A sámán világa és beavatása

A sámán világa és beavatása

        A Sámán világa és beavatása

 

Helena Blavatsky Isis Unveiled (A leplezetlen Ízisz) című könyvében ismételten említést tesz a sámánizmusról és sámáni jelenségekről. A könyvben számos eset található a varázslatról, különféle tradíciókból magasabb erőt merített emberekről és szokatlan helyszínekről, amelyek figyelemreméltó erőkkel megáldottak.

A tibeti beavatottak levegőben közlekednek, a szibériai sámánok saját gondolataikkal keresik meg az elveszetteket és eltévelyedetteket, minderről úgy szerezhetünk tudomást, hogy fellapozzuk e szokatlan könyv oldalait. E remekmű azonban nem valamely bogaras és irracionális varázslás végtermékét mutatja be, hanem a kevéssé ismert természeti erők és természeti törvények következményeit tárja elénk, amelyek Nyugaton a spiritizmusban és a pszichotronikus jelenségben lepleződtek le, még ha elég ritkán is.

    A régmúlt beavatottja és a mai pszichotronikus ereje minden esetben ugyanabból a realitásból vezethető le, mint a vallás. Blavatsky ezt egy mondatban foglalja össze: „Az igazság egyféle marad, és nem létezik olyan vallás, akár keresztény vagy pogány, amely ne állna szilárdan az idők szikláján – Istennek és a halhatatlan szellemeknek köszönhetően."
     Amennyiben az „Isten" fogalom alatt azt az univerzális alapelvet értjük, amelyből a megnyilvánuló világegyetem indul ki, és a „halhatatlan szellem" fogalma alatt annak jelenléte jelenik meg az egyénben, akkor a sámánhoz és beavatotthoz hasonlóan a realitást sokkal inkább mint „hétköznapi" anyag és természeti törvények igazolják. Tételezzük fel, hogy ennek a „sokkal inkábbnak" ismerete képzés és gyakorlás folytán tudássá változhat, amely felerősödhet.
 Blavatsky ezt állítja az Isis Unveiled egy másik részében, amelyben a sámánizmusról, mint az egyik „legrégebbi indiai vallásról" beszél, majd így folytatja:

 „Ez a szellemek tisztelete vagy hit a lélek halhatatlanságában, és abban, hogy a lélek azonos az emberekkel, ahogy azok megjelentek a Földön, csak testük vesztette el objektív formáját, és az ember testi lényegét szellemi szubsztanciává változtatta. Jelenlegi formájában a (sámánizmus) a primitív teurgia hajtása, valamint a látható és láthatatlan világ praktikus áttűnése."

        Azt kell feltételeznünk, hogy ezek az energiák gyengéd energiát közölnek, amelyről Blavatsky így vélekedik: „Bekövetkezett az egy és ugyanazt jelölő fogalmak – szent tűz, asztrális fény, akasha, ód, vril, mágnesesség – végtelen zűrzavara".
 A lényeg, amely mint alapvető téma jelenik meg az Isis Unveiled című műben, annak valósága, hogy a világegyetem két szubsztanciával, szellemmel és anyaggal telített. Mindkettő egyazon forrásból származik, Istentől vagy az Univerzális Értelemtől. A tudat a szellem és az anyag egyesüléséből ered, és visszatükrözi Istent, az egységet, amelyből mindkettő származik. A szellem szent energiát, szent tüzet vagy ódikus erőt terem, míg az anyag nyersanyagot nemz; minden megnyilvánuló lét két különféle viszony kombinációja.
      Az Isis Unveiled című műben és más teozófiai klasszikus könyvben sok minden tanúskodik arról, hogy a sámánok, akár tudatosan vagy öntudatlanul, valóban érékelték a dolgokat és lényegében véve egyazon módon hatottak a világra.

A sámánizmus interpretációja számára különösképpen fontos a teozófia négy kölcsönösen összefüggő alapvető előfeltétel:

 

  1. Abban a világban, amelyben élünk és mozgunk, a hétköznapi anyagon kívül
    még a lét néhány síkja vagy szférája fordul elő.

 

  1. Az emberi élet a születés előtti és a halál utáni kontinuitás része.

 

  1. Intenzív képzéssel és kezdeményezéssel az ember hozzájuthat a megtapasztalások hétköznapi határvonalának transzcendens képességéhez.

 

  1. Létezik egy ősrégi univerzális bölcsesség és szellemi ösvény, amely megelőzi a nagy vallásokat, amelyek belőle indulnak ki, és annak kapcsolata a modern filozófiához és tudományhoz kritikus.
     

         Belső világok

Először nézzük a lét szintjeit. Mircea Eliade Sámánizmus című könyvének egyik fejezetében arra mutat rá, hogy a sámáni közösségekben a beavatott repülésével és a konkrét extázisokkal előidézett teljesség kozmológiai érzése egy „réteges" világ elképzelését fejezi ki. A „mi" világunk alatt található az alvilág, és a mi világunk felett fekszik az istenek és a mítikus lények mennyországa, és a mennyország gyakran önmagára rétegződött.

       Az altáji (mongol) sámán például egy olyan jelenetet játszik el, amelyben extatikus transzállapotban tíz létrafokot halad felfelé azon a létrán, amely egyenes törzsű fának van támasztva. Mindegyik létrafok egy természetfeletti világot képvisel, és a sámán mindegyikről egy-egy általa átélt kalandos történetét mesél el a törzs összegyűlt tagjainak. A drámaiság fokozása iránti kifinomult érzékkel kombinálhatja jajveszékeléseit erőfeszítései felett és a nagy istenekkel a világ jövőjéről szóló komoly beszélgetések kimeríthetik és olyan komikus elemekkel keveredhetnek, mint egy nyúl groteszk üldözése a hatodik létrafokon. Amikor végül olyan magasra hág, amennyire csak lehetséges, ünnepélyes imát mond Baj Ülgannak, a legnagyobb istenségnek. Aztán aláereszkedik és a kimerültségtől összeomlik, majd később megdörzsöli a szemeit és üdvözli a jelenlévőket, mint olyan valaki, aki mély álomból ébredt fel.

     A lét eltérő szintjeinek vagy szféráinak teozófiai világnézete inkább kölcsönös áthatják egymást, mintsem egymásra rétegződnének. Mivel különböző kvalitásokból vagy „anyagsűrűségekből" állnak, ezért egyazon térben és időben koegzisztálhatnak, ahogy a só és a levegő a tengervízben, vagy még inkább, ahogy az elektromos áram „finom anyaga" és a szabad elektronok a fémvezetőkben. A világegyetem idő-tér-anyag matériájának egyre finomabb és finomabb gradációja interakcióban van a köznapiasan fizikai anyagnak, éteri, asztrális, mentális, intuitív és atmani szintnek nevezett tudattal, jóllehet a terminológiában és besorolásban vannak eltérések. Ezeket a szinteket lokalizált mezőknek vagy „rétegeknek" foghatjuk fel minden emberben, mégpedig olyan lokalizációs mezőknek, amelyek a térben terjednek tova és a természet azon szubsztrátumát alkotják, amelyben minden szint kölcsönösen áthatja egymást.
     Ebből az következik, hogy a bölcs és tapasztalt személy eltérő szinteken élheti át saját realitását, és úgyszintén különböző szinteken „utazhat", hogy érzékelhesse vagy manipulálhassa azok struktúráját, ahhoz hasonlóan, ahogy a sámán saját világának különféle szintjein mozog. Ez a fajta világnézet a teozófiai irodalomban értelmes kontextust teremt azon jövőbelátókról szóló közlés számára, akik például az éteri, asztrális vagy mentális szinteken képesek meglátni az emberi aurákat és a „gondolatformákat", továbbá szól azokról a természetfeletti lényekről, mint amilyenek a természet szellemei és láthatatlan segítőtársai, sőt szól azokról a testetlen szinteket képviselő utakról, amelyeken, állítása szerint, a halál után mehetünk végig, még mielőtt újjászülettünk volna.

     Itt nincs helye ezen közlések értékelésének; itt csupán a sámáni világnézettel azonos hasonlóságra hívnám fel a figyelmet. Mindkettőt a különböző ontológiai jellegek koegzisztáló szféráiból összeálló világegyetem tételezi fel, amelyek minden bölcs és erős ember számára hozzáférhetők. Ezen kívül a mindkét világnézetben jelenlévő ok és következmény az egyik szintről hatást fejthet ki a másikra, tehát a beavatott befolyással lehet az ok egyik szintjére, miközben annak ténykedése egy másik szinten nyilvánulhat meg. Ezek a következtetések a gyakorlatlan szem számára mágikusnak fognak tűnni, mindazonáltal valójában csupán azt jelentik, ami a teozófia szempontjából tudományos felhasználása a kevéssé ismert természeti törvényeknek és a gyengéd erők manipulációja.
       Ez a többrétegű világnézet szemmel láthatóan kitűnik Larry Peters gyógyítási tapasztalataiból is. Amikor mint etnológus és tanítvány egy Bhirendra nevű nepáli sámánnál tanult, komoly betegséggel kezelték. Amikor a betegsége elérte a tetőfokát, olyan álmot látott, hogy őt utcáról-utcára egy fekete bika üldözi. A kezében lévő bot fényes aranysárga és fekete kígyóvá változott. Ezt mint ostort használta arra, hogy elűzze a bikát, és megpattogtatta annak feje felett. Ekkor elhallgatott a mantrák éneke és meglátta Bhirendra sámánt. Ettől a pillanattól fogva a betegség továbbfejlődése abbamaradt és Peters kezdte egyre jobban érezni magát.
 Amikor később elmesélte álmát Bhirendrának, a sámán szemei felcsillantak. Azt mondta, hogy szelleme eljutott Petershez annak álmán keresztül és előadta a mantrát, amely meggyógyította őt. A betegséget jelképező bika egy gonosz szellem volt, amit egy féltékeny sámán küldött rá. Ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a sámán képes fizikai szinten kívül is dolgozni, majd a gyógyulás hatását fizikai szintre tereli. A teozófiai ismeretek nem ismeretlenek a mesterekkel való kontaktusépítésben sem, valamint az álmon vagy más szubjektív élményen keresztül történő beavatásban sem.
 Az ehhez hasonló cselekedetek, mint az eszkimó sámán „földbe süllyedése", hogy találkozhasson a földalatti vagy tenger alatti istenekkel, vagy azt a jelenetet, amelyben más sámánok belépnek a halottak földjére és elveszett lelkek után kutatnak, nem kell, mint fizikai eseményt, szó szerint venni, ez csupán egyfajta kaland a létnek fizikaitól eltérő síkján.
 A klasszikus sámán azonban szakembere az egyik síkról a másikra történő effajta átmenetnek, teljesen tudatában van ennek és meghatározott cél vezérli. Ismeri az ezen világ és túlvilág közötti "rövid kapcsolódási pontot"; van ereje és bölcsessége, hogy legyőzze a borzalmakkal teli utak őrzőit; mindkettőbe beléphet, hogy elbeszélgessen az istenekkel vagy elhunyt szellemekkel, hogy rábukkanjon az elkárhozottakra, hogy láthatatlan szövetségeseket nyerjen magának.

 

          A születés előtt és a halál után

A második rokon téma, amely a sámánizmust a teozófiával összeköti, annak gondolata, hogy az emberi élet sokkal több, mint jelen létünkben a születés és halál közötti intervallum. A jelen életet az előző létek végtelen láncolata befolyásolta, amelyek segítettek meghatározni azokat az alapvető feltételeket és problémákat, amelyekkel a jelen életben konfrontálódunk. Ez a fajta élet egész sor következő életet idéz elő, akár a belső, asztrális vagy démoni szinten, vagy a következő megtestesülésben, amíg minden, ami különvált, ismét együvé tartozik.
     A sámáni közösség számára tipikus, hogy szisztematikusan és részleteiben nem alakít ki elképzeléseket, úgymint a karma vagy a reinkarnáció. Mindazonáltal ezek az elképzelések azt feltételezik, hogy a sámán mint pszichopompos vagy a testi halál utáni lélek vezetője, vagy mint a saját nemzetségének újra és újra újjászülető lénye, vagy mint a nagyszerű sámánok lelke kerülnek alkalmazásra. A Thompson-folyótól (Brit-Kolumbia – Ntlakjapamuk) a lelkek világába vezető útról szóló elbeszélés így szól:

 „A lelkek országa alattunk fekszik, nyugati irányba; az út iszapos rútságon vezet. Látni azoknak az embereknek és kutyáiknak nyomait, akik utoljára itt haladtak el. Az út ide-oda tekereg, mígnem egy másik úttal össze nem találkozik, amely a sámán útátvágása, amit az elhunytak lelkének megfogására használ."
 A sámánok mindenfajta praxisa az ilyen alternatív ország valóságtartalmától függ, amelyhez szabad hozzáférésük van. A szalis indiánok sámánjai bonyolult gyógyítási szertartást játszottak el, amely abból a közös hitből indul ki, hogy az ember azért betegedett meg, mivel ellopták a lelkét és a halottak országába vitték, ahonnan vissza kell térnie. A szertartásmester által vezetett tíz sámánból álló legénység a halottak beszéde után kezdi meg útját egy csónakban. A sámánok közössége drámaian ábrázolja kajakhoz hasonlító saját mozgásának útját. Másrészt a szertartást kiszolgáló sámánnak további akadályokat kell leküzdenie. Háborgó hegyi patakon gázol át, egy őrrel harcol, aki megkísérli megakadályozni, hogy belépjen a holtak országába, és végül azokkal a szellemekkel is harcolnia kell, akik égő fáklyákat vetnek utána. A szellemeket játszó fiúk, és a fáklyák valódiak és néha veszélyesek. Végül a hős sámán képes elkapni a lelkeket, és az ebből a világból való távozásakor szertartásszerűen bezárja annak ajtaját, minek folytán más szellemek nem mehetnek ki. A visszavezető úton a sámán egy beteg lélekről szóló éneket énekel a csónakban. Az járta, hogy amikor énekét meghallották a betegek, azonnal meggyógyultak.
 Ez elég hihetően hangzik. Képzeljétek el, hogy egy ilyen – az ő hasznát szolgáló – előadás mekkora hatással van a betegekre – veszélyes utazásra, halálos küzdelemre, győzelemre és végül az örömteli hangok milyen következménnyel járnak az énekére, amikor a lelke dicsőségesen hazatér! Mint minden sámáni és orvosi gyógyítás, amely sikeresen integrálódik saját tulajdon kultúrájába, ezt az előadást két irányba tereli: összevonható világnézettel interpretálja a betegség terminológiájának okát (azaz, hogy a páciens lelke a halottak országába került), majd hasonló terminológiával (a lélek drámai visszahelyezésével) módosítja a diszfunkciókat. A sámáni világnézet, amely egyértelműen a halottak világában az élet utáni létet feltételezi, ebben a világban segít a gyógyulás támogatásában.

 

        Beavatás

Most pedig egy pillantást a sámán feladatára, mint az ember erejére. Odaadó és intenzív gyakorlással legalább az erő azon részéhez jutott hozzá, amely az előző két témára vonatkozott: a lét egy vagy több síkjára való hatás képességére és az ezen világok és az istenek szférái, valamint az elhunytak szellemei közötti utazás vagy kommunikáció képességére.
     Egy eszkimói sámán így szólt Rasmussenhez: „Minden valós tudásra csak az emberektől távol, nagy magányban lehet rálelni és ahhoz csak szenvedés útján lehet hozzájutni. Az aszkézis és szenvedés olyan dolgok, amelyek kitárhatják az emberi elmét egyvalakinek, míg másnak rejtve maradnak."
 Annak a gondolatnak, hogy a magány és a szenvedés egy kovácsüllő, amelyre a sámánok uralkodói vannak ráerősítve, mélyreható gyökerei vannak. A sámáni kultúrákban újra és újra vélemények hangzanak el arról, hogy a felkészülés fázisaiban minél nagyobb a szenvedés, annál nagyobb a sámán, és a beavatás, amelyen néhányan közülük keresztülmentek, valóban szörnyűséges.
 Mindemellett nem fontos, hogy a szenvedés külső okokból vezethető-e le, vagy csupán szubjektív dolognak tűnik, amelyen lázas álmában vagy víziójában ment keresztül.

Tipikus, hogy képtelenek vagyunk megítélni, hogy a szenvedés melyik síkjáról van szó. Mire véljük például az ausztrál sámánok azon állítását, hogy kivették a zsigereiket és azokat a kristály belsejével helyettesítették? Vagy talán ettől jobb példa a szibériai goldok (nanajcok) esete, akiknek beavatása egy női védőszellemmel kikényszerített házasságon nyugszik, aki akkor jelenik meg nekik, ha betegen fekszenek. Vajon az ilyen házasság hasonlóképpen elfogadott, mint egy hétköznapi frigy?
        Néhány esetben egyértelműen kitűnik, hogy hol rejlenek a gyökerek. Miko vagyis a japán sámánnők kivétel nélkül nők, és többé-kevésbé mindannyian vakok vagy szinte világtalanok, úgymint az, akinél 1967-ben látogatást tettem. Az idősebb sámánnőkhöz úgy járnak tanulni mint a gyerekek – ez egy tradicionális társadalomban valószínűleg a legjobb életnek számít, amelyet csak egy vak kislány kívánhat magának, akinek nem a legjobbak az esélyei a házasságra. A sámáni énekek néhányszori elgyakorlása és a transzba esés technikáinak elsajátítása után eljön a beavatás napja. Miko fehér ruhába öltözik. Szembe leül a tanítónőivel és más sámánnőkkel, akik énekeket és megigézéseket énekelnek. Egyszerre csak az egyik tanítónő felkiált: „Melyik istenség szállt meg téged?" Erre egy sintoista vagy buddhista istenség neve a válasz. A beavatást végző sámánnő megdobja egy rizsből készült kaláccsal, ami után a beavatott elájul. Az idősebb sámánnők néhányszor hideg vízzel megpermetezik, végül saját testük melegével életre keltik. Amikor magához tér, azt mondják neki, hogy mint sámánnő született újjá; fehér ruháját leveti, esküvői ruhát vesz fel, minek folytán végrehajtásra kerül a hagyományos japán esküvő – az istenséggel mint vőlegénnyel. Itt egy hatásos rituálé keretén belül a halál, újjászületés és hieros gamos vagyis a szent nász hagyományos beavatási témáját látjuk viszont.
         Más beavatások bensőségesebbnek tűnnek. Egy szibériai sámán távoli vidékekre vezető útján bonyolult, olyan szimbólumokkal teli próbatételeket ír le, mint a kozmikus fák és hegyek; rejtélyes kovács általi felnégyelés és egy új sámánforma kikovácsolása, fejében olyan betűkkel, amelyek megszabják neki, hogy mit mondjon sámáni munkája során. Csakhogy mindez akkor történt, amikor bárányhimlőben félholtan feküdt a sátrában.
 Legyenek bár a sámáni beavatási próbatételek szubjektívek vagy objektívek, lényegében véve a magánytól való puszta szenvedésen alapulnak. Az ember ereje újrateremtődésének tartják, tehát képes látni és utazni e két világ között. Ezt a folyamatot az olyan klasszikusan misztikus megtapasztalások agóniájával és megvilágosodásával lehet összehasonlítani, mint amilyen például a Buddha megvilágosodás, vagy az olyanfajta teozófiai forrásokban meglévő beavatások leírásával lehet összevetni, mint amilyeneket C.W. Leadbeater The Masters and the Path (A mesterek és az ösvény) című könyve tartalmaz. Ebben a „negyedik beavatás", a „lélek sötét éjszakája" próbatétel típusnak részletes ecsetelését találjuk, amelyeket a szerző Isten keresztre feszítéséhez hasonlít. E próbatételek kulcseleme a magányosság:

 „… egy pillanatra kénytelen volt átélni az ún. avicsi pillanatot, aminek jelentése „hullámok nélkül", vibrációk nélkül. Az avicsi állapot nem az, amit az emberek egymás között feltételeznek, nem valamiféle pokol, hanem egy olyan állapot, amelyben az ember teljesen magára marad a térben, és olyan érzése támad, hogy elvágta magát az élettől, és egyúttal a Logos élettől is; ez kétségkívül a legszörnyűbb tapasztalat, amit csak egy emberi lény átélhet. Azt mondák erről, hogy csupán egy pillanatig tart, de azok számára, akik átérezték annak legfőbb borzalmát, örökkévalóságnak tűnik, mivel azon szinten nem létezik idő és tér."
 
    Ősrégi út

A sámánt nemcsak fontos személyiségnek tartják a törzsi közösségekben, hanem a szellemi, beavatási utak prototípusának is vélik, akit évszázadokon keresztül üldöztek azok, akik nehéz ösvénynek vágtak neki, és elég messzire jutottak ahhoz, hogy megtudjanak valamit a zsarnoki és félelmetes képéről. Ennek megértése elvezet minket a negyedik nagy témánkhoz, amely együttesen osztozkodik a sámánizmussal és a teozófiával, valamint annak ismeretéhez, hogy létezik egy univerzálisan ősrégi szellemi út, amelyre mindig rálelhetnek azok, akik azt keresik.
 A néhány nagy vallás spektrumába történő első fénybetörés előtt, amelyre a kulcsfontosságú Krisztus előtti 5. században került sor, az egyes világtájakon fellelhető vallások sokkal inkább hasonlítottak egymáshoz, mint annak előtte valaha. Az istenek nevében végrehajtott szinte végtelen számú lokális szertartásvaráció ellenére az egyiptomi, angol és japán vallási élet Krisztus előtt 1000 évvel több közös vonást mutat, mint a mai anglikán kereszténység, szunnita iszlám és mahájána buddhizmus. Mindenütt a meghatározott oltárokkal és papi rituálék – ideértve az áldozásokat, istenségek megidézését és a sámáni vagy prófétai kommunikációkat az istenek és szellemek szféráiból – helyszíneivel kapcsolatban álló politeista isteneket tisztelték.
      A sámánizmus valójában sokezer éves múltra tekint vissza, és a legrégebbi ismert példaként szolgál a legtöbb megszemélyesített, tapasztalati úton szerzett vallásra. A sámán egy prototípus, amelyből különféle utak indultak ki: mint például a felszentelt, misztikus, pszichopompos, szenvedő megváltó, médium, orvos, pszichoterapeuta, törzsi bölcsességek őrzője. Mindezen funkciók elsődleges egysége egybefonódik a bölcsek által ismert ősrégi időktől fogva sértetlen bölcsesség teozófiai témájával, amelyet Blavatskynál „Istenben és a halhatatlan szellemben" vélünk felfedezni, jóllehet a teozófia, szemben a hétköznapi emberi történésekkel, ezen egység mélyebb gyökereit látja.
     Ez a családfa nem maradt abba azután sem, hogy a törzsi közösség meghátrált a régi birodalmaknak, végül pedig a modern kor monarchiáinak és köztársaságainak, és később sem, amikor a sámán motyogását gyertyákkal, könyvekkel, televízióval és számítógépekkel helyettesítették. A sámáni teozófia szerint a beavatott tanár tradíciója csupán új formát öltött. A teozófiai hagyomány olyan fontos személyiségeit, mint Apollóniusz, Saint-Germain vagy Helena Blavatsky, mágusoknak, mágikus lényeknek, úgymond "civilizált sámánoknak" tarthatnánk.
    Könnyen párhuzamokat fedezhetünk fel a mágus és a sámán tipikus karrierje között: az elhivatottságban, beavatási pszichopátiában, próbatételekben, megvilágosodásban, küldetésben. Nem ritkán mindkettő esetében jellemző mellékvonások jelennek meg: a rendkívüli, sőt természetfeletti utazásokban, amelyek a nagy távolságokból történő bölcsesség közvetítésével kapcsolódnak össze; ilyen a szövetségesek és mesterek természetfeletti kommunikációja; titkokkal palástolt életszituáció vagy életidőszak; különleges kapcsolat az állatokkal; tanítványok önmaga köré gyűjtésének képessége.
 A sámán és a mágus között bizonyos egyet nem értés is felmerül. Néhány esetben, de nem mindig, mindkettő számára úgy tűnik, hogy a beavatott bizonyos mértékű félrevezetéssel találkozik egy meghatározott szinten, ami a hit és gyógyulás magasabb céljai elérésének eszköze, amelyben szemmel láthatóan őszintén hisz.
      A híres etnológus, Franz Boas említést tesz egy Quesalid nevű kwakiutli sámánról, aki azt mondta neki, hogy pályafutását szkeptikusként kezdte és mint novícius csak azért lépett be a sámánok közé, hogy megtanulja a trükkjeiket, majd azok révén leleplezze őket. Nagyon sok dolgot elsajátított: nemcsak a sámáni énekeket és a transzba esés technikáit, hanem azt is, hogyan lehet a trükkök segítségével látszólagos mágiát végrehajtani. Mindazonáltal népszerűsége egyre jobban elterjedt, minek folytán gyógyítani hívták. Tudta, hogy a „betegség", amelyet látszólag elűzött a beteg testéből, valójában korábban annak szájában rejtőzött. Meglepetésére a gyógyítás sikerrel járt, minek folytán hírneves csodatévő vált belőle. Végül átérezte, hogy a gyógyítási folyamat működött, mivel a betegek „erősen hittek a rólam alkotott álomképben", és nyilvánvalóan úgy érezte, hogy a csalások indokoltak voltak, mert segítettek az emberek hitében.
       Mindazonáltal, ahogy nem lehetünk teljes bizalommal a sámán vagy a mágus iránt, nem fogadhatjuk szkeptikusan a hasonló kijelentéseket sem. Ezek bonyolult személyiségek, akik vakon állhatnak saját belső titkaik előtt és válaszadásaikat a kérdező szintjén stilizálhatják, minek folytán a racionalista tudós nem tud meg többet annál, mint amire amúgy is számít. A sámán és a mágus, akik többek között egyben a költészet, éneklés és találós kérdések ősatyjai is, jól ismerik a kétértelműséget, de megtéveszti őket a szavak jellege. Mesterei a nyelvnél is gyorsabb, gondolkodásra késztető szójátékoknak, amelyek a titkokat megóvják a megszentségtelenítéstől. Mindez egyfajta könnyedségben, bájosságban és titokzatosságban ölt testet, amelyekről jól tudott, hogy a legnagyobb sámánok és mágusok tulajdonságai közé tartoznak.
       A sámán és a sámáni ösvény tehát nem tűnt el teljesen elektronikus és kikövezett modern világunkból. Hallhatjuk a hívását, amennyiben van bátorságunk végighaladni transzformációs jellegű próbatételein és hatalmának terhét vállunkra venni a lux-usapartmanokban éppúgy, mint az esőerdőben, mivel lényegében véve minden a bensőjéből fakad. Azon mindenkori mágusok nevét és eseteit védelmező teozófiai hagyomány, akik megtalálták az ösvényt, és ezáltal így vagy úgy beavatást nyertek a bennük rejtőzködő ősrégi bölcsességekbe, sokat tettek azért, hogy ez a fajta tudás egészen a jelenkorig életben maradjon.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat