A kígyó mítosza

A kígyó mítosza

       A kígyó mítosza

 

A csillagászat története, melyet elsőként műveltek valamennyi vallás papjai, mutatja nekünk a korábbi idők csillagcsoportjaiból a Zodiákus övet, amely a Nap látszólagos mozgására épül és az elméleti földi pólus vetületére az égen, a Sarkcsillag évszázadok alatt változó pozíciójára, amit a napéjegyenlőségek precessziója okoz, nos mindez a kígyó vagy sárkány által jelképezett.

 

Még a mai csillagászatban is vannak olyan új csillagcsoportok, amelyeket kígyóknak, sárkánynak neveznek, így a Serpens, Ophiuchus és Draco. Ezek ősi időkből származó csillagcsoportok neveihez köthetők. Az arab csillagászok a tudományt művelték Európa sötét középkora alatt is, és számos magányos csillagot illettek kígyó, illetve sárkány névvel.
Az ősi Egyiptom vallásának legfontosabb jelképe volt a kígyó, mindenhol ábrázolják, emlékműveikben és papiruszaikon. Találhatóak egyedülálló, földön csúszó, álló, csuklyás, megkoronázott, szárnyas, emberi és állati formákkal kapcsolódva. A kígyókultusz évezredeken át élt a Nílus partjain, néha a napkorong kultuszával együtt, néha ezzel ellentétben; bizonyítják szarkofágok, sírok és templomok százai, némelyikük ősibb, mint a piramisok. A régi Egyiptomban, mint máshol is, bizonyos kígyók az isteni jóságot, míg mások a rosszindulatú istenségeket jelképezték.
Az egyiptomi sírokban különböző kígyókat találtak, gondosan megőrizve őket, mint múmiákat, egyesek közülük bepólyáltak és fülkében fekszenek, míg mások fa vagy bronz kígyó ládákban lettek konzerválva. Az uraeus kígyót leggyakrabban múmiaként találták.
A burkolat mutathatja a kígyót reliefként vagy színes festményként, de előfordul emberfejű vagy héjafejű is közöttük.
A kígyó fejet általában amulettként használták, ez kőből készült, vörös jáspiskő vagy drágakő utánzat, vagy jáspiskő utánzat és cornelian volt, ez a múmiáknál volt. Úgy tűnik az egyiptomiak hittek abban, hogy a kígyó megóvja a holtat attól, hogy megharapja az alvilág gonosz kígyója. A későbbi időkben ezek az amulettek már üvegből és fajanszból készültek, s az egyiptomi nők nyakláncként viselték.
A cerastes Egyiptom szarvas kígyója, Herodotosz II. 74. tesz róla említést mint Thébában közönséges (gyakran előforduló) kicsi és két szarvúak, ártalmatlanok. A Nagy Istenek templomába temették őket, mert számukra voltak szentelve ezek a kígyók. Ez az információ pontatlan: a nőstény cerastes visel egyedül szarvakat, s mindkét nem ártalmas az emberre. Diodorus Siculus szerint azért hódoltak a sólymoknak Egyiptomban, mert elpusztította ezeket a kígyókat. Théba szobrai nem utalnak arra, hogy a cerasteseket istennek tartották volna.
Az egyiptomi istenek jelképe a kígyó álló pozícióban, és különösen a kobra, áspiskígyó, uraeus. Ez a kígyó mindig megtalálható Egyiptomban, s a mai napig is babonás tiszteletnek örvend. Ez a kígyó egy halálos csúszómászó volt és innen kapta a nevét: thermuthis (halálhozó). Az uraeus név az ouro (király) szóból származott, ahogy az még mindig ismert a kopt nyelvben, de szintúgy ismerik mint baziliszkuszt (a görög basileus [király] szóból).
Ezek a feliratok úgy tűnnek, abból a használatból keletkeztek, ahol az áspiskígyót mint díszítményt a királyok és a királynők fejdíszén, mint Felső és Alsó Egyiptom koronáján is. Az áspis megjelenik Hórusz isten korongján és Ozirisz feje körül s szintén használták, mint a nagy Kneph isten emblémáját, aki az isteni szellem volt, mely a vizeken mozgott, megkülönböztetve így Ptahtól, aki a Teremtő Isten volt.
A kígyót és a napkorongot Hádész kapujának őrzőjeként ábrázolják. A szent áspiskígyót Ízisz templomában tartották, s más istenek templomában is a csúszómászóknak engedélyezték, hogy az isteneknek felajánlott ételeket egyék.
Számos kisebb istent ábrázoltak a kígyó különböző formájában. Nehebka például, akinek emberteste volt emberi végtagokkal, de kígyófejjel, helyenként ithyfallikusan ábrázolva, megjelenítve ezzel a növényzetnek és az emberi termékenységnek az évenkénti növekedését. Néhány kígyónak szárnyai vannak, ezeket Seraphin-ként ismerik, Meben és Tesher szárnyas kígyók voltak. Renu istennő szintén koronás áspiskígyó volt, ő is uralkodott a növények és a kertek fölött és Ensebius úgy tudta, hogy a későbbi Agathodaimon vagy jó szellem.
Mint az ördögnek egy jelképét, az ősi Egyiptomban a kígyót elképzelték, mint Apepet vagy Apophist, aki harcol a jóság és fény ellen. Apep mint Typhon egy figurája, Ozirisz bűnös bátyja, akit istennek, félistennek vagy királynak tartottak. Ozirisz Seb, mennyei tűz fia volt, feleletként a görögök Hephaintoszára, a rómaiak Szaturnuszára. Typhon megölte Oziriszt, őt Hórusz támadta meg, aki Ozirisz fia volt, Ízisztől az ő nővérétől. Hóruszt gyakran Typhon fölött lévőként ábrázolják, aki Apep kígyóformájában a földön fekszik, a feje át van szúrva, a földhöz rögzítve, s mégis fennmarad, tovább él, rossz cselekedeteket hajtva végre. Seth-et, a Hyksos királyok istenét a későbbi dinasztiák papjai megvetették és gyűlölték, s az ördögi Apophis kígyó által ábrázolták. Hórusz által átszúrt Apophys ábrázolás valószínűleg a későbbi Mihály arkangyal Sátán fölötti győzelmének és a sárkányt legyőző Szent Györgynek eredetije.
Vannak olyan papiruszok, ahol elvetik azt az elképzelést, hogy Apophis és Seth a rossz istenséget képviselték. Az egyiptomi maradványok között vannak más kígyók, amelyek a rosszat képviselik, igen furcsa nevekkel, mint például Hosszú láng, Nyelvfogó, Tűzkerék, néhánynak ezek közül tüzes láng csap ki a szájából, s ezek lehetnek az eredete a középkori keresztény ördögábrázolásnak, amelyek a régi festményeken láthatóak.

Tartalomhoz tartozó címkék: ezoterikus-irasok
Házhoz szállítás
Kövess minket!

Ügyfélszolgálat