Termékek Menü

Thuin-i érme

Thuin-i érme

                         Thuin-i érme

 

(De Chestret: Numismatique de la province de Liege, iii. ábr., 52. sz.)

M. le baron de Chestret párhuzamot vont az ábra és a Lobbes-i kolostor 955-ös hun ostromáról szóló legenda között. A Lobbes-i krónika felidézi, hogy a templomból felszálló két galamb háromszor körberepülte a barbárok táborát, és ezután egy heves zivatar úgy megduzzasztotta az ostromlók íjait, hogy kénytelenek voltak visszavonulni. (93:1) Mivel Folcuin, a krónika írója 965-ben lett Lobbes-i apát, nem valószínű, hogy ezt a történetet Otbert érméje ihlette, a legenda azonban valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a Thuin-i pénzeken megjelenjen egy olyan kép, aminek elődei egészen a föníciai szent galambházakig vezethetők vissza. (93:2)

Az is előfordulhat, hogy egy idegen szimbólumot szándékosan úgy módosítanak, hogy hozzáigazítsák egy olyan gondolathoz vagy hithez, ami addig mentes volt minden anyagi kifejezéstől, vagy csupán néhány kezdetleges ábrázolásra korlátozódott. Amikor a perzsák megszállták Mezopotámiát, a meghódított népnek szinte az egész szimbolizmusát a saját képükre formálták határozott formát kölcsönzendő vallásuknak, ami a nemzeti művészet hiányából kifolyólag kézzel fogható jelképek nélkül maradt. Az asszír kétszer két szárnyú genii testet adott a mazdeizmus hét legfőbb szellemének, az Amshaspand-oknak. A szörnyű állati formájú kaldeus démonok, a deva-k a hamisság, a sötétség és a tisztátlanság indiai megszemélyesítői lettek. Végül – ahogyan azt majd egy másik fejezetben láthatjuk – Ahura Mazda szorgalmazta, hogy Ashurnak, az asszír panteon nagy istenének szimbóluma a nedvével a halált elűző iráni szent fa legyen, alakja pedig olyan, mint a mezopotámiai képi művészet hagyományos fái.

Ugyanígy, amikor a keresztények elkezdték a katakombák falait ó- és újtestamentumi jelenetekkel díszíteni, a klasszikus, sőt mitológiai művészetből vették első mintáikat. Hermész Criophoros-a volt alapja a jó pásztor típusának. (94:1) A vadállatokat megszelídítő Orfeusz Krisztusnak, és prédikációinak a szimbóluma lett. A kereszthez a kísértések legyőzése céljából való ragaszkodást a hajóárbóchoz a szirének éneke elleni védelemből kikötött Odüsszeusz előzte meg. A pogányság által spiritualizált mítosz, Psyche történetének találékony felhasználásával magától értetődően kínálkozott az emberi lélek ábrázolása az angyal által képviselt szeretet képében. (95:1) Gallia és India vallásai hasonló asszimilációk eseteit kínálják attól a naptól fogva, hogy kapcsolatba kerültek a fejlettebb nemzetek szimbolizmusával.

A régi és az új értelmezésnek megfelelő mértékben kell hasonlítania egymáshoz ahhoz, hogy az átmenetet egyikből a másikba könnyen elfogadható legyen. Egyiptomban és Mezopotámiában az emlékműveken az isteneknek, a geni-knek gyakran két pár szárnyuk van, melyek közül az egyik pár felemelkedik, a másik leereszkedik. A föníciaiak könnyedén alkották meg ebből a folytonos mozgás szimbólumát. (95:2) Az egyiptomiak körében a hamvaiból újjászülető főnix a hajnal fényében minden reggel új életre kelő napot jelképezte. Ez a máglyán ábrázolt, dicsfény által övezett nap-madár a rómaiak körében a birodalmi magasztalás emblémája lett, majd a keresztények díszkoporsóin jelent meg a feltámadás szimbólumaként.

A kapcsolatot azonban nem mindig ilyen egyszerű nyomon követni, akár a formáról van szó, akár a gondolatról, különösen akkor, ha egy naturalista eredetű szimbólum egy későbbi időpontban metafizikai koncepciókat testesít meg. Amíg a szimbólumok egy tárgy vagy érzékelhető jelenség képmása, addig újraképezhető az őket létrehozó mentális művelet. Az absztrakt gondolatok esetében azonban az analógia olyan tág területet ölel fel, amekkorát csak az egyéni szeszély enged neki, és egy-egy jelkép a hozzá legkevésbé hasonló gondolatokat is megtestesítheti. Hogyan bizonyosodhatnánk meg egy olyan absztrakt szimbólum eredetéről, mint a világot jelképező farkába harapó kígyó, ha a szövegek nem világosítanának fel minket arról, hogy Egyiptom, Kaldea, Görögország és India kozmogóniájában úgy hitték, hogy a földet egy óceán, égi folyó veszi körül, aminek körkörös mozgása egy kígyóéhoz hasonló?

Figyelembe kell vennünk, hogy egy-egy jelképet még a naturalista vallásokban is nagyon eltérő dolgokhoz rendelhetnek. A kígyó például szimbolizálta a villámot, a napsugarakat, a felhőket, a folyókat, de még a csillagok útját is.

Az is előfordulhat, hogy a megjelenésükben eltérő szimbólumok származásukat tekintve kapcsolódnak egymáshoz. Ez a szimbolikus ábrák formáját megváltoztatható okok vizsgálatára sarkall minket.

Először is megesik, hogy a figurát lekicsinyítik vagy megrövidítik, hogy kisebb helyen is elférjen, vagy csökkentsék a művész munkáját, különösen, ha egy bonyolult, gyakran használt jelképről van szó. Minden hieroglifikus írásrendszerben elég rápillantani a betűre a szimbólum megleléséhez. Tudjuk, hogy az A magánhangzónk eredetileg egy bikafej volt, ami az egész állatot jelentette annak a népszerű szabálynak megfelelően, hogy a rész a szimbólumok és az áldozatok esetében is egyenlő az egésszel. Ennek tudható be az is, hogy a zodiákus jelei között az oroszlánt pusztán a farka képviseli.

Máskor viszont a fentiekkel éppen ellenkezőleg, esztétikai elgondolásokból eredő kiegészítésekkel és díszítésekkel van dolgunk. Ez volt a sorsa szinte minden olyan szimbólumnak, amit Görögország átvett, ugyanis erőteljesen eredeti művészete soha nem fogadott be idegen típusokat anélkül, hogy alaposan és boldogan át ne alakította volna őket. Ennek fontos példáját fogjuk látni a caduceus módosulásaiban.

A villám szintén olyan szimbólum, amin a klasszikus művészet minden finomítása éreztette a hatását, ez esetben azonban a módosítások forrását, ahogyan a szimbólum eredetét is keletebbre kell keresnünk. A Nimrud-i domborműveken egy jobbjában fejszét tartó isten bal kezében látható, Malthaï-ban a Tiamat-tal, a hold mitikus támadójával küzdő Merodach isten mindkét kezében megtalálható. Megjegyzendő, hogy ezeknek a mezopotámiai véseteknek az eredete nehézségek nélkül megállapítható: valójában egy kettős háromágú szigonyként jelenik meg, vagy inkább egy olyan módon megkettőzött háromágú szigonyként, ami a kétélű fejsze vagy a kétfejű pöröly esetében is megfigyelhető.

 

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok