lehet. A negatív teológia továbbmehet és egy másik, még abszurdabb egyenletet állíthat fel: e = 0, a végtelen egyenlő a Nem-Léttel, ami annyit tesz, hogy Istent a lehetőség totalitásával azonosítják, amint azt már Leibniz is megtette.

Tehát megértjük, hogy az ateista és hívő elfogadhatta e két egyenletet, mivel azok tagjai ellenkező jelentőséget tulajdoníthattak ennek és ezeket az egyenleteket mint azonosságot vagy mint hierarchiát kezelték. De mivel korábban a francia középiskolákban (collége) a kitűnő tanulókat a legmagasabb húszas jeggyel jutalmazták, ezért ezt a tényt hasonlóképpen az 1 = 20 egyenlettel foglalhatjuk össze.

Ha tehát a számokkal foglalkozunk, akkor először ezt a két ellentétes és gyakran összekeveredő nyelvet kell megkülönböztetnünk.

Például erre a kettes, amely kvantitatív módon mint az egyes kétszerese jelenik meg, de minőségileg csak annak egyik fele, amit össze kell vonnunk, hogy újra megkapjuk. Ezt a tényt a 2 x 0,5 = 1 egyenlet fejezi ki. Hasonló művelet ismétlődhet meg bármelyik másik szám, például az ezres esetében is: 1000 x 1/1000 = 1. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb számmal dolgozunk, annál kisebb jelentőséggel bír minden rész. Közülük mindegyik szabadsága arányosan csökkenti a résztvevők számát.

A 2-es dualitást, polaritást, szexualitást, az egység férfi és női elementumra történő felosztását, aktivitást és passzivitást fejez ki, jin és jang.

A 3-as, triász, ezen egység felosztását hangsúlyozza és létrehozza annak első és alapvető megnyilvánulását: ternáris, triadikus, hármas. A még terméketlen dualitás alkotó aspektusát képviseli, egy pár gyermekét vagy – egyazon tulajdonság három síkját figyelembe véve – a spirituális lelket (nesamah), gondolkodó lelket (ruach) és az állati lelket (nefes).

A 4-es számmal, a tetráddal eljutunk az egység expanziójához, mivel a négyes a Szónak a tér négy irányba történõ manifesztációja száma, ide tartozik a négy elem, a négy évszak, az élet négy korszaka, a négy temperamentum. A négyes négyzet és kereszt, a kör kvadratúrája: 10 = 4 + 3 + 2 + 1, és a négyzet cirkulatúrája: 1 + 2 + 3 + 4 = 10, ez a pitagoraszi tetraktys.

Az 5-ös, pentagram, egy gömböt, matériát és az életet képviseli, mivel az ötös az első páros számból és az első páratlan számból, 2 + 3, azaz hímből és nőstényből áll. Ez az öt elementum (tûz, levegő, föld, víz és éter), 5 érzék, 5 kézujj, 5 hagyományos bolygó, kivéve két égitestet, ez egy püthagoraszi pentagramma, amellyel az aranymetszés egyesül, amely magát az embert képviseli, és sok kínai rendszerben az 5-ös szám.

A 6-os makrokozmoszt, a hat nap alatt megteremtett világot, stabilitást, egyensúlyt jelent, ez a natura naturata, a tér 6 iránya (4 horizontális, a zenit és a nadír). Ez a világ szépsége és annak harmóniája, amelyet a Vénusz képvisel; hat szín, három alapszín: a kék, sárga és vörös, és három képzett: a zöld, narancssárga és lila. Ez Salamon pecsétje és az Univerzális ember.

A 7-es a szűziesség, az alkotás száma, a hét bolygó fennállásának, a hét 7 napjának, a hangskála hét tónusának, a stúdium hét fokozatának (trivium és quadrivium), a hét erénynek, a hét bűnnek, a Szentlélek hét adományának, a hét görög bölcsnek a száma. A szabbat a hetedik nap és a héber nyelvben a hetes szám az Istennel való egyesülést szimbolizálja.

A 8-as egy oktáv, megvalósulás, egyensúly, pihenés, tökéletes egyezség, kiegyensúlyozottság a kabbalisták esetében, keresztség a keresztényeknél, átmeneti világ az égbolt kerülete és a föld területe között, korona és manifesztáció.

A 9-es mennyiség, reintegráció, hierarchia.

A 10-es univerzum, totalitás, számok száma. Tíz szefira, tíz isteni név, tíz kézujj. Tíz skolasztikus állítmány (szubsztancia, kvalitás, kvantitás, pozíció, helyi megállapítás, időbeni megállapítás, habitus, közreműködés, szenvedély – különleges tulajdonság).

Ez a kerületnek és annak középpontja száma, pütagoraszi tetraktys (1 + 2 + 3 + 4 = 10). Ez egy alapszám, amelyet a számoláshoz szinte minden nemzet elfogadott – az egyiptomiak, görögök, hinduk, kínaiak, japánok.

A 11-es szent Augustin szerint a bűn száma, mivel a bináris számrendszerhez kapcsolódik (11 = 1 + 1 = 2). Ez úgyszintén az ég (5) és föld (6) „központi egyesülése”. A 11-es és annak többszörösei, a 22-es és 33-as szabadkőműves számok.

A 12-es a tizenkettedes rendszer és a körös rendszer szintézise.

12 állatövi jegy létezik, az antik mitológia 12 istennel rendelkezik, Krisztusnak 12 tanítványa volt, Franciaországban 12 főrend volt, a szent Grálnak 12 lovagja volt, 12 hónap van egy évben, a Bibliában 12 angyalról van szó, 12 törzs és 12 patriarchátus volt, az óralapon 12 óra van feltüntetve.

A 20-as Arisztotelész szerint a változás száma, a kettessel, a lokális mozgás számával, és az ezerrel, a növekedés számával, adja az 1022-es számot, amelyet Dante szerint az egyiptomi bölcsek az állócsillagok számát kifejező számnak véltek.

Az 50-es jubileumi szám, azaz 7 x 7 = 49, szombati év, és 49 + 1 = 50, jubileumi év.

A 60-as szám a babilóniaiak számolásának az alapját képezte.

Ez egy tökéletes és ciklikus szám, egyben hatvanadrész, tizenkettedrész és tizedrész. Akkor kap értelmet, amennyiben észrevesszük, hogy az év hat hónapból állt, amelyik mindegyike hatvan napos.

A 64-es Ji-King jeleinek száma, a 100-as egy komplett ciklus, míg az 1000-es a sokaság száma.

Színek. Hat szín van, ahogy a festők és fotográfusok tudják, nem pedig hét, amennyiben nem számítjuk ide a fehéret, amely azok szintézise. Három eredeti szín van: a kék, sárga és vörös; három további az első két eredetiből származtatható: a zöld- ben (a kékből és sárgából), a lila (a kékből és vörösből), a narancssárga (a sárgából és vörösből). Ha e hat színt egy körben osztjuk fel, akkor a fehér középen, míg a fekete annak körülötte lesz.

Amennyiben ezek szimbolikájáról van szó, Nyugaton a vörös az állati birodalom színe (az Ádám név jelentése vörös), míg a zöld a növényi birodalom és a fehér az ásványi birodalom színe, még ha Kínában a vörös ellentéte éppúgy a fekete, mint a tűzé a víz, míg a fehér ellentétpárja a zöld szín.

A színek ambivalenciája és azok komplementaritása a fehér és fekete, fény és sötétség, nappal és éjszaka oppozíciójaként nyilvánul meg. Például a hindu Gítában Ardzsuna a fehér színt és az „Ént”, míg Krisna a fekete színt és a valódi „Ént” (testet öltött szellem) képviseli.

A napnak ítélt fehér határvonalat képező színszintézis. Ez a keverék szimbóluma, átmenet két állapot vagy pillanat között, átmenet a legénykor és férfikor között, a görögöknél és rómaiaknál a fehér tóga viseletével függ össze, az aspiráns állapotától az elfogadott ember állapotáig tart, hiszen a jelölt (candidatus) korábban fehér ruhát viselt, amit élet és halál közötti átmenetre utal. A görögöknél és rómaiaknál, valamint Kínában a bánat, az újonnan megkereszteltek és a halotti ing színe volt.

A fekete a kezdetek sötétje, a nem-manifesztáció alapállapota, ám ugyanakkor – a másik póluson – a külső sötétség színe is.

Halált, passzivitást, elfogadást szimbolizál, szomorúságot mint a halálraítélt fejét takaró lepel, vitorlát jelképez Trisztán hajóján, köpönyeget a dervisek tánca közben, akik éppen a tánc előtt veszik le ruhájukat és öltöznek fel fehér ruhába. A fekete úgyszintén a któnikus istennők, fekete Szüzek, a kövekkel felszentelt Kybelé színe, amely fekete mint Kába köve. Dzsaláluddín Rúmi a szúfik belső fejlődésének szakaszát a fehér színtől a vörösön keresztül egészen a fekete felé irányuló színfokozathoz hasonlította, amihez hasonló dolog játszódik le az alkímiában is, ahol a hermetikus fekete, miután keresztül haladt és megszabadult a vörös színtől, visszatér a differenciálatlan káoszhoz.

A színek szimbolikája asztrológiai imputációval rendelkezik.

A Mars vörös színe lehet nappali vagy éjszakai. A napközbeni vörös szín férfi eredetű és centrifugális, ez a győzedelmes Erósz vitális ereje, harcias erény, gazdagság és szerelem. A bíborvörös egy olyan szín volt, amelyet a bizánci császárok és római patríciusok viseltek, tőlük a bíborosok örökölték meg. Az éjszakai vörös szín nőies és centripetális, ez a föld központi tűzének és az alkimista Athanor a színe. Ez az anyaméh vérének a színe.

A szoláris sárga – a fiatalság és erő szimbóluma, hasonlóképpen mint az arany, amely a császárokat és királyokat borítja. Ám ezzel szemben a lunáris sárga, a színehagyott aranyszín, az állandósulatlanság, féltékenység, házasságtörés és árulás színe.

A Jupiteri kék hideg és mély szín, a levegő és üresség színe,

az egyiptomiak számára pedig az igazság színe. A kék fény felidézi a nappali álom valótlanságát, míg a feketéhez közelítő sötétkék szín az éjszakai álom tükörképe. Ez úgyszintén a természetfeletti tisztasága és isteni ruhaviselet, csakúgy mint Szűz Mária öltözéke.

A Vénusznak tulajdonított zöld szín a növények közvetítő színe, színe a tisztító víznek, amely új életre kelt. Mivel az áttetsző arany zöld színű, ezért a smaragd hozzájárul az aranyfém csillogásához.

A Szaturnuszi lila a mártírok, püspökök gőgjének és az özvegyek szomorúságának a színe.

A Merkúrhoz tartozó narancssárga a mérséklet és értelem színe.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat