A Tarot története

A Tarot története

                A Tarot

 

Ha valaha is írnának könyvet a szimbolizmus romantikájáról, értelmezésének elméletéről, hagyományos és vélt történelméről, bizonyosan jelentős helyet töltenének ki a tarot kártyák. Amíg észrevesszük, hogy napjainkban nagyobb hangsúly helyeződik e témára, mint amennyi a múltban, az igény nem csak a mögöttünk található dolgokra korlátozódna, a spekulációk és álmodozások egy különös mezejére, hanem az előttünk elterülő lehetőségekre is, hiszen minden évben újabbnál újabb feltevések születnek, kezdő löketet biztosítva a képzelet jövőbeli szárnyalásának. Nagyon érdekes összevetni ama viszonylag józan fogalmakat, amikkel Court de Gebelin mutatta be a kártyák általa történő felfedezését (habár ő azok ősi egyiptomi eredetét kívánta bebizonyítani) ama Eliphas Lévi hihetetlen kijelentéseivel, aki nem csak azt erősítette meg, hogy azok alkotják Énokh, Hermész Triszmegisztosz és Cadmusz ábécéjét, hanem hogy az Evangéliumok Evangéliumát is, a tudomány és a kabbala egyetemes kulcsának szintézisét is.

Court de Gebelin a tanulmányok embere volt a saját korszakában, és nem mozdult ki az általa látott és olvasott tények – legyenek azok valósak vagy feltételezettek – bűvköréből. Utódja közel sem szokványos elméjű ember volt, aki mind múltat, mind jövőt a látomások szemüvegén keresztül szemlélt, így minden csoda kitárulkozott előtte. A múlt okkult eseményei közben éppen annyira váltak kitalációvá, mint saját elképzeléseivé. A fantazmagóriák színesek voltak, sőt, alkalmanként egy varázslatos jellegű intuíció is jellemezte őket, a legtöbb esetben azonban a múltbéli történésekről készített feljegyzései olyanok voltak, akár az eljövendőekről szóló látomásai. A templomos lovagokról szőtt meséje, a rózsakereszt-utánzásai, az alkímiai irodalom-vizsgálata sokban megegyeznek ama jóslataival, melyek a nemzeteknek egy egyetemes monarchia által irányított parlamentjét tárják elénk, annak élén Franciaország királyával. Felfedezte a vallások mögött álló vallást, egy forrást, ahonnan az összes származik, és ahová mind visszatérnek. Ez volt Izrael titkos tradíciója, valójában azonban a saját kitalációjáról beszélünk, mely meghamisítja az összes irodalmat, valamint nem is olvasta azokat az írásokat, amelyekből állítása szerint merített. Itt-ott beletekintett a témáról szóló néhány feljegyzésbe, majd eltorzította azokat jövőbelátó mágikus kristálygömbjében. Kézbe vette a tarot-t, és ahogyan egy kártyavarázsló keveri, kiosztja és kiteríti kép-szimbolikáit az eljövendő dolgok kiolvasása érdekében, ő úgy határozta meg múltjukat. Magáévá tette de Gebelin feltevéseit, azok pedig szárnyra kaptak elméjében. A nagyobb Adukat egyiptomi gúnyákba öltöztette, és megerősítette, hogy visszaállította a tarot-t eredeti hieroglifikus formájába. Szerencsés véletlenek folytán 1857-ben megelőzte őt egy másik fantáziáló, J. F. Vaillant, aki igen tehetséges volt az őt megelőzően keletkezetteknél lenyűgözőbb szófejtésekben. Ők ketten csatasorba állították egész Babilont, annak minden bálványával együtt. Babilont azonban Egyiptom követte, Egyiptomot pedig a kabbala. A puszta tények szerint poszt-talmudi, számukra azonban megelőzte Mózest, sőt, Ábrahámot is. A közhiedelem szerint a kabbala mögött Thoth könyve állt és áll még ma is, ez pedig a tarot, melyben semmi sem korlátozta az értelem fényének határtalanságát, mely sohasem jelent meg írásban, hanem kizárólag a kettejük, különösen Lévi elméjében lakozott. Végül eljött a nap, amikor megtette nagy felfedezését, melyre korábban egyetlen tudós vagy magyarázó sem gondolt. Az Élet fája a kabbalában 22, a Sephirah-kat, avagy numerációkat összekapcsoló ösvénnyel bír, a későbbi kabbala pedig eme ösvényeket a héber ábécé 22 betűjéhez társította. A tarot nagyobb Aduinak száma azonban szintén 22, Eliphas Lévi pedig egy újabb összefüggést jelentett be, mely a kártyák, ösvények és betűk hármasságának egységét jelentette. Ez az elkövetkező évtizedek okkult papjainak és azok tanítványainak kedvencévé vált. Mindezekre Lévi nagy befolyást gyakorolt francia körökben, és látva, hogy a tarot feltárására törekvő irodalom szinte kizárólagosan francia, ő jelentős figyelmet érdemel a feltárási értékek felbecsülésekor.

Egyáltalán nem volt szükséges, de, ha az alkalom úgy hozta, kellemes benyomást tett rá, hogy mások is voltak előtte, akik ismerték és valamely módon felhasználták a tarot kulcsait. A tényeket tekintve ott volt Patmos-i Szent János, melyet az általa írt, 22 fejezetbe foglalt Jelenések Könyve bizonyít. Ezt követően az Apokalipszis a valódi beavatottak számára a tarot Aduk egy magyarázatává vált. Lévi és követői nem vették figyelembe, hogy a szentírás szövegeinek fejezeteknek nevezett egységekbe történő foglalása sajnálatos módon egy későbbi módszer volt. Ott volt aztán Louis Claude de Saint-Martin, egy les vrais initiés, aki írt egy bizonyos Tableau-t, felállítva Isten, Ember és az Univerzum kapcsolatát. Ezt számozott részekre bontotta, melyek száma szintén 22 volt, így a Tableau Naturel a tarot-ból emelkedik ki, és abba tér vissza. Annak feltárását, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a kártyák és az egyes részek, talán nem várták el egy francia mágustól, habár kezében tartotta a minden dolog nyitját biztosító kulcsot, így az összefüggés természete még napjainkban is rejtély, miközben a Lévi-utódok Franciaországban nemzedékről-nemzedékre másolják mesterük tantételeit.

A továbbiakban a tarot irodalmi történelme szemszögéből vizsgáltatik, Court de Gebelin francia forradalom előtti Monde Primitif-jétől az 1870-es évig, amikor is P. Christian (Paul Pitois), ancien bibliothecarie rájött arra, hogy a mágia története hasznot húzóan továbbvihető a kitaláció finom mestersége által. A francia-porosz háború a küszöbön állt, Eliphas Lévi öt éve hallgatott, és ideiglenesen elfelejtetett, habár még nyomtatásban volt. Kockázatmentes volt kölcsönözni motivációiból és stílusából, valamint lenyűgöző felfedezéseiből. Christian tehát ennek megfelelően kölcsönzött, és La Fatalité á travers les temps et les peuples című története Lévi Historie de la Magie-je, másképpen elbeszélve, szabadabb és gyakoribb adakozással a Hazugságok Atyja kelléktárának oltárán. Christian nem rendelkezett a Lévi írásaiból sugárzó irodalmi tehetséggel, fantazmagóriái azonban kiemelkedően szenzációsak, és gyakran végletekig részletesek. Még az is lehetségesnek tűnik, hogy, akárcsak elődje, azzal indított, hogy elhitette magával, hogy (a) a dolgoknak így vagy úgy kellett volna történniük, ezért úgy is történtek, (b) hogy jósmódszerei lehetővé tették a jövőbelátást, legalábbis alkalomadtán. Pontosan ez az alattomosság az, mely ragadós, és tulajdonképpen nem lep meg, hogy Christian Histoire de la Magie-jét – úgy vélem – követő L’Homme Rouge des Tuileries jól csengő név lett a varázskönyvek között, és sokan keresik, vagy éppen hogy még mindig idézik a tarot-ról alkotott nézeteit.

15 év telt el, és körülbelül 1885-ben új-martinisták egy csoportja kezdett alakot ölteni Párizsban, élükön Papus-szal (Dr. Gérard Encausse). Mivel a Tableau Naturel-jének 22 részét leszámítva Szent Martin semmit nem adott hozzá a tarot tudományához, valószínűleg soha nem vetette tekintetét a rejtélyes kártya-szimbólumokra, valamint korán és véglegesen felhagyott az okkult munkássággal, a kései XIX. századi martinizmus csupán névlegesen jelezte, hogy követői nem a kelet, hanem a nyugat ezoterikus tradícióival foglalkoztak, és gondolataik kismértékben keresztények voltak, nem pedig teozófusok ama modern teozófia értelmében, melyen néhányuk keresztülkűzdötte magát, és elégedetlenül hagyta azt maga mögött. Papus számára a Mester mindig is Eliphas Lévi volt, akihez mindig visszavezethetők okkult megjegyzései, akinek kabbalája az ő kabbalája, és akinek tarot-ja az ő tarot-ja. Papus fáradhatatlanul dolgozott e témákon, és minden oldalról bővítette őket, nagy találmányokat alkotva, egy bizonyos szorgalmas őszinteséggel, aminek elképzelésére mindig is hajlani fogok. Azonban, hasonlóan az őt megelőzőkhöz és követőkhöz, Papus okkultista volt, nem pedig misztikus, és nézőpontomból az Oswald Wirth által les imagiers du moyen age-nek nevezett képi szimbólumok e másik és magasabb rendű fényben tárják fel jelentésüket.

A martinista iskola, kapcsolatai és származékai, megalkották a maguk tarot-ját, sub nomine Falconnier, sub nomine Alta, sub nomine Oswald Wirth, és még más művészek és jósok is léteztek, kik közül egyesek társaiktól kölcsönöztek, egyesek pedig alkalmanként saját ötleteikkel álltak elő.  A tanulmányok egyre csak gyarapodtak, Stanislas de Guiata márki pedig egy sor olyan értekezést írt, melyekben minden okkultizmus a nagyobb Adukból fakadt. A sürgés-forgás végeláthatatlannak tűnt, miközben a Lévi-követők folytonosan a háttérben, és gyakran az előtérben mozogtak.

Miután huszonöt év telt el így, és a tarot bibliográfiája jelentős méreteket öltött, az 1914-es háború elnyelte az iskolákat és azok merész képzelgéseit. Amikor pedig végül befejeződött a jelképes Versailles-i békével, az iskolák csak lassacskán ébredtek fel a zűrzavarból, elvesztve vezető egyéniségeiket, fényüket és varázsukat. Néhányuk neve a mai napig fennmaradt, egy kicsi, Lyon-i csoport köré összpontosulva.

A francia okkultizmus azonban, leszámítva egyes iskolákat és magukba foglalt igényeket, igencsak elevennek tűnik, Oswald Wirth pedig nemrégiben alkotta meg a valaha keletkezett legdíszesebb taró-tanulmányt, már ami a formát illeti. Figyelme kizárólag a nagyobb Adukra összpontosul, és keveset foglalkozik a téma jós-oldalával, ama úgynevezett gyakorlati oldallal, amely az önmagukat tarot-tanulóknak nevezők legtöbbjének figyelmét leköti. Nem tartozik ugyan rám, de az irodalmi ismereteimnek köszönhetően nyilvánvaló számomra, hogy ezen aspektusban van még hely az új módszerek számára. Dr. Thierens asztrológiai szempontból vizsgálta ama munkában, melyet e sorok hivatottak bevezetni. Azért vállaltam mindezt, mert nagyon kevés írás született a kártyák zodiákusi összefüggéseiről, és mert ismerek olyan kiadásra nem került, az okkult körök egyikében évek óta alkalmazott jósmódszereket, melyek ezen összefüggéseket használják fel. Létezik a tarot-nak egy olyan irodalma, mely eddig nem került napvilágra, ennek egy része pedig kimondottan lebilincselő. Régen a következőt mondták egy másfajta összefüggés kapcsán: Quod tenet nunc teneat donec de medio fiat, és nem tudom, hogy vajon végül eltakaríttatnak-e az útból bizonyos fennmaradt nehézségek, hogy az ilyen körök elméleti és gyakorlati feltevései összevetésre kerülhessenek a közel- és a távolabbi múlt évei során nyilvánosan előterjesztettekkel. E módon legalább általánosságában teljesnek mondhatnánk a tarot témáját.

Közben Dr. Thierens mindenki másnál megalapozottabb feltételezéssel szolgált arról, hogy a tarot XII. nagyobb Aduja az Akasztott ember. Court de Gebelin-től Papus-ig és Stanislas de Guaita-ig, beleértve Oswald Wirth-et is, mind olyan exoterikus jelentéseket közöltek, melyek igencsak távol állnak e termékeny szimbólum valódi jelentőségétől. A tarot képes kulcsa című saját munkámban, valamint Miss Pamela Colman Smith-nek a régen az én felügyeletem alatt kiadott kártyapaklijához tartozó kisebb kulcsban minden elmondatott róla, ami akkoriban lehetséges volt. Most egy újabb utalást adnék meg. A szimbólum emberalakja fejjel lefelé lóg, így hasonlatos a Mikroprosopus-hoz, avagy Tükröződések Istenéhez, ami Salamon úgynevezett nagy szimbólumában, vagy kettős háromszögében található, melyet Lévi előtagként csatolt Dogme et Rituel de la Haute Magie-jához, ugyanis az első kötet címlapján található. Ebből az következik, hogy a XII. nagyobb Aduhoz tartozó valódi szimbólum, habár semmiképpen sem az, amit Lévi javasol, egyáltalán nem egy Akasztott ember. Ennek ellenére így fogják értelmezni mindaddig, amíg a nagyobb paklit ki nem adja egy olyan titkos kör hatósága, mely eleddig hivatalosan nem tapodta a kutatások külső útjait.

Említettem, hogy minden év új gondolatokat szül, Dr. Thierens pedig egy másik munkát ígér, miközben az éppen felvetett spekuláció olyan dolgokról beszél, melyeket még senki sem kísérelt meg, habár az elmében már megfogantak. Nincs jelzett szándék, de tudom, milyen emblémák díszítenék. Azt, hogy a tarot-val kapcsolatos dolgok hogyan alakulnak az eljövendőekben, homály fedi, de nyilvánvaló, hogy az igyekezetek nem szűnnek majd. Létezik azonban a témának egy olyan oldala, melynek nincsen jövője. Sem beavatottak csoportja, sem egyedülálló tanuló nem képes bizonyítékokkal alátámasztva közölni, hogy hol, hogyan és ki által alkottattak meg a nagyobb Aduk. Jelenleg csupán újabb feltételezésekben és újabb álmodozásokban reménykedhetünk.

 

ARTHUR EDWARD WAITE

   

 

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat