Gnoszticizmus

Gnoszticizmus

           A Gnosztikus Világ Áttekintése

               A Gnoszticizmus Rövid Összefoglalója

 

A GNOSZTICIZMUS AZ A TANÍTÁS, mely a Gnózison alapszik, a transzcendencia tudásán, mely a belsőből, az intuitív okokból származik. Habár a Gnoszticizmus így a személyes vallásos élményeken nyugszik, téves lenne minden ilyen élményt a Gnosztikus felismerésben bekövetkezett eredménynek tekinteni. Közelebb áll az igazsághoz az, mely szerint a Gnoszticizmus egyfajta specifikus vallásos élményt fejez ki, egy élményt, mely nem a teológia vagy a filozófia nyelvezetével van kölcsönhatásban, hanem e helyett közeli kapcsolatban áll a mítosz médiumával, és az által fejezi ki magát. Továbbá megfigyelhetjük azt, hogy a legtöbb Gnosztikus szentírás a mítoszok alakját veszi magára. A „mítosz” kifejezés itt nem azt jelenti, hogy „olyan történetek, amik nem igazak”, hanem inkább az igazsások eme mítoszokban testesülnek meg, mely különbözik a teológia dogmáitól, vagy a filozofikus kijelentésektől.

A következő összegzésben megkíséreljük a próza tokjába zárni azt, amit a Gnosztikus mítoszok kifejeznek megkülönböztethető verses és képi nyelvezetükkel.

A Kozmosz

Minden vallásos tradíció elfogadja azt, hogy a világ tökéletlen. Csupán abban a magyarázatban különböznek, mely által elszámlálják ezt a tökéletlenséget, valamint abban, hogy mit ajánlanak, mit tehetünk ez ellen. A Gnosztikának megvan a saját – talán nagyon is meglepő – nézete erről a témáról: úgy tartja, hogy a világ azért hibás, mert hibás módszer által lett létrehozva.

A Buddhizmushoz hasonlóan a Gnoszticizmus is azzal az alapvető felismeréssel kezdődik, hogy a földi élet tele van szenvedéssel. Azért, hogy önmagát táplálja, az élet minden formája felhasználja a másikat (a növényállatok is azért élhetnek, mert elpusztítják a növények életét). Továbbá, az úgy nevezett természetes katasztrófák – földrengések, vízözönök, tűzvészek, szárazságok, vulkán kitörések – további szenvedést és halált okoznak. Az emberi lények, komplex fiziológiájukkal és pszichológiájukkal nem csupán a földi lét eme fájdalmas folyamatait ismerik. Azon felismerés miatt is szenvedniük kell, mely szerint ők csupán idegenek ebben a világban, mely hibás és abszurd.

Sok vallás jelenti ki azt, hogy az emberek okolhatók a világ tökéletlenségéért. Támogatva ezt a nézetet, úgy értelmezik a Teremtés mítoszát, mely így kijelenti, hogy az első emberpár által elkövetett törvényszegés okozta a teremtés „bukását”, mely így a világ megromlott állapotát eredményezte. A Gnosztikusok ezzel szemben azt állítják, hogy a mítosz eme értelmezése téves. A világ hibás voltáért nem az emberek, hanem a teremtő okolható. Mivel – különösen a monoteista vallásokban – a teremtő Isten, ezért ez a Gnosztikus gondolat istenkáromlónak tűnik, és ezért még a hitetlenek is rémülettel fogadják.

A hibás teremtés és a hibás teremtő felismerése elkerülésének valamely módja újra is újra ki lett eszelve, de ezek egyike sem nyűgözte le a Gnosztikusokat. Az ősi görögök, különösen Platón hívei azt tanácsolták az embereknek, hogy tekintsenek az univerzum harmóniájára, és így azáltal, hogy tisztelni kezdték annak nagyszerűségét, elfelejthették közvetlen szenvedéseiket. De mivel ez a harmónia szintén tartalmazza a kegyetlen hibákat, a létezés elhanyagoltságát és elidegenítését, ennek a tanácsnak kevés az értéke a Gnosztikusok körében. A Karma Keleti ideája sem jelenik meg úgy a Gnosztikusok körében, amely kielégítő magyarázatot adna a teremtés tökéletlenségére és a szenvedésre. A Karmát úgy lehet a legjobban elmagyarázni, hogy a szenvedés láncolata és a tökéletlenség működik így. Nem mond el nekünk semmit arról, hogy miért létezhet egy ilyen szenvedésekkel teli és rosszindulatú rendszer.

Miután a Gnosztikus természet „szokatlan” és „istenkáromló” magyarázatát követő sokk, melyben elmondja a szenvedés és a világ tökéletlenségének okát, elmúlik, néhányan elkezdik felismerni, hogy ez a legértelmesebb magyarázat mind közül.  Ahhoz, hogy teljesen tisztelhessék, az Istenségről való Gnosztikus elképzelés magában kell, hogy foglalja az Igaz Isten és annak lealázó megtestesülését is, a hamis és hibás teremtő Istenként.

 

Istenség

A Gnosztikus Isten koncepció, sokkal finomabb a többi vallásénál. Egyesíti és kiegyenlíti a Monoteizmust és a Politeizmust, mint ahogy a Teizmust, a Deizmust és a Panteizmust is.

A Gnosztikus nézetben létezik az igaz, a végső és transzcendens Isten, aki minden teremtmény felett áll az univerzumban, és aki sohasem teremtett semmit, mivel a „teremteni” szót általánosan mindenki félreérti. Míg ez az Igaz Isten nem teremt semmit, Ő (lehet semleges nemű is) „sugározta ki”, vagy hozta elő magából mindazt a szubsztanciát, mely minden világban létezik, mely látható és láthatatlan (mely koncepció ismerős a Hinduk számára). Ebben az értelemben, valóban elmondhatjuk azt, hogy minden Isten, mivel minden magában foglalja Isten szubsztanciáját. Ugyanígy azt is fel kell ismernünk, hogy az eredeti isteni esszencia sok adagja eddig forrásából lett kialakítva, de keresztül mentek az egészségtelen változásokon eme folyamat által. A kozmosz, vagy a természet, vagy a megtestesült természet tisztelete így a kiáradt isteni esszencia megromlott és elidegenített részeinek imádatát jelenti.

Az alapvető Gnosztikus mítosznak sok variációja lehet, de mindezek az Eónokra utalnak, a közbenső istenszerű lényekre, akik a végső Valódi Isten, és önmagunk között léteznek. Ők, a Valódi Istennel együtt alkotják a Teljesség (Pleroma) királyságát, ahol az istenség potenciája teljes mértékig működik. A Teljesség ellentétben áll a mi létező állapotunkkal, amit így ürességnek nevezhetünk.

Az egyik eóni lény a Sophia (“Bölcsesség”) nevet viseli, és nagy hatással van a Gnosztikus világnézetre. Utazásaiban Sophia azért jött, hogy kiárassza saját lényét, hibás tudatként, hogy egy olyan lénnyé váljon, aki az anyagi és a pszichikus kozmosz teremtője lesz, mindazoké, akiket saját hibájának képére teremtett meg. Ez a lény, mivel nincs tudatában saját eredetének, úgy képzelte, hogy ő a végső és abszolút Isten. És így vette a már létező isteni esszenciát és különböző formákat készített belőlük. Demiorgus-nak, vagyis a „félig-teremtő”-nek is nevezik. Létezik egy autentikus fél, egy valódi isteni összetétel a teremtésben, de ezt nem ismeri fel a félig-teremtő, és így kozmikus kegyencei az Archónok, vagyis a „kormányzók” sem.

 

Az emberi lény

Az emberi természet a világban található kettősség tükre: részben a hamis teremtő Isten teremtménye, másrészről magában foglalja az Igaz Isten világosságát. Az Emberiség romlandó fizikai és pszichikai komponensből, valamint egy szellemi komponensből áll, mely az isteni esszencia része. Erre a későbbi részre szimbolikusan úgy utalnak, mint az „isteni szikra”. A világ eme kettős természetének felismerése miatt nyerte el a Gnosztikus tradíció a „dualista” jelzőt.

Az emberek általában nem tudnak a bennük lévő isteni szikráról. Ez a tudatlanság neveli fel az emberi természetet, a hamis teremtő és Archónai befolyása által, akik tudatlanságban hagyják a férfiakat és asszonyokat, valódi természetükkel és sorsukkal kapcsolatban. Mindaz, ami előidézi, hogy a földi dolgokhoz kapcsolódjunk, azt a célt szolgálja, hogy eme alacsonyabb kozmikus uralkodók rabságában maradjunk. A halál kiszabadítja az isteni szikrát alacsonyabb börtönéből, de ha nem zajlott le a Gnózis szubsztanciájának munkája a lélekben a halál előtt, akkor az isteni szikra visszahajíttatik, és ismét megtestesül, a fizikai világ fájdalmában és rabságában.

Nem minden ember szellemi (pneumatikus) és így nem sokan készek a Gnózisra és a felszabadulásra. Néhányan nagyon kötődnek a földhöz, és materialista lények (hyletikusak), akik csak a fizikai valóságot fedezik fel. Mások a pszichéjükben (pszichikusak) élnek. Ezek az emberek általában összetévesztik a Demiurge-ot az Igaz Istennel, és kevés, vagy semmilyen ismerettel nem rendelkeznek az anyagon és az elmén kívül létező szellemi világról.

A történelem folyamán az emberek a materialista érzelmek, okozta rabságtól, az etikai vallásosságon át, a szellemi szabadság és a felszabadító Gnózisig fejlődtek. Ahogy a tudós, G. Quispel írta: “A világ-szellem száműzetésben van, és keresztül kell mennie az anyag Poklán, és a morálok Purgatóriumán, hogy megérkezzen a szellemi Paradicsomba.” A tudat eme evolúcióját látták meg a Gnosztikusok jóval az előtt, hogy az evolúció koncepcióját megismerhettük volna.

 

Megváltás

Az Evolúciót elősegítő erők egyedül nem képesek a szellemi felszabadításra. Az emberek a fizikai lét helyzetébe vannak zárva, mely a valódi eredetükről, esszenciális természetükről és végső sorsukról való tudatlansággal van kombinálva. Ahhoz, hogy felszabaduljanak eme helyzet alól, az emberi lényeknek segítségre van szükségük, habár nekik is hozzá kell járulniuk ehhez, saját erőfeszítéseikkel.

A korai időktől kezdve a Világosság Hírnökei jöttek az Igaz Istentől, hogy segítsenek az embereknek abban, hogy megoldják a Gnózis feladatát. Ezen megváltó alakok közül csak néhányat említ meg a Gnosztikus szentírás. Ezek között a legfontosabbak Séth (Ádám harmadik fia), Jézus, és Mani Próféta. A Gnosztikus többsége mindig is úgy tekintett Jézusra, mint az alapvető megváltó alakra (a Soter).

A Gnosztikusok nem tekintenek a bűntől (eredendő, vagy más) való megváltásra, hanem a tudatlanságtól való megváltást helyezik előtérbe, melynek a bűn a következménye. A tudatlanság – ami itt a szellemi valóság tudatlansága – csak a Gnózis által ismert, és a Gnózis kinyilatkoztatásait a Világosság Hírnökei hozták el, különösen Jézus, az Igaz Isten Logosza (Szava). Nem szenvedései, és halála, hanem életének tanításai által alapoztatott meg az a misztérium, melyet Jézus, a megváltásért folytatott munkásságában mutatott be.

A megváltásról alkotott Gnosztikus koncepció, más Gnosztikus koncepciókhoz hasonlóan finomabb. Egyrészről a Gnosztikus megváltás könnyen összekeverhető azzal a személyes tapasztalattal, mely egy fajta szellemi „te tedd meg egyedül projekt”. A Gnosztikusok azt tartják, hogy a Gnózis potenciája, és így a megváltásé is, minden férfiban és nőben megtalálható, és így a megváltás nem helyettesítő, hanem személyes. Ugyanakkor, azt is elismerik, hogy a Gnózis és a megváltás valójában stimulálni és könnyíteni kell, hogy eredményesen felemelkedjen a tudatban. Ezt a stimulálást a Világosság Hírnökei hajtják végre, akik tanításaik mellett megváltó misztériumokat (szentségeket) hoznak létre, amit a Hírnökök apostolai és utódjai szolgálhatnak fel.

Arra is emlékeznünk kell, hogy valódi természetünk ismerete – más ezzel kapcsolatos realizációhoz hasonlóan – földi létünk kondíciója által tartatik vissza tőlünk. A transzcendencia Igaz Istene nem ismert ebben a világban, és ezért gyakran nevezik az Ismeretlen Atyának. Így tehát nyilvánvaló, hogy a Magasságostól jövő kinyilatkoztatás szükséges a megváltáshoz. A bennünk lakozó szikrának fel kell ébrednie földi álmából azon megváltó ismeret által, mely „a nélkül” jut el hozzánk.

 

Vezérlés

Ha az „etika” vagy „moralitás” szavakat a szabályozás rendszereiként fogjuk fel, akkor a Gnoszticizmus ezek mindegyikével ellentétben áll. Az ilyen rendszereket általában a Demiurge hozta létre, és azért léteznek, hogy az ő céljait szolgálják. Ha viszont másrészről, a moralitásról azt mondjuk, hogy egy belső integritásból áll, mely a bennünk lakozó szikra megvilágosodásából keletkezett, akkor a Gnosztika magához öleli ezt a szellemileg informált etikát, egy ideálként.

A Gnosztika parancsolatai és szabályai nem megváltók. Alapvetően nem segítik elő a megváltást. A vezetés irányítói sokféle célt szolgálhatnak, beleértve egy békés társaság strukturális rendjét, valamint a társadalmi csoportok közötti harmonikus kapcsolat elérését. Mindazonáltal a szabályok nem lényegesek a megváltáshoz. Ezt csak a Gnózis hozhatja el. A moralitásra ezért úgy kell tekintenünk, mint egy halandó és világi kifejezésre. Mindennek változnia és módosulnia kell az egyének szellemi fejlődésével összhangban.

Amint a fenti tárgyalásban megjegyeztük, a “hyletikus materialisták” csak kicsit érdeklődnek a moralitás iránt, míg a “pszichikus önfegyelmet tartók” sokszor nagy jelentősséget tulajdonítanak neki. Ezzel szemben a “Pneumatikus szellemiségek” olyan személyek, akik általában többet foglalkoznak másokkal, a magasabb témákkal. A különböző történelmi periódusok gyakran hoztak magukkal különböző magatartásformát az ember vezetésével kapcsolatban. Így a Manichaezmus és a Cathar Gnosztikus mozgalmak, melyek azokban az időkben léteztek, tisztán lettek vezetve. A nyugati kultúra mai periódusa valószínűleg nagyon hasonlít Alexandria második, vagy harmadik századához. Ezért megfelelőnek tűnik, hogy a Gnosztikusok napjainkban magukévá tegyék a klasszikus Alexandriai Gnoszticizmus magatartását, melyben az anyagi vezetést nagymértékben az egyén belsejében folytatták le.

A Gnoszticizmus felöleli a számtalan általános élethez való hozzáállást: arra bátorít, hogy ne ragaszkodjunk, és ne alkalmazkodjunk a világhoz, „éljünk a világban, de ne legyünk a világé”. Emellett arra ösztönöz, hogy fogjuk vissza én központúságunkat, és tiszteljük más emberek szabadságát és isteniségét. Mindazonáltal megjelenik az intuícióban és minden egyén bölcsességében a „Gnosztikusság”, hogy kivonják eme alapelvekből személyes alkalmazásuk egyéni irányítását.

 

Sors

Amikor Konfuciust a halálról kérdezték, ő így válaszolt: „Miért kérdezel a halálról, amikor azt sem tudod, hogy hogyan kell élni?” Ezt a választ egy Gnosztikus is könnyedén megadhatta volna. Egy hasonló kérdésre, mely Tamás Gnosztikus Evangéliumában található, Jézus azt válaszolta, hogy az emberi lényeknek a Gnózis által meg kell ismerniük a kimondhatatlan, isteni valóságot, melyből ők maguk is származnak, és ahová vissza fognak térni. Ez a transzcendentális tudás el kell, hogy érjen hozzájuk, még a földi életükben.

A halál nem hozza meg automatikusan a Demiurge királyságából való felszabadítást. Azok, akik nem nyerték el a felszabadító Gnózist, még fizikai testükben, még egyszer eme létbe kell, hogy visszatérjenek. Ez az újjászületés körforgását idézi. A Gnoszticizmus nem emeli ki a reinkarnációt, de a legtöbb Gnosztikus tanításból megérthetjük, hogy azok, akik nem tudtak hatékonyan kapcsolatba kerülni transzcendentális eredetükkel még fizikai létük során, azoknak vissza kell térniük a földi élet szenvedésekkel teli állapotába.

A megváltással, vagy a szellemek és lelkek sorsával kapcsolatban a halál után, fel kell ismernünk azt, hogy a segítség a rendelkezésünkre áll. Valentinus, a legnagyobb Gnosztikus tanító azt tanította, hogy Jézus és Sophia vár a szellemi emberre -- a pneumatikus Gnoszticizmus – Pleroma bejáratánál, és segít neki átkelni a végső egyesülés csarnokán Ptolemaeus, Valentinus tanítványa azt tanította, hogy még azok is, akik még nincsenek a pneumatikus stádiumban, vagyis a pszichikusak is elnyerhetik megváltásukat, és a mennyei világban élhetnek, a Pleroma bejáratánál. Az idők teljességében minden szellemi lény elnyeri majd a Gnózist, és magasabb Énjével egyesül majd – az angyali Ikerpárt – így elég képzett lesz ahhoz, hogy belépjen a Pleromaba. De ez nem lehetséges a Gnózisért való szorgalmas törekvése nélkül.

 

Gnózis és Psziché: A Mélység Pszichológiai Kapcsolata

A huszadik században a mélység pszichológiájának új, tudományos fogalma nagyon nagy előjogokat nyert el. A mélység pszichológusai között, akik informált érdeklődést mutattak a Gnosztika iránt, megtalálható C. G. Jung is. Jung figyelmet keltett a Nag Hammadi könyvtárban lévő Gnosztikus feljegyzések iránt, 1950-ben, és észrevette a Gnosztikus betekintés kiemelkedő pszichológiai fontosságát.

A Gnoszticizmus egyik híres alakja, G. Filoramo ezt írta: "Jung elmélkedései régóta alámerültek az ősi Gnosztikusok gondolataiba, és így a ’ mélység pszichológiájának’ virtuális felfedezőiként beszélt róluk… habár az ősi Gnózis a maga formájában az egyetemes vallás, és bizonyos értelemben előre megtestesült, de ugyanakkor segített megtisztítani a Jung féle szellemi terápia természetét.". Ilyen felismerések fényében megkérdezhetjük: "A Gnoszticizmus, vallás vagy pszichológia?" A válasz az, hogy mindkettő lehet. A legtöbb mitológia, mely megtalálható a Gnosztikus szentírásokban pszichologikus fontossággal és alkalmazhatósággal bír. Például a vak, és arrogáns teremtő-demiurge nagyon hasonlít az elidegenített emberi egóhoz, mely elveszítette kapcsolatát a lételméleti Énnel. Sophia mítoszában is felfedezhetjük az emberi psziché történetét, mely elveszíti kapcsolatát a kollektív tudatalattival, és az Énnek kell megmentenie. Ezek a fajta analógiák széles körben megjelennek.

Sok ezoterikus tanítás kijelenti, "Az van fent, ami alatta." Pszichológiai természetünk (a mikrokozmosz) visszatükrözi a metafizikai természetet (a makrokozmosz), így a Gnoszticizmus magában foglalhatja a pszichológiai és a vallásos hitelességet is. A Gnosztikus pszichológia és a Gnosztikus vallás nem kell, hogy szükségszerűen exkluzívak legyenek egymással, hanem ki kell, hogy egészítsék egymást a teljesség rendje szerint. A Gnosztikusok mindig is úgy tartották, hogy az istenség az emberi szellemben rejlik, habár nem csupán arra korlátozott. A Gnosztikus vallás tanítása összefut a pszichológiába való betekintéssel, és így megérhetőek az időt álló Gnosztikus alapelvek kifejezései.

 

Konklúzió

Néhány író különbséget tesz a „Gnózis” és a „Gnoszticizmus” között. Ezek a megkülönböztetések segítenek, de félre is vezethetnek. A Gnózis kétségtelenül egy olyan élmény, mely a konceptusokon és a szabályelveken alapszik, de a szív érzékenységében. A Gnoszticizmus viszont az a világszemlélet, mely a Gnózis élményén alapszik. Ezért, a más nyelvekben a Gnózis szót gyakran arra használják, hogy megjelöljék a tapasztalatot és a világszemléletet is (ide Gnosis, németül, la Gnose, franciául).

Egy bizonyos értelemben nem létezhet Gnózis a Gnoszticizmus nélkül, mivel a Gnózis tapasztalata elkerülhetetlenül előhívja azt a világszemléletet, melyben megtalálja saját helyét. A Gnosztikus világszemlélet tapasztalati, és a Gnózis egy fajta szellemi tapasztalatán nyugszik. Ezért nem fogom kihagyni, vagy felhígítani a Gnosztikus világszemlélet különböző részeit, mivel ha megtenném, akkor a világszemlélet már nem lenne a tapasztalathoz illeszthető.

A teológiát a vallás szellemi magjának burkolataként nevezték. Ha ez igaz, akkor az is igaz kell, hogy legyen, hogy a legtöbb vallást megfojtotta és összeszorítja ez a burkolat. A Gnoszticizmus nem szalad e felé a veszély felé, mivel világszemlélete mítoszain és nem teológiáján alapszik. A mítoszok, a Gnosztikus mítoszokat is beleértve sokféle módon értelmezhetők. A Transzcendencia, a pszichológiával együtt őstípusoknak tekinthetők a többi elem számára, és szerepet játszanak ezekben, a magyarázatokban. Ezek a mítoszok még mindig elmondják nekünk ezeket, a mély igazságokat, melyeket nem lehet megtagadni.

Gnoszticizmus ilyen igazságokat adhat nekünk magas felhatalmazással, mivel az ember magasabb részének hangjával – ami a szellem. Erről a szellemről azt mondták, “onnan fúj, ahol felsorolták”. Ezért ez az oka annak, hogy a Gnosztikus világszemléletet miért nem lehetett kiirtani a századokig tartó üldöztetések ideje alatt.

A Gnosztikus világszemlélet mindig is időszerű lesz, mivel mindig jól válaszol a „szív tudására”, mely a valódi Gnózis. Habár napjainkban időszerűen fejlődik, mivel a második millennium végére láthatóvá válik majd az ideológiák radikális romlása, mely elkerüli azokat a nagy kérdéseket és válaszokat, melyeket a Gnoszticizmusnak szántak. A Gnosztikus válaszok világossága, az őszintesége és hitelessége azokra a kérdésekre, melyeket az emberiség tesz fel, nem bukhat el abban, hogy lenyűgözzön és (idővel) meggyőzzön minket. Ha a reakciód eme összefoglalóra hasonlít a pozitív rendhez, akkor valószínűleg Te magad is Gnosztikus vagy!

Stephan A. Hoeller (Tau Stephanus, Gnosztikus Püspök)

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat