Az alkímia mítikus kezdetei

Az alkímia mítikus kezdetei

       Az alkímiai mítikus kezdetei

 

Az alkímia – történelmi szavakkal – a nem nemes fémek nemessé, azaz arannyá, ezüstté változtatásának tudománya. Műveléséhez eredetileg olyan tapasztalatok vezettek, amelyek alapján olyan anyagokból, amelyek nemesfémtartalma a még gyerekcipőben járó „szétválasztás tudomány" és a dokimázia számára még felismerhetetlen volt, számos technikai eljárás árán némi aranyat vagy ezüstöt kaptak.

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy lehetséges korábban még nem létező nemesfémeket „készíteni". Ezt a megállapítást egy sor további tapasztalat is alátámasztotta, mint például a réz fehérre vagy sárgára színezése arzenikum- vagy cinktartalmú ércekkel, mely azt a látszatot keltette, hogy bizonyos kémiai kezelések elvégzésével a réz az ezüstre vagy az aranyra jellemző tulajdonságokat kaphatja. Arisztotelész tana, mely szerint a különböző testekben nem az anyag más, csak az anyag tulajdonságai, pedig filozófiatudományi hátteret adott az empíriának, és a testek átváltozása egy másik testté érthetőnek és természetesnek tűnt. Az elméleti lehetőségbe vetett hit felfogásával kéz a kézben jött a törekvés a lehetőség megvalósítására; az alkímiát a gyakorlatban is elkezdték művelni.

Az emberi tudás egyetlen tárgyáról sem fantáziáltak még annyit, mint az alkímia eredetéről, mivel lelkes hívei minden lehetségest és lehetetlent összefüggésbe hoztak a szeretett aranytudománnyal, és az egyházi és világi történelem minden híres történetét, beleértve Ádámot a paradicsomban, e tudomány adaptációjának vélték.

Igen ám, de az ember nem érte be az alkímia paradicsomi eredetével sem, hanem – és itt eltekintünk a később oly sokszor szellőztetett Modus procedendi isteni kinyilatkoztatásától – égi származást tulajdonított neki.
Mózes első könyvének IV. fej. 1. 2. alapján a Krisztus előtt 115-ben írt Henóch könyv héber mondája szerint, az egregórák, Isten gyermekei hálából a jóindulatért megtanítják az ember lányainak az asztrológia, az orvostudomány és a kozmetika titkait. Legalábbis így fogták fel ezt a szövegrészletet a keresztény középkorban, az I. század végén élt Clemens Romanus és Tertullianus (kb.160-240); sőt az egyik legrégebbi igazolhatóan alkimista, a IV. században élt Zosimos, Georgios Synkellos alapján ezt a részt adja meg, mint döntő szövegrészt az aranytudomány eredetéről. Hasonló történetet mesél el a körülbelül ugyanolyan idős alkimista levél, „Ízisz üzenete fiának Hórusznak" címmel, az istennő egy feltétellel adta magát oda Amnael angyalnak, ha az megtanítja neki a nemesfémek mesterséges kialakítását, amely feltételt a szenvedélyesen szerelmes πρώτος άγγελος χαί πρωφήτης teljesített is.

A görögök szerényebbek voltak. A Kr. u. 200-ban élt Apollónios Rhodios „Άργοναυτιχά" című művében található egy rész, amely arra utal, hogy az aranygyapjú, egy állati bőrre írt útmutatás volt, hogyan készítsünk a kémia segítségével aranyat. Hogy a dolog valóban így áll, azt a Kr.u.700 körül élt Johannes Antiochienus határozottan állítja a krónikájában, miközben az 1000 körül élt Suidas lexikonjában ezt az állítást még tüzetesebben kifejti. A 17. században az ilyen mendemondákat még egészen komolyan vették, és még az olyan jelentős tudósok is, mint Libavius, Barrich és Morhof is hitelt adtak nekik.

A görög mitológia ostoba alkimista értelmezéseinek leghihetetlenebbikét a duisburgi professzor, Jacob Toll szolgáltatja, aki az egész görög, egyiptomi és föníciai mitológiát alkimista módon értelmezi, és például a Pindaroshoz szóló kommentárjában megpillantja Herkulesben a konyhasót, Plútóban a szilárd alkálit (szénsavas kálit), Poszeidónban a folyékony alkálit (ammoniákot) Phöbusban pedig a ként. De minden bizonnyal még Homérosznak, Vergiliusznak és Ovidiusznak is el kellet viselnie a tömeges alkimista magyarázatokat, amellyel azonban ebben a részben nem tudunk behatóbban foglalkozni.

Az Ótestamentumban szereplő férfiak között, mely dokumentumot szintén az alkímia adaptációi közé sorolnak, Ádám, Kham, Henóch és Tubalkain stb. mellett Mózes foglalja el az első helyet. Ezen vélemény kialakulására egyrészt az aranyborjú elégetése adott lehetőséget, amelyből kikövetkeztették, hogy Mózes ebből készíti az Aurum potabile-t és ezzel gyógyíthatta ki honfitársait a leprából, másrészt a Philónnál található szövegrészlet, melyben a szerző azt mondja, hogy Mózes, mint az egyiptomi hercegnő nevelt fia nemcsak az egyiptomiak minden tudását birtokolhatta, hanem a "szimbolikus filozófiát" is, melyet az egyiptomiak szent könyveikben taníthattak.

 

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat