Hermész-Mercurius

Hermész-Mercurius

Hermész-Mercurius

 

A Smaragdtábla tartalma rámutat bizonyos tényezők és bizonyos állapot létezésére, melyek tevékenységével ezek a tényezők elérhetőek. A táblán nincsen közvetlenül megnevezve, de a tábla első fele értekezik róla és mint az egész világ tökéletességének atyját jelöli meg azt állítva róla, hogy a legnagyobb hatást akkor éri el, amikor az ő ereje átváltozott a földben és minden erők közül a leghatalmasabbnak nevezi. A Smaragdtáblának és ezzel a hermetizmusnak, melyet lényegében alkímiaként értelmezünk – a titokzatos tudományban az eltitkoltat Mercuriusnak nevezik. Oswald Wirth, a hermetikus szimbolika egyik legnagyobb újkori ismerője az mondja, hogy semmiféle alkímiai jel a maga nemében nem egyenlő Merkúr jelével: „Az egész hermetikus tanítás valahogyan szintetizálódik benne. Ezért nagyon közel vagyunk a Nagy Mű titkainak leleplezéséhez, amikor eljutottunk annak a megfejtéséhez, amit a filozófusok a szimbólumok mögé rejtettek, amelyeket leggyakrabban használtak". Mercurius illetve Merkúr titkai, mondja Wirth, „nem tisztázódik közönségesen", ha metodikusan elemezzük az ideogrammáját, amely a Vénusz és a Hold szimbólumával van összekapcsolva. A Vénusz szimbólum jelöli azt a „szubsztanciát, amely mintha tartalmazná az életenergia csíráját, mely arra hivatott, hogy az kifejlődjön". Merkúr jele gyakran az „Azoth" szóval volt felcserélve, amely azzal, hogy tartalmazza a latin, a görög vagy a héber ábécé első és utolsó betűjét, így mindent magába foglalót jelöl, mutat rá Wirth. Amikor az Azoth illetve a Merkúr jel meg van fordítva Wirth szerint, a Tarot Nagy Arkánumának Királynőjére vagy a kereszttel koronázott Kősóra emlékeztet, azaz az átszellemült szublimált testre. Wirth így folytatja: „Tehát már nem a lélek dolgairól vagy az általában megtestesített életről van szó, hanem ellenkezőleg a mennyei lélekről, amely igyekszik kimenteni bennünket az anyagból azzal, hogy felemel és szellemiesít bennünket". Merkúr, mint univerzális közvetítő lép fel, aki saját magát szabadítja fel.

Merkúr nem csupán közvetítő, ez a transzmutáció végállapota is; ez kiinduló szubsztancia (materia prima), de úgyszintén a Bölcsek Köve, azaz a transzmutáció végterméke is. Merkúr metapszichikai síkon úgy van értelmezve, mint az „archetipikus psziché autonóm szelleme", mint a „transzperszonális világosság paradox manifesztációja". Mercurius tehát az elsődleges anyag szimbóluma (substance), a metapszichikai síkon ösztönösséget jelent, az egyed veleszületett instinktiv alapját. C. G. Jung szerint ezután érvényes, hogy az „instinktiv lélek perszonifikációja" egy sárkány, szimbólum, mint ahogyan a továbbiakban megismerjük, a spirituális alkímiában kulcs jelentősége van. Mercurius Wirth szerint, mint közvetítő több elemet összekapcsol.

Ez azt jelenti, írja Wirth, hogy Mercurius a hét planetáris princípiumban központi helyet foglal el, „része van minden kvalitásban", azért mert „ő olyan elv, melyből különféleségeiben és ellentéteiben születik meg". Ezért Wirth szerint a hermetikusoknak alkalmas volt elnevezni Azoth Mercurius-nak, illetve fordítva; az ideogrammáját Vénusz jeléből formálták (az egyiptomiak hurkos keresztje), felette található Izisz félholdja. Wirth ezután így zárja le: „Ezen körülmények mellett a Bölcsek Merkúrját úgy mutatja be, mint minden élettartam stimulánsát, univerzális fluidumot, amely áthatol minden dolgon és a titkos szimpátia bilincsével köt össze minden élőlényt. Közvetítésével valósulnak meg a mágikus műveletek és különösképpen az okkult medicína csodái".
Abból, ami eddig Merkúrról ismertetve volt, eléggé világos, hogy ő az asztrálfény szimbóluma.
A hermetikusok azonban négyfajta Merkúrt különböztetnek meg: a testek, a természet, a filozófusok Merkúrját és az általános Merkúrt. A legfennköltebb közülük a testek Merkúrja (Mercurius corporeus), „a gyökerek koagulált nedvessége, bizonyos tüzes-kénes föld", ez a keresett Lapis Philosophorum (a Filozófusok vagy a Bölcsek Köve), mely felé az egész alkímia irányul – és tegyük hozzá még a fizikai és a spirituális alkímiát is. A természet Merkúrja a „természet nedvessége", melyben a „természet tüze" lakozik: ez a nedvesség az egész testben szétárad, áthatol minden egyes részecskéjén, ez a „szubtilis éteri test", melybe bezárták a „tüzes anima"-t; hogyha ez a „gyökerek nedve" túlságosan nedvessé válik, a test magja vagy elsődleges anyaga és ha ezután erősebben lesz „főzve" mercurius corporeus válik belőle. A filozófusok Merkúrja szétolvasztott test és besűrített szellem, és ez a hermetizmus mysterium magnum-a. Végezetül az univerzális Mercurius „illó sárkány", „hold víz", "a filozófusok borának szelleme", tényező, amely alkímiailag desztillálva elkészített a „tüzes merkuriális vízben", alkahesztben, mely a testeket pirossá változtatja, azaz felkelti bennük az alvó tüzet és lelkesíti azt.
Valójában mi is az a hermetikusok titkos Merkúrja, megajándékozva annyi paradoxonnal vagy ellentéttel, ezt próbálta C. G. Jung valamennyire felfedni, a reprezentatív alkimista irodalomban analizálja a jellemzőit: „Ezek szerint Mercurius mindenekelőtt valójában a saját nyers formájában, mint prima materia az ősember szétolvasztva a fizikai világban és a saját szublimált formájában az ő újraszületett teljessége, egésze". C. G. Jung a maga pszichologizált értelmezését Mercuriusról rendszeresen kifejtette más helyen is, az Eranos évkönyv egyik gyűjteményében, amelynek hermetikus princípiumok a mitológiában, a gnózisban és alkímiában volt a témája. Ennek a forrásnak az alapján itt lesz kifejtve a probléma magyarázata. Jung a saját magyarázatában módszeresen nagyon megfelelően két forrás bővebb értelmezéséből indul ki. A fa gyökerében elrejtett szellem bővebb értelmezéséből (tudjuk már, hogy Mercurius, illetve az egyik formája szintén a „gyökerek nedvességét" jelenti, mint különleges tényező, amit igaz képletesen kell értelmezni – és a Grimm testvérek meséiből, melyekben valamilyen paraszt kiengedi a palackba zárt szellemet (az egyik alkimista traktátusban ezzel kapcsolatban figyelemreméltó részlet található: „Én vagyok a hatalmas Mercurius, aki engem kienged, annak ki kell törnöm a nyakát"). Jung az említett forrásban bemutatja alkímiai karakterét: spiritus vegetativus (élet princípium), szellemi kvintesszencia, amelyet „mercurius esence"-nek is neveznek. A mesékben a rossz szellemek meg vannak bilincselve és a palack, mint mesterséges termék jelenti az intellektuális tényezővel felrakott bilincset: „...a rossz szellem megbilincselve nyugszik a fényesség gyökereiben, mint az individuáció princípiumában elrejtett titok. Nem azonos a fával illetve a gyökereivel inkább mesterségesen van odahelyezve." A fa témája az animizmussal függ össze, ahol bizonyos fáknak lelkileg élő, személyes természete van (pl. az afrikai Nigériában egyes törzsek fákkal való beszélgetése): a fa és a démon egy és ugyanaz és az ő szétválasztásuk tehát a másodlagos fenomén.


(Fraternitas Mercurii Hermetis könyvtár)

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat