A tarot és a titkos tradíció

A tarot és a titkos tradíció

 

                   A tarot és a titkos tradíció

 

A tarot az univerzális eszmék szimbolikus ábrázolását testesíti meg, amelyben az emberi szellem minden bonyodalma és következménye benne rejlik, és ha így nézzük, akkor bennük van az a titkos tanítás, amely mindegyikünk tudatába beágyazódott, és amelynek igazságait csak kevesek valósíthatják meg, mert az átlagember még a létezésüket sem ismeri. Van egy olyan teória, amely szerint ez a tanítás már megint kiállta a próbát, azaz, egy kiválasztott kisebbség tudatában született meg; hogy titkon egyik embertől a másikig jutott tovább, és a titkos írásokban, mint pl. az alkímista és kabbalista művekben őrizték meg írásos formában; hogy minden instituált misztériumban benne van, ahonnan a rózsakeresztesség vált élő példává a múltban, és a szabadkőművesség, mint élettel teli összefoglalás vagy általános emlékezés mindazokra, akik fel tudják fogni tényleges jelentését. Általában azon a véleményen vannak, hogy a titkos tanítások mögött tapasztalat vagy gyakorlat rejlik, amellyel megszerezhető a tanítás bizonyítéka. Meggyőző lehet, hogy egy ilyen témájú könyvben alig tehetek mást, hogy részletezem azon állításokat, amelyeket már néhány írásomban részletesen is tárgyaltam. Elhatároztam, hogy a szabadkőművesség és a hermetikus irodalom titkos tradícióit tárgyaló könyvek két legjelentősebb fázisát behatóbban is áttanulmányozom.

A tarot-t illető megállapítások tekintetében szeretnék emlékeztetni arra, hogy a témának szentelt titkos tanok jelentős részénél az alkímia allegorikus jelképei szerepelnek. Emiatt a tarot-val kapcsolatba hozott Thoth könyve nem csupán az egyetlen példa az ilyen szimbolikus kifejezésmódra. Az alkímia két irányzatra osztható, ezeket egy másik helyen már részletesen elmagyaráztam, és az általam említett allegorikus szimbólumok mindkét irányzathoz hozzátartoznak. Anyagi megfelelője az idegenszerű szimbolikában a Mutus Liber, amelyet a Magnetus nagy fóliánsai foglalnak magukban. Itt tizennégy rézmetszeten látható az átalakulás nagy művének megvalósulási folyamata, tehát az anyag különböző kiegészítései a különféle vegyi edényekben. Az edények felett mitologikus, planetáris, szoláris és lunáris szimbólumok láthatóak, mintha – a hermetikus tanításnak megfelelően – az erők és az erények, amelyek a fémes birodalom fejlődését és a tökéletesedését vezetik, aktív módon befolyásolnák a folyamatot. Az alkímia spirituális oldala még a Book of Lambspring idegenszerű jelképeinél is bemutatásra kerül. E műről már egy bevezető értelmezést is írtam, amelyre az olvasók is hivatkozhatnak (lásd az Occult Review, VO. VIII, 1908. évi számában).
Az értekezés magába foglalja az úgynevezett misztikus vagy első, természetes elixír misztériumát, bemutatja a lélek és a szellem házasságát a tanítvány testében, és a test átváltozását az előbbi nász fizikai eredményeként. Sehol sem találkoztam különösebb célzással, mint ebben a kis műben. Tényként említi, hogy mindkét értekezés egy sokkal későbbi időpontból származik, mint a tarot-kártya Európában történő általános elterjedéseként ismert – és a legélesebb kritikával illetett – legkésőbbi meghatározható dátuma. A két, előbb említett tanulmány a tizenhatodik és a tizenhetedik század végére tehető. Mivel én magam nem ittam az imagináció forrásából a tények és tapasztalatok felfrissítése céljából, nem fogadom el, hogy a tarot az első példa arra, hogy a titkos tanok képszerű formában megjelentek, és ez az, amiből a hermetikus szerzők kiindultak; mindazonáltal figyelemre méltó, hogy ez talán e művészet legkorábbi példáinak egyikét tárja szemünk elé. Ezzel egyidejűleg a legegyetemesebb kifejezési forma, mivel sem beszámítással, sem pedig más módon nem vezethető le valamilyen okkult iskolából vagy irodalomból. Nem tartozik sem az alkímiához, sem a kabbalához, sem az asztrológiához, sem pedig a szertartásos mágiához; de – mint azt már korábban is említettem – az egyetemes eszmék kifejtése univerzális alapformákkal, és ha valahol, hát itt képviseli ezen ősképek kapcsolatát a titkos tanokkal.
E kombinációnak, ex hypothesi, benne kell lennie sorozatának számszerű sorrendjében, vagy a keverés, emelés és osztás véletlenszerű összetalálkozásában, ahogyan az a szokásos szerencse-kártyajátékoknál volt és lenni is szokott. Két könyvszerző átvette az első véleményt a második mindenféle megrövidítése nélkül, és talán jót teszek, ha mindenekelőtt közkinccsé teszem az általuk mondottakat. MacGregor Mathers valaha egy kis füzetet jelentetett meg a tarot-ról, amely főleg a jövendőmondásnak szentelte figyelmét; ebben az írásában javaslatot tett arra, hogy a huszonkét fő adut, számszerű sorrendben követve egymást oly módon rendezzük el, hogy azok egy „egymással összefüggő mondást” alkossanak. Valójában egy morális tézis kezdeteiről volt szó, amely az emberi akaratról, a tudomány által történő megvilágosodásáról szól, és amelyet a Mágus személyesít meg, és ahol a tett által manifesztálódik – egy, a Főpapnőnek tulajdonított jelentés – ennek megvalósulása (a Császárnő) jótékony és irgalmas cselekedetek révén (a Császárnak tulajdonított minőségek). A jól ismert, megszokott módon beszélt az okosságról, az erőről, az áldozatról, a reménységről és végül az üdvözülésről is. Ha ez lenne a kártyák üzenete, akkor bizonyára nem lenne mentség, ha manapság hoznák nyilvánosságra vagy legalábbis vennék a fáradságot, és részletesen megmagyaráznák. A cigányok tarotja című művében Dr. Papus a fő aduk egyedülálló, gondosan kidolgozott rendszerét vázolta fel; ez egy buzgóság és enthuziazmus által telített mű, nem sajnált semmilyen gondolkodásbeli erőfeszítést és a törvényes kereteken belüli nyomozást, mégis szerencsétlen módon nélkülözte az igazi belátást. Rendszere – dr. Mathers-éhoz hasonlóan – a fő adukártyák számszerű sorrendjére épül, de ezzel egyidejűleg az isteni világgal való kölcsönös kapcsolatait is bemutatja a makrokozmoszban és a mikrokozmoszban. Ily módon, úgyszólván megkapjuk az ember vagy az örökkévalóságból megjelenő lélek – amely belép a test materiális sötétségébe és visszatér a tökéletességbe –  spirituális történelmét. Úgy gondolom, hogy ezzel a szerző nagyjából a helyes úton jár, és ha nézetei informatívak is, az általa alkalmazott módszer néhány tekintetben összezavarja a lét megjelenési formáit és szintjeit.
Mint azt már korábban is említettem, a fő adukártyák használatához van egy másik választható módszer is, és a Manual of Cartomancy című művében, Grand Orientnek ténylegesen is sikerült egy másik transzcendentális divinációs mód használatával néhány magyarázó értelmezést mellékelni a kártyákhoz a keverés és az osztás véletlen összetalálkozásának következményeként. A divinációs módszerek használata – mindegy, hogy milyen szándékkal vagy milyen célból - két vélekedést enged meg. Felmerülhet a gondolat, hogy a mélyebb értelmezések inkább egy feltevésből erednek, mintsem a valóságon alapulnak, de bizonyos kártyák létezése miatt ez a gondolat elvethető. Olyan kártyák, mint pl. a Mágus, a Főpapnő, a Szerencsekerék, az Akasztott, a Torony vagy a Maison Dieu és néhány másik nem felelnek meg azon életfeltételeknek, művészeteknek, tudományoknak, erényeknek vagy más tárgyaknak, amelyek a szimbolikus Baldini-illusztrációk tízes sorozataiban benne vannak. Ezek félreérthetetlenül bizonyítják, hogy a nyilvánvaló és együgyű erkölcstanok a sorrendet nem tudják megmagyarázni. Az ilyen kártyák saját magukat illetően más módon tanúskodnak; és jóllehet az az állapot, amelyben történetüket illetően hagytam őket, annál nehezebb lesz, minél több kérdés marad nyitva, mégis a dolgok valódi lényegére utalnak, amellyel mi is foglalkozunk. A módszerek azt is mutatják, hogy legalábbis a fő adukat, jórészt a jövendőmondás területén használták - többet, mint amennyi köze van hozzá. A harmadik részben bemutatott divinatórikus jelentések többnyire mesterséges hozzárendelések vagy másodrangú és iskolázatlan intuíciók eredményei; vagy legjobb esetben egy alsóbb szinthez tartozók tárgyai, és az eredeti célhoz nincs is semmi közük. Ha a jövendőmondást a tarot gyökerének tekintenénk, akkor nagyon különleges helyeken kellene olyan indítóokok után kutatni, amely azt a napvilágra hozza – és inkább boszorkányságnak vagy fekete misének tartanánk, mint valamiféle titkos tanításnak.
A két jelentésbeli minőség, amely a tarot-t a magasabb és az alacsonyabb világok közé sorolja, valamint az a tény, hogy egyetlen okkult vagy más író sem tett arra kísérletet, hogy a Kis Arkánumnak egy látnoki jelentésnél sokkal többet tulajdonítson, másik módon is megerősíti azt a hipotézist is, mely szerint a két csoport nem tartozik egymáshoz. Lehetséges, hogy az első bolognai násza a tarot-ban, az első részben általam már említett pisai herceggel történt. Tudósítást olvashatunk arról, hogy terve nyilvános elismerést és jutalmat aratott választott városa részéről, ez azonban maga nem is lett volna lehetséges azon rendkívüli időkben, ha csupán csak egy olyan tarot megalkotásáról lett volna szó; amely némelyik kisebb kártyát kihagyta. Mivel mi most egy olyan kérdéses ténnyel foglalkozunk, amit valamilyen módon figyelembe kell vennünk, elképzelhető, hogy a Kis Arkánummal és a filozófiai tételeket tartalmazó kártyákkal kapcsolatban, és ezek hazárdjátékként való használatával keltett feltűnést. A továbbiakban a hazárdjátéknak azt a másik formáját használnánk, amelyet jövendőmondásként ismernek.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat