Eliphas Lévi Jósok tudománya

Eliphas Lévi Jósok tudománya

      Eliphas Lévi Jósok tudománya

 

Ezt a fejezetet a jóslásnak szenteljük.
A jóslás a szó legtágabb értelmében és a szó nyelvtani jelentése szerint az isteni hatalom gyakorlását és az isteni tudás megvalósulását (divination) jelenti.


Mágikus papság.
Mindazonáltal az általános nézet szerint a jóslás nagyobb mértékben kapcsolódik a rejtélyes dolgok megismeréséhez.

Az emberek legtitkosabb gondolatainak megismerése, a múlt és a jövõ titkain keresztül történõ áthatolás, az okok pontos ismeretének
tudatában könyörtelenül leleplezni az egyes évszázadok eseményeit, mindezt általában véve divinációnak (jóslásnak) nevezzük.
A természet összes titka közül az emberi szív titka a legnagyobb, és ennek ellenére a természet nem engedi, hogy annak mélysége hozzáférhetetlen
legyen. A legnagyobb képmutatás és a legügyesebb politika idején önmagához és a testformákhoz vonzódik, tekintete fényében, mozdulataiban, járása és hangja során felkelti érdeklõdésünket a több ezer leleplezõ jeggyel.
A tökéletes beavatónak szüksége sincs ezekre az utalásokra; az igazságot teljes fényben látja, érzi azt a hatást, mely kinyilvánítja számára az egész embert és ráadásul színlelnie kell a közönyösséget, hogy lefegyverezze a félelmet vagy a semmi iránti gyûlöletet, melyet túlzottan jól ismer.
Rossz lelkiismeretével az ember mindig azt hiszi, hogy megvádolt vagy gyanúba kevert. Ha valamely körvonal révén felismeri az egyetemes szatírát, akkor az egészet magára veszi és azt hangsúlyozza, hogy megsértette õt. Állandóan bizalmatlan, de egyidejûleg kíváncsi is és éppúgy retteg a mágustól, mint a Sátán meghasonlásától vagy mint azoktól a törvényalkotóktól, akik mindig az után érdeklõdnek,
hogyan tudnák megkísérteni õt.
Mindig ellenszegülõ és mindig gyenge, mind közül a leginkább tulajdon gonosztettétõl rettegõ. A múlt nyugtalanítja, a jövõtõl fél.
Igyekezetet mutat az önmagával való megbékélésre és a tiszteletreméltó ember méltatására. Élete állandó küzdelem a jótékony sugallatok
és a rossz szokások között. Olyan filozófusnak tartja magát, mint Aristippos vagy Horatius volt, ha évszázadának a romlást, mint kényszerûséget
fogadja el, aminek alá kell rendelnie magát; filozófiai idõtöltésnek szenteli magát és inkább a mecénás védnöki kuncogásával nevet, hogy önmagát meggyõzze arról, hogy nem bûntársa Verresnek az éhezõk kizsákmányolásában és Trimalchinusnak sem cinkosa.
Az ilyen emberek mindig haszonlesõk, még akkor is, ha jó cselekedeteket hajtanak végre. Ha nyilvánosan alamizsnát osztanak szét a szegények között, akkor mindig rákényszerülnek a jó cselekedetekre, hogy az kamatozhasson nekik. Ez a típus, melyrõl itt most szó van, egyáltalán nem szokatlan; ez a típus az emberek egy egész osztálya, akikkel a mágusnak gyakran kell kapcsolatba lépnie ebben az évszázadban.
Hadd leplezze bizalmatlansággal, melyhez számára õk maguk adtak okot, hiszen közöttük mindig található kompromittálható barát és veszélyes ellenség.
Korunkban a nyilvános divináció végrehajtására egyetlen egy beavatott sem illetékes, hiszen gyakran kénytelenek lennének kóklersághoz és furfanghoz folyamodni, hogy megtartsák híveiket és felkeltsék a közönség csodálatát. A jósoknak és jósnõknek mindig megvan a maguk titkos rendõrsége, mely bizonyos dolgokról híreket szolgáltat számukra, ezek fõleg a magánéletre vagy az érdeklõdök szokásaira vonatkoznak. Az elõszoba és a jósda között valamiféle jelzõ telegráf van felszerelve. A járatlan vagy az elõször ideérkezõ személy számot kap, mely a jóslásra való érkezés és távozás napjáról tájékoztatja; a spiclik házaknál, szomszédasszonyoknál és szolgálóleányoknál puhatolóznak és olyan információkhoz jutnak, melyek aztán megrémítik az egyszerû embereket és tisztelettel vannak a kuruzslók iránt, akiknek egyedül a valódi tudományoknak és a lelkiismeretes divinációnak kellene szentelniük magukat.

Olyan jövõbeni események elõrejelzésével kellene foglalkozniuk, melyeknek megvalósulása bizonyos mértékig megtalálható indokaikban.
A lélek, mely egész idegrendszerével körültekint az asztrálfény körzetében, mely befolyással van az emberre és tõle nyomtatványokhoz jut hozzá, véleményünk szerint, egyetlen pillanat alatt mindent áttekinthet, amit ez az ember minél szeretetteljesebben és gyûlöletesebben lángra lobbantott, gondolataiban olvashat szándékairól, képes elõre látni azokat az akadályokat, melyek útjába állnak, talán még az erõszakos halált is, mely reá les; azonban képtelen annyira elõre
megjósolni titkos, önkéntes és hangulati döntését, mely azonnal a tanácskozás után következik be, ha maga a jós tulajdon ügyessége révén nem készül fel a jóslás beteljesülésére. Például ezt mondod az asszonynak, aki férjhez akar menni: „Ma vagy holnap elmész valahová szórakozni és ott megpillantasz egy férfit, aki beléd fog szeretni. Ez a férfi addig onnan el nem megy, míg téged észre nem vett; és a körülmények különleges találkozása folytán ebbõl késõbb esküvõ lesz.” Bizonyosnak
kell lenned abban, hogy a hölgy, félretéve többi dolgát, elmegy a meghatározott színházba, ott megpillantja azt az embert, aki õt szintén észreveszi és reménykedni kezd, hogy hamarosan férjhez megy. Ha nem jön létre az esküvõ, akkor ezt nem fogja neked felróni, hiszen eszébe sem jut, hogy új illúziók miatt lemondott a reményrõl, éppen ellenkezõleg, kitartóan keresni fog téged, hogy kikérdezhessen.
Szóltunk arról, hogy az asztrálfény a divináció nagy könyve. Az, aki képes benne olvasni, annak ilyen képességgel már születésétõl  fogva rendelkeznie kell, hiszen ahhoz gyakorlat formájában hozzájuthat.
Tehát a jósok két fajtája létezik, egyiküknek van erre tehetsége, míg a többi ennek beavatottja. A gyerekek, tudatlanok, pásztorok, sõt a gyengeelméjûek több tehetséggel bírnak a természetes divinációt illetõen, mint a tudósok és gondolkodók. Egy Dávid nevû egyszerû pásztor olyan jós volt, mint amilyen késõbb Salamon, a kabbalisták és mágusok királya, lett. Az ösztönök észlelése gyakran bizonyosabbak, mint a tudományos feltételezések; az asztrálfénybõl a jövõt megjósolni
nem tudók az elmélkedõ emberek.
A szomnambulizmus tisztán ösztönös állapot: ezért aztán a szomnambuloknak tudásukhoz szükségük van tudós jövendõmondóra; a szkeptikusok és tudálékosok csupán összecsaphatják.
A divinációs látomások az elragadtatás állapotában valósulnak meg; hogy ilyen állapotba kerüljenek, ehhez a kétségeket és illúziókat úgy kell lehetetlenné tenni, hogy megbéklyózzuk és lecsillapítjuk a gondolatot.

A divinációs eszközök tehát ugyanazok, mint a mágnesesség kellékei, melyek a külsõ fény lezárásához és a belsõ fény teljes átadására szolgálnak. Ezért aztán Apollonius az egészet köpönyegének redõibe rejtette és a teljes sötétségben tekintetét köldökére vetette. Du Potet mágikus tükre egy olyan eszköz, mely teljesen megfelel az Apolloniusénak.
A hidromantia és a sötétségbe való pillantás, valamint a körmök kifényesítése az ujjakon, a mágikus tükör jutalma. Az illatok és a megigézés elaltatják a gondolatot; a víz vagy fekete szín felemésztik a látható fénycsóvákat; így kerül sor a megvakulásra és a szédülésre, melyek után az elõrelátás abban merül ki, hogy ki mennyire rendelkezik természetes feltételezéssel vagy ki mennyire felkészült.
A geomantia és kartomantia egyazon célt szolgáló, de más-más eszközök; jelképek és számok kombinációi, melyek egyidejûleg véletlenszerûek és nélkülözhetetlenek; elég hiteles képet nyújtanak a sorsszerû valószínûséghez, így a képzelõerõ a szimbólumok pozíciójában képes észrevenni a valóságot. Minél elevenebb az érdeklõdés, annál nagyobb a látás óhaja, minél tökéletesebb az intuíciókba vetett hit, annál fénylõbbek a látomások. A geomantikus pontok találomra történõ szétterítése vagy a kártyák véletlenszerû kihúzása olyan gyermeki játékot feltételez, melynek folytán egymással civakodnak. A sorsolások nem jóslatok, kivéve ha intelligencia által magnetizáltak és a hit révén irányítottak.

Az összes jóslat közül válaszaiban a tarot a legmeglepõbb, mivel ennek az általános kabbalisztikus kulcsnak minden lehetséges összetétele megoldás a tudásra és a jóslatok igazára. A tarot a régi mágusok egyedüli könyve volt; õseredetû biblia, ahogyan ezt a következõ fejezetben bebizonyítjuk, és a régiek éppúgy kérdezõsködtek felõle, mint késõbb a Szentek végzeteinek elsõ keresztényei, azaz találomra és egy meghatározott számra vonatkozó meghatározott gondolat alapján
a Bibliából kiválasz-tott versek iránt.
A modern korunk egyik leghíresebb jósnõjének, Lenormand kisasszonynak fogalma sem volt a tarot tudományáról, melyet abban az idõben csupán Etteilla révén ismert meg, akinek hozzáfûzött magyarázatai zavarosak voltak. Nem ismerte sem a magasztos mágiát, sem a kabbalát, és feje a rosszul értelmezett tudástól volt terhelt; de intuitív volt, és ez az ösztön nagyon ritkán csapta be. A mû, melyet hátrahagyott, a klasszikus idézetek bizonyíthatóan poétikus hebehurgyasága;
ennek ellenére jóslatai, melyek olyan emberek jelenléte és magnetizmusa révén jutottak inspirációhoz, akik alázatosan tanácsért esedeztek és önmagukban gyakran valamiféle meglepõt hordoztak.

Ez egy olyan nõ volt, akinek túlzott képzelõereje és változékony lelke nemének természetes hajlamával került helyettesítésre. Szüzies életet élt és szûzen halt meg, csakúgy mint L’ile de Sayne papnõ.
Ha a természet egy kis szépséget adományozott volna neki, akkor Galliában eljátszhatta volna Melusina vagy Veleda szerepét.
A jóslatok során minél több szertartásra kerül sor, annál inkább feltámad az imagináció mind a kérdezõk, mind a jósok körében. Tehát sikerrel alkalmazható négyféle megidézés, Salamon négy imája, a fantomok elûzésére szolgáló mágikus kard, továbbá szükségszerû megidézni a napok és az órák géniuszát, vagy befolyással lenni rá és a megfelelõ illattal áldozatot mutatni be neki; utána mágneses vagy intuitív kapcsolatba kell hozni a kérdezõ személlyel és meg kell kérdezni õt, melyik állat szimpatikus és melyik ellenszenves számára, melyik virágot szereti és melyik színt kedveli. A virágok, színek és állatok hasonló osztályozása kapcsolatban áll a hét kabbalisztikus géniusszal. Azok, akik a kék színt kedvelik, idealisták és álmodozók; a materialisták és ingerlékenyek a vörös színnel rokonszenveznek; az ábrándozók és a hangulatemberek a sárgát szeretik; a zöld színt kedvelõk gyakorta kereskedõi vénával rendelkeznek vagy furfangosak; a fekete szín barátai alávetik magukat a Szaturnusz, míg a rószaszínnel rokonszenvezõk a Vénusz befolyásának. Akik a lovakat szeretik, azokról elmondható, hogy dolgosak, nemeslelkûek, odaadóak és tanulékonyak; a kutyabarátok jóindulatúak és hûségesek, míg a macskákat kedvelõk függetlenek és szabadon gondolkodók. A szabadon gondolkodók mindenekelõtt
a pókoktól félnek, a büszkék nem szeretik a kígyókat, a becsületes és lelkiismeretes emberek undorodnak az egerektõl és a patkánytól, a kéjencek félnek a békáktól, mivel azok érintése hideg, továbbá magányosak, rútak és szomorúak. A virágok hasonló szimpátiát mutatnak, mint az állatok és a színek, és mivel a mágia az univerzális analógiák tudománya, ezért valamely személy egyfajta kedvtelésébõl az összes többirõl ítéletet lehet alkotni. Ez Cuvier analóg anatómiájának alkalmazása az erkölcsi elõírás megnyilvánulásaira.

(Magas mágia dogmája és rituáléja)

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat