Hermetikus társaságok

Hermetikus társaságok

            Hermetikus társaságok

Értekezésünk tárgya a hermetizmust ápoló, azaz a nyugati okkult ezoterizmust szolgáló néhány társaság lesz, amelyek eredete a legendás Hermész Triszmegisztosz (Thot egyiptomi isten görög elnevezése) írásaiban rejlik. A Hermész nevet tanításának nevéről kapta, ami szájhagyomány, majd különböző szerzők értekezéseiben terjedt el, később pedig Corpus Hermeticum néven jelent meg. Nyilvánvaló, hogy ezeket az írásokat nem egy szerző írta, jóllehet szellemükben egységesek, és Hermész közülük a leginkább legendás személy. A Hermésznek tulajdonított írásokból (összefoglaló néven a Corpus Hermeticumból) Eliphas Lévi, a XIX. századi nagy újító leginkább Minerva Mundi (Világ Baglya) írását értékelte nagyra,

ami azonban nincs rajta az ún. smaragdtáblán, az aforizmagyűjteményben, aminek szerzője szintén Hermész, hiszen a smaragdtábla tartalmában összesűrűsödik a világ hermetikus értelmezése, ami teljesen beleillik a Corpus Hermeticumba, márpedig minden hermetikus írás közül a Hermészének tulajdonítják a legnagyobb értéket.

Itt most nincs hely a hermetikus tanítással részletesebben foglalkozni, amelynek három összetevője van: az alkímia, az asztrológia és a mágia. Ezek a hozzáférhető irodalmakban tanulmányozhatók, itt a tanításnak csak az általános jellemzőit kívánjuk feltárni, ami – amint arról már szó volt –, az ókori Egyiptom ezoterikus vallásából ered. Természetesen az eredeti óegyiptomi ezoterizmus a történelem folyamán keveredett más, különösen görög, arab és zsidó ezoterikus rendszerekkel. Európában az eredeti hermetizmus és a keresztény kabbala keveréke teremtette meg a középkorban a rózsakeresztesség alapjait, aminek küldetése mindenekelőtt a spirituális alkímia művelése volt. A XIX. század második felétől a hermetizmus iránt érdeklődők főleg Angliában és Franciaországban nagyobb, a nyilvánosság előtt tevékenykedő társaságokba tömörültek. Ez természetesen nem zárta ki a titkos hermetikus közösségek ténykedését, amelyek már jóval korábban jelen voltak, és igaz rózsakeresztesekként működtek. Általánosan a hermetizmus olyan tan és gyakorlat, ami okkultista értelmezésű világon nyugszik, ezoterikus formákat, szimbólumokat használ, és elválaszthatatlan szavak és fogalmak formájában nyilvánul meg. Illetve az ember és a kozmosz (asztrológia), a földi lét (azaz az állati, növényi és ásványi – alkímiai birodalmak entitásai) különböző formái között meglévő és az emberek közötti transzcendentális szubjektum (az egyén tudatalatti mágikus alteregója) és a transzcendens („láthatatlan” világ, ami a konvencionális emberi tapasztalat, a mágia határán túl lelhető fel) tudás rejtett vonatkozásainak konvencionális formáiban található. A szpagíriában, hermetikus orvoslásban és ceremoniális mágiában nyilvánvalóan jelenlévő hermetikus praxis a létformák dinamikus egzisztenciáján alapszik alkotó és pusztító erői révén, amiket Hermész telesmának, míg Eliphas Lévi asztrális fénynek nevezett.

A már említett eredeti hermetizmus az európai kultúrákban összekeveredett a keresztény kabbala és a kereszténység hatásaival. Így jött létre a rózsakeresztesség. A hermetizmus után érdeklődők többsége a három összetevő közül mindig csak egyre koncentrált. Így keletkeztek a fentebb említett körök, később pedig az asztrológiával, szpagíriával, hermetikus medicinával, kabbalisztikus mágiával, pszichurgiával foglalkozó társaságok.     A történelmi Európában, később Észak-Amerikában és más európai befolyás alatt álló országokban számos hermetikus társaság fejlődött ki, amelyek közös tulajdonsága az volt, hogy összefogta a hermetizmus és különböző ágai iránt érdeklődőket. A középkorban a hermetizmus, illetve a hermetikus filozófia szinte azonosult az alkímiával, mivel a dolgok rejtett összefüggéseiről szóló tanítást a „Nagy Mű”, a bölcsek köve (avagy a filozófusok köve – Lapis philosophorum) elkészítéséhez szükséges kulcsnak tartották.

A hermetikus társaságok – természetesen ez a fogalom kapcsolódhat minden zárt (azaz hermetikus) társaságra – kapcsán megemlíthetünk két csoportot, mégpedig a rózsakereszteseket és martinistákat. E két kategória képezi a továbbiakban értekezésünk tárgyát. Ezek többek között abban különböznek egymástól, hogy a rózsakeresztes társaság régebbi programjai és szervezeti felépítése differenciáltabb.

A bevezető végén még utalni kell a hermetikus és az ún. titkos és okkult társaságok közötti kapcsolatra, és meg kell magyarázni az okkult ezoterizmus fogalmát, ami olyannyira jellemző a hermetikus társaságokra. Jóllehet az okkult szó (a latin occultus – titkos, rejtélyes szóból) általában a titkos fogalommal egyezik, a titkos avagy okkult társaságok monográfiái szerzői joggal tesznek különbséget e két szó között, az okkult szó rögzült jelentéséből kiindulva (nem okkultista értelemben nyilvánvalóan már csak az orvostudományban használják, pl. az okkult vérzés, azaz a rejtélyes vérzés kifejezésben). Sok titkos, rejtetten tevékenykedő társaság nem okkultista, sokkal inkább politikai (pl. a karbonárik vagy a baszk ETA szervezet tagjai stb.), sok okkultista szerveződés pedig saját létét, tanítását és tevékenységét egyáltalán nem titkolja (pl. a spiritiszták). Vannak titkos és teljes mértékben a nagy nyilvánosság előtt tevékenykedő, ténykedésüket a sajtóban megjelenítő, a tagjaikat nyilvános toborzásokon szervező hermetikus társaságok. Közülük néhány (ilyen volt pl. az Universalia, a cseh hermetikusok társasága a II. világháború előtti Csehszlovákiában) olyan tagokkal működik, akiknek kemény magja titkolja kilétét. A titkos társaságokról szóló régi monográfiák néhány szerzője – például az egyik klasszikus, G. W. Heckethorn (1900) – az okkultista társaságok azon titkos rendjéhez sorolható, amely tevékenységét nyilvánosan fejti ki (az említett szerző az ilyen titkos társaságok közé sorolja a nyilvános tevékenységet folytató martinistákat is). Néhány nyilvánosan tevékenykedő hermetikus társaság pedig bizonyos fokig megőrzi saját eltitkolt ismereteit, ami a beavatás különböző fokozataiban fejeződik ki. Általában három, a szabadkőművességből levezetett klasszikus fokozatról beszélünk – a tanonc, a segéd és a mester szintről –, azonban különbség van a beavatás fokozata és az adott társaság hierarchiájában betöltött pozíciók között.

Az okkult ezoterikus társaságok e kategóriáinak számára (ezek egyike, a hermetikus társaság a tárgya ennek az értekezésnek) S. Hutin (1995) felvetette a kezdeményező társaság elnevezést. Ez az elnevezés nagyon jó, hiszen a társaságok, azaz a kezdeményezések alapvető küldetését fejezi ki. Ez nem csupán egy titok megismerésében, magyarázatában, azaz szavakba öntésében rejlik, hanem azon élmények egybegyűjtésében is, amelyek a jelenlegi pszichikai állapot első fázisában felszentelik a beavatottat, és tovább folytatják az alapvető mentális transzformációt. Szimbolikusan ezt a halál, az újjászületés vagy az aláereszkedés és a felemelkedés szavakkal fejezik ki. Az efféle kezdeményező transzformáció leghatékonyabb eszköze az ókori misztérium volt. A nagy nyilvánosság előtt tevékenykedő hermetikus társaságok titka az ilyen transzformációk rejtett módszereiben rejlik.

Az érdeklődők számára megküldött, felülvizsgált összes ezoterikus rendszer a beavatás erkölcsi felhatalmazására és a kezdeményezés alacsonyabb fokozatától a magasabb felé vezetésre szolgál. A nyilvános társaságok az érdeklődők által megismerhető doktrínát deklarálnak, ami néhány fokozatban ezotern, nyílt maggal bír.

Ezzel eljutottunk az okkult és ezotern fogalmak meghatározásához és megkülönböztetéséhez. Az okkult fogalom – amint már említettük – metafizikai avagy ontológiai jelentéssel bír, kifejezi a transzcendensnek többé-kevésbé különös elméletét, filozófiáját. Az ezotern szó jelentése a görög nyitás, belépés szóból vezethető le, ami kifejezi a belső lényeg, és nemcsak a világ okkult értelmezésének leleplezését. Így fejeződik ki a képzőművészet (pl. G. di Chirica mágikus világa), a költészet (pl. Otakar Nyírfája vagy Goethe Faustja), a zene (pl. Richard Wagner) bizonyos alkotásainak ezoterikus lényege. Az okkult ezoterizmus az adott kor és kultúra által befolyásolt rendszer, amelynek a gyakorlatban meghatározott, és a világot okkultista módon értelmező tanai vannak. Az okkultizmus szó egybecsengett a spiritizmussal és a babonás jóslási praktikákkal, aminek következtében profanizált egyesüléssé vált, így manapság sok ember előtt pejoratív jelentése van. Valójában az okkult ezoterizmus a transzcendentalizmus egy bizonyos fajtája, amelyben a megismerés ott kezdődik, ahol a módszerei által korlátozott tudományos ismeretek véget érnek. Éppen a hermetizmusban hangsúlyozódik a konvencionális és az ezoterikus tudás közötti alapvető különbség, melynek elemei a szignum, a szignatúrák és a szimbólumok. Ezek azt ragadják meg, ami észleléssel és gondolkodással nem fogható meg. Az okkult ezoterikus értelmezésű világ a konvencionális emberi ismeretek határán túl fekszik. Az okkult ezotern (vagyis ezoterikus) tudás érdekében fel kell ébredni, alkalmasságát el kell ismerni, ami pedig már a kezdeményezés részét képezi. A racionális tudás szempontjából a régi alkimisták szövegei és allegóriái értelmezhetetlenek, a képek (szignum, szignatúrák, szimbólumok) azonban a különleges erők rejtett világát, és a közöttük, valamint a lét rejtett érelme közötti kapcsolatokat mutatják meg. A benyomások és fogalmak, a rajtuk alapuló gyakorlat és a fentebb említett tudás ezotern elemei, valamint a gyakorlat tanító értékét, azaz az okkult ezoterizmus világát, tehát a hermetizmust is lehetetlen teljes mértékben kifejezni. Természetesen ez érvényes erre a műre is, ami egyszerűen ennek a világnak a tökéletlen vázlata.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat