ami azonban nincs rajta az ún. smaragdtáblán, az aforizmagyűjteményben, aminek szerzője szintén Hermész, hiszen a smaragdtábla tartalmában összesűrűsödik a világ hermetikus értelmezése, ami teljesen beleillik a Corpus Hermeticumba, márpedig minden hermetikus írás közül a Hermészének tulajdonítják a legnagyobb értéket.

Itt most nincs hely a hermetikus tanítással részletesebben foglalkozni, amelynek három összetevője van: az alkímia, az asztrológia és a mágia. Ezek a hozzáférhető irodalmakban tanulmányozhatók, itt a tanításnak csak az általános jellemzőit kívánjuk feltárni, ami – amint arról már szó volt –, az ókori Egyiptom ezoterikus vallásából ered. Természetesen az eredeti óegyiptomi ezoterizmus a történelem folyamán keveredett más, különösen görög, arab és zsidó ezoterikus rendszerekkel. Európában az eredeti hermetizmus és a keresztény kabbala keveréke teremtette meg a középkorban a rózsakeresztesség alapjait, aminek küldetése mindenekelőtt a spirituális alkímia művelése volt. A XIX. század második felétől a hermetizmus iránt érdeklődők főleg Angliában és Franciaországban nagyobb, a nyilvánosság előtt tevékenykedő társaságokba tömörültek. Ez természetesen nem zárta ki a titkos hermetikus közösségek ténykedését, amelyek már jóval korábban jelen voltak, és igaz rózsakeresztesekként működtek. Általánosan a hermetizmus olyan tan és gyakorlat, ami okkultista értelmezésű világon nyugszik, ezoterikus formákat, szimbólumokat használ, és elválaszthatatlan szavak és fogalmak formájában nyilvánul meg. Illetve az ember és a kozmosz (asztrológia), a földi lét (azaz az állati, növényi és ásványi – alkímiai birodalmak entitásai) különböző formái között meglévő és az emberek közötti transzcendentális szubjektum (az egyén tudatalatti mágikus alteregója) és a transzcendens („láthatatlan” világ, ami a konvencionális emberi tapasztalat, a mágia határán túl lelhető fel) tudás rejtett vonatkozásainak konvencionális formáiban található. A szpagíriában, hermetikus orvoslásban és ceremoniális mágiában nyilvánvalóan jelenlévő hermetikus praxis a létformák dinamikus egzisztenciáján alapszik alkotó és pusztító erői révén, amiket Hermész telesmának, míg Eliphas Lévi asztrális fénynek nevezett.

A már említett eredeti hermetizmus az európai kultúrákban összekeveredett a keresztény kabbala és a kereszténység hatásaival. Így jött létre a rózsakeresztesség. A hermetizmus után érdeklődők többsége a három összetevő közül mindig csak egyre koncentrált. Így keletkeztek a fentebb említett körök, később pedig az asztrológiával, szpagíriával, hermetikus medicinával, kabbalisztikus mágiával, pszichurgiával foglalkozó társaságok.     A történelmi Európában, később Észak-Amerikában és más európai befolyás alatt álló országokban számos hermetikus társaság fejlődött ki, amelyek közös tulajdonsága az volt, hogy összefogta a hermetizmus és különböző ágai iránt érdeklődőket. A középkorban a hermetizmus, illetve a hermetikus filozófia szinte azonosult az alkímiával, mivel a dolgok rejtett összefüggéseiről szóló tanítást a „Nagy Mű”, a bölcsek köve (avagy a filozófusok köve – Lapis philosophorum) elkészítéséhez szükséges kulcsnak tartották.

A hermetikus társaságok – természetesen ez a fogalom kapcsolódhat minden zárt (azaz hermetikus) társaságra – kapcsán megemlíthetünk két csoportot, mégpedig a rózsakereszteseket és martinistákat. E két kategória képezi a továbbiakban értekezésünk tárgyát. Ezek többek között abban különböznek egymástól, hogy a rózsakeresztes társaság régebbi programjai és szervezeti felépítése differenciáltabb.

A bevezető végén még utalni kell a hermetikus és az ún. titkos és okkult társaságok közötti kapcsolatra, és meg kell magyarázni az okkult ezoterizmus fogalmát, ami olyannyira jellemző a hermetikus társaságokra. Jóllehet az okkult szó (a latin occultus – titkos, rejtélyes szóból) általában a titkos fogalommal egyezik, a titkos avagy okkult társaságok monográfiái szerzői joggal tesznek különbséget e két szó között, az okkult szó rögzült jelentéséből kiindulva (nem okkultista értelemben nyilvánvalóan már csak az orvostudományban használják, pl. az okkult vérzés, azaz a rejtélyes vérzés kifejezésben). Sok titkos, rejtetten tevékenykedő társaság nem okkultista, sokkal inkább politikai (pl. a karbonárik vagy a baszk ETA szervezet tagjai stb.), sok okkultista szerveződés pedig saját létét, tanítását és tevékenységét egyáltalán nem titkolja (pl. a spiritiszták). Vannak titkos és teljes mértékben a nagy nyilvánosság előtt tevékenykedő, ténykedésüket a sajtóban megjelenítő, a tagjaikat nyilvános toborzásokon szervező hermetikus társaságok. Közülük néhány (ilyen volt pl. az Universalia, a cseh hermetikusok társasága a II. világháború előtti Csehszlovákiában) olyan tagokkal működik, akiknek kemény magja titkolja kilétét. A titkos társaságokról szóló régi monográfiák néhány szerzője – például az egyik klasszikus, G. W. Heckethorn (1900) – az okkultista társaságok azon titkos rendjéhez sorolható, amely tevékenységét nyilvánosan fejti ki (az említett szerző az ilyen titkos társaságok közé sorolja a nyilvános tevékenységet folytató martinistákat is). Néhány nyilvánosan tevékenykedő hermetikus társaság pedig bizonyos fokig megőrzi saját eltitkolt ismereteit, ami a beavatás különböző fokozataiban fejeződik ki. Általában három, a szabadkőművességből levezetett klasszikus fokozatról beszélünk – a tanonc, a segéd és a mester szintről –, azonban különbség van a beavatás fokozata és az adott társaság hierarchiájában betöltött pozíciók között.

Az okkult ezoterikus társaságok e kategóriáinak számára (ezek egyike, a hermetikus társaság a tárgya ennek az értekezésnek) S. Hutin (1995) felvetette a kezdeményező társaság elnevezést. Ez az elnevezés nagyon jó, hiszen a társaságok, azaz a kezdeményezések alapvető küldetését fejezi ki. Ez nem csupán egy titok megismerésében, magyarázatában, azaz szavakba öntésében rejlik, hanem azon élmények egybegyűjtésében is, amelyek a jelenlegi pszichikai állapot első fázisában felszentelik a beavatottat, és tovább folytatják az alapvető mentális transzformációt. Szimbolikusan ezt a halál, az újjászületés vagy az aláereszkedés és a felemelkedés szavakkal fejezik ki. Az efféle kezdeményező transzformáció leghatékonyabb eszköze az ókori misztérium volt. A nagy nyilvánosság előtt tevékenykedő hermetikus társaságok titka az ilyen transzformációk rejtett módszereiben rejlik.

Az érdeklődők számára megküldött, felülvizsgált összes ezoterikus rendszer a beavatás erkölcsi felhatalmazására és a kezdeményezés alacsonyabb fokozatától a magasabb felé vezetésre szolgál. A nyilvános társaságok az érdeklődők által megismerhető doktrínát deklarálnak, ami néhány fokozatban ezotern, nyílt maggal bír.

Ezzel eljutottunk az okkult és ezotern fogalmak meghatározásához és megkülönböztetéséhez. Az okkult fogalom – amint már említettük – metafizikai avagy ontológiai jelentéssel bír, kifejezi a transzcendensnek többé-kevésbé különös elméletét, filozófiáját. Az ezotern szó jelentése a görög nyitás, belépés szóból vezethető le, ami kifejezi a belső lényeg, és nemcsak a világ okkult értelmezésének leleplezését. Így fejeződik ki a képzőművészet (pl. G. di Chirica mágikus világa), a költészet (pl. Otakar Nyírfája vagy Goethe Faustja), a zene (pl. Richard Wagner) bizonyos alkotásainak ezoterikus lényege. Az okkult ezoterizmus az adott kor és kultúra által befolyásolt rendszer, amelynek a gyakorlatban meghatározott, és a világot okkultista módon értelmező tanai vannak. Az okkultizmus szó egybecsengett a spiritizmussal és a babonás jóslási praktikákkal, aminek következtében profanizált egyesüléssé vált, így manapság sok ember előtt pejoratív jelentése van. Valójában az okkult ezoterizmus a transzcendentalizmus egy bizonyos fajtája, amelyben a megismerés ott kezdődik, ahol a módszerei által korlátozott tudományos ismeretek véget érnek. Éppen a hermetizmusban hangsúlyozódik a konvencionális és az ezoterikus tudás közötti alapvető különbség, melynek elemei a szignum, a szignatúrák és a szimbólumok. Ezek azt ragadják meg, ami észleléssel és gondolkodással nem fogható meg. Az okkult ezoterikus értelmezésű világ a konvencionális emberi ismeretek határán túl fekszik. Az okkult ezotern (vagyis ezoterikus) tudás érdekében fel kell ébredni, alkalmasságát el kell ismerni, ami pedig már a kezdeményezés részét képezi. A racionális tudás szempontjából a régi alkimisták szövegei és allegóriái értelmezhetetlenek, a képek (szignum, szignatúrák, szimbólumok) azonban a különleges erők rejtett világát, és a közöttük, valamint a lét rejtett érelme közötti kapcsolatokat mutatják meg. A benyomások és fogalmak, a rajtuk alapuló gyakorlat és a fentebb említett tudás ezotern elemei, valamint a gyakorlat tanító értékét, azaz az okkult ezoterizmus világát, tehát a hermetizmust is lehetetlen teljes mértékben kifejezni. Természetesen ez érvényes erre a műre is, ami egyszerűen ennek a világnak a tökéletlen vázlata.