Termékek Menü

Israel Regardie A Középső Oszlop

Israel Regardie A Középső Oszlop

A Középső Oszlop meditációs gyakorlat

            Először tanuljuk meg, hol helyezkednek el a fentebbi ábrán bemutatott középpontok. Tulajdonképpen az a feladatunk, hogy stimuláljuk ez utóbbiak működését, ülés illetve fekvés közben, tökéletesen ellazult állapotban.

     Ülő helyzetben ölbe tesszük a kezünket, vagy esetleg lazán leengedjük a combok mellett. Ügyeljünk arra, hogy a tenyér fölfelé nézzen. Ez utóbbit fekvő helyzetben is szem előtt kell tartanunk, amikor is a kéz oldalt helyezkedik el. Lecsendesítjük elménket, néhány perc erejéig ritmikusan lélegzünk, amikor is érzékeljük a rekeszizom emelkedését és süllyedését.

            Aztán képzeljük el, amint fehér vagy aranyszínű labda, esetleg gömb veszi körül a fejtetőnket. Arra nincs szükség, hogy erőltessük e kép megjelenését, ha ugyanis így teszünk, az idegek illetve izmok megfeszülnek, s kudarcba fullad próbálkozásunk. Ehelyett inkább lazítsunk, váljunk mind könnyedebbé. Ha azt érezzük, hogy az elme „működésbe lendül”, várjunk egy-két percig, s folytassuk a gyakorlatot.

            Ezzel egyidejűleg jelenítsük meg egy hang rezgéseit, illetve tónusát. Ennek megvalósítása érdekében több lehetőség közül is választhatunk:

 

  1. Zümmögő hangot hagyunk rezonálni a lehető legközelebb a középpont fényéhez. E hangot a torok középpontjában is megszólaltathatjuk, hogy aztán tetszés szerinti irányba tereljük.
  2. Segítségül hívhatjuk a zsidó-keresztény hagyományt is, amikor is a misztikus hangzású Eheieh (kiejtve Eh-heh-yeh) hangra fókuszálunk. (Erről hamarosan bővebben is szót ejtünk majd.)
  3. Ősi angol szólamokra is támaszkodhatunk. Az első központ számára a megfelelő szócska az I am, azaz én vagyok.
  4. Minden egyes központ esetében elvégezhető a meditáció, s lassanként felfedezhető, hogy mely szó illetve hang a legerőteljesebb, s legjelentősebb a számunkra.

Néhány napig tartó gyakorlást követően már nem esik majd nehezünkre a fejünk felett elhelyezkedő úgynevezett Szellemi központban a név megjelenítése, vibrációja. E név, e központ a mindannyiunkban jelen levő Istenség, aki valójában alapvető spirituális lényünk. Eheieh szó szerint azt jelenti, hogy Én vagyok, ami arra utal, hogy e központ az Én tudata.

A rezgés Szellemi központ felé továbbítása mentálisan azt eredményezi, hogy a központ dinamikus működésbe lendül. Egyszer csak vibrálni s forogni kezd, a fény és az energia érezhetően elindul a test felé. A spirituális erő töltöttsége utat tör az agy felé, az egész test megtelik élettel. Egyetlen testrész sem marad ki, az ujjak is reagálnak a Szellemi gömb felől érkező leghalványabb ingerre is.

Ha valakihez közelebb áll egy szó vagy név kiejtése, mint a zümmögés, a gyakorlás első heteiben szerény hangzású, rezonáns hangot válasszon. Aztán később, amikor egyre rutinosabbá válik, a rezgés csendben is beindítható, elegendő mentálisan elképzelni a központhoz társított nevet vagy szót. Amikor azt érzi az ember, hogy az elme elkalandozik, megismételheti a hang kimondását, hogy elősegítse a koncentrációt.

Hagyjuk megpihenni az elmét a Szellemi központ fényében mintegy öt percen át. Érezzük dinamikus energiáját. Aztán képzeljük el, amint a fehér vagy aranyszínű fénysugár átjárja a koponyát és az agyat, s megáll a toroknál, ahol is egy második fénylabdává alakul, ami az arcot és a szemöldököt is magához öleli.

E gömböt Levegő központnak nevezzük, s hasonló technikával közelítjük meg, mint az előzőt. Erős, pulzáló fehér vagy arany fénygömbként képzeljük el, ami belülről ragyog és sugárzik.

E helyen a Jehovah Elohim (kiejtve Yeh-hoh-vah El-loh-heem) nevet jelenítjük meg. De ugyancsak eredményesen alkalmazható az Értem és Beszélek szavak is. Természetesen arra is van lehetőség, hogy bárki tetszés szerint alkossa meg a számára legmegfelelőbb szót. A korábban alkalmazott zümmögés is beválthatja a hozzá fűzött reményeket.

A központokban használt nevek – Eheieh, Jehovah Elohim, stb. – valójában az Ószövetségben fellelhető Istennevek. Az egyes titulusok különböző funkciókra utalnak. Egy adott bibliai jelenetben egy bizonyos névvel illetik Istent, egy másikban más nevet alkalmaznak, mindig az adott helyzethez leginkább illőt választva.

E rendszer gyökerei az ősi zsidó misztikus hagyományban keresendők. Megalkotói nyilvánvalóan a vallás által megihletett zsenik voltak, akiknek munkássága kiállta az idő próbáját, s beépült a vallási illetve filozófiai hitrendszerekbe. A mi jelenlegi céljaink számára e bibliai nevek használatának hátterében nem vallási okok húzódnak meg. Az ősi vallási eredettől függetlenül bárki sikerrel használhatja azokat: lehet az illető zsidó, keresztény, hindu, buddhista vagy muzulmán, de akár ateista is, egyszóval bárki és bármi.

E gyakorlati és empirikus rendszer tökéletesen mentes az alkalmazó hitétől vagy szkepticizmusától. Mostanra ugyanis az imént bemutatott szent nevek teljesen másfajta megvilágításba kerültek. Gyakorlatilag kulcsfontosságú szerepet töltenek be jellemünk megismerése szempontjából, mintegy utat mutatnak pszichénk felé, ami nemegyszer a tudatalatti birodalmába kalauzol minket. A pszichológiai és fizikai központok szimbólumai illetve azok vibráló energiái. E kulcsokat használva aktiváljuk a központokat, aminek révén személyiségünk tudattalan spirituális oldalának legkülönbözőbb szintjei kerülnek felszínre, azaz válnak tudatossá. Tulajdonképpen azt lehet mondani, nem kell törődnünk a nevekhez kapcsolható vallási jelentéstartalommal, pontosabban nem kell szó szerint vennünk azokat.

Most irányítsuk a figyelmünket újfent a torokban levő Levegő központra, s engedjük a hangokat mindaddig rezegni, míg nem érezzük létezésüket, s nem jelennek meg előttünk valódi tapasztalatként illetve érzékletként. Ez utóbbit lehetetlen nem észrevenni. Körülbelül ugyanannyi időt kell eltölteni itt és az utána következő központokban, mint az előzőben. Ezen idő letelte után bízzuk magunkat a képzelet erejére s hagyjuk, hogy a fénynyaláb folytathassa útját.

A fény lefelé haladva ezután a hasi fonatot éri el. A szegycsont illetve mellkas magasságában kialakul a harmadik fénygömb. A Tűz központjában vagyunk.

E központ elhelyezkedése tökéletes, kiváltképp, ha figyelembe vesszük, hogy a szívhez általában az érzelmeket (szeretetet s egyéb magasabb rendű érzéseket) kötjük. A fény a test elülső részétől a hátulsó felé sugárzik. A vibráló energia neve itt Jehovah Eloah ve-Daas kiejtve Yeh-hoh-vah Eh-loh ve-Dah-ahs. Ez szó szerint annyit tesz, mint Szeretek. Ügyeljünk arra, hogy a fehér vagy aranyszínű fényen belül mind tökéletesebb legyen a hangok rezgése. Ha sikeresek voltunk, meleg sugár indul el e középpont felől, finoman stimulálva a környező szerveket.

Minthogy az elme a test elválaszthatatlan része, e központ ingerlése révén a dinamikus energiaáram a mentális és emocionális szférát is eléri. A tudat és a tudat alatt között elhelyezkedő akadály (azaz spirituális fejlődésünk és a szabad kifejeződés gátja) szép lassan feloszlik. Idővel a gyakorlás hatására teljesen el is tűnhet, így a személyiség kibontakozhat, s kiteljesedhet. Az elme és a test egésze eljut a tökéletes egészség állapotába, amit boldogság érzése kísér.

Engedjük tovább áramlani a fénysugarat a medence és az ivarszervek irányába, azaz a Víz központja felé. Az előzőekhez hasonlóan vizualizálunk itt is. Gyorsan vibráló nevet vagy szót választunk, ami az e területen található sejtek és szövetek molekuláit serkenti. A név Shaddai El Chai (kiejtve Shah-di El Chi, ahol a „ch” torokhang). A kimondott szó a Teremtek.

Adjunk időt az elmének, hogy elidőzhessen a gömbön és a szavakon, vagy a puszta rezgésen, miközben megjelenítjük körülötte a fehér vagy aranyszínű ragyogást. Mihelyt azt érezzük, hogy elménk elkalandozik, tereljük vissza a központhoz köthető név vagy szó, esetleg hang ismétlésével.

Előfordulhat, hogy e gyakorlat aktiválja a szexuális emóciókat. Mindazok számára, akik számára a szexualitás konfliktust jelent bármilyen oknál fogva, teljesen természetes, ha ez félelmet kelt.

Ennek ellenére e félelem valójában alaptalan. A Víz központ működése ugyanis a fehér vagy aranyszínű fény hatására sokkal inkább lassít, semmint aktiválna. Ráadásul a szexuális stimuláció eredményesen alkalmazható az energiaáramlás (nem annak elnyomása!) szempontjából. A szublimáció mind teljesebb s mind messzemenőbb folyamata szinte teljes egészében alkímiai hatást gyakorol. Mindez mégsem jelenti azt, hogy szexuális problémák kezelésére találták ki e módszert, erre külön terápia alkalmazandó.

Végül elhagyjuk a reproduktív szférát, a comb és a láb mentén mindaddig lefelé továbbítjuk a fénynyalábot, míg el nem éri a lábszárat, ami az ötödik, azaz Föld központnak feletethető meg.

A korábban már megismert intenzitású fényt hagyjuk áramlani, a kimondott név azonban ezúttal Adonai ha-Aretz, azaz Ah-doh-ni hah-Ah-retz. Az alkalmazott szó a Megáldalak, Magasztallak.

Néhány percen át stimuláljuk a központot, aztán pihentetjük egy kis ideig.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok